Bemutatkoznak a gyors oldódású Benzár halibut pelletek
Megjelent: 2018. július 27. | Forrás: Szabó Bence | Írások

Az elmúlt időszakban bemutatott újdonságok sora a Benzár Black Halibut pelletekkel folytatódik. Ezek a termékek a már jól megszokott és horgászok ezrei által kedvelt, gabona alapú granulátumok legújabb típusai, melyek bármely módszer szerelmesei számára remek választást jelenthetnek, hiszen sokféleképpen lehet őket használni. Hogy mit érdemes tudni ezekről a termékekről? Ebből az írásból ez is kiderül!

Termékeink között egy sor különböző jellemzőkkel bíró pellet megtalálható. Ezeket alapvetően két csoportba lehetne sorolni. Az egyik, a gabona alapú, azaz csupa növényi eredetű összetevőből készült és a legkülönfélébb aromákkal ízesített termékek csoportja, míg a másik az állati eredetű fehérjét, azaz, az esetek döntő többségében hallisztet is tartalmazó típusúaké. A korábbiakban már bemutattam az újonnan megjelent, prémium minőségű hallisztes pelleteinket, így most egy más jellegű, de mégis halibut pelletről lesz szó.

A feltűnő csomagolást már messziről kiszúrni és bizony, érdemes is alaposan szemügyre venni, hogy mit rejt a zacskó!

A három különböző méretnek hála bárki megtalálhatja a neki leginkább megfelelőt! A 12 és 16 mm-es gyárilag át van fúrva, ami nagy könnyebbség a csalizás során.

A Benzár Black Halibut pelletek a fent említett csoportosítás szerint az első blokkba tartoznak, hiszen nem tartalmaznak hallisztet, kizárólag növényi eredetű alapanyagokból készülnek és erőteljes, halibut aromával lettek megspékelve. Ez, picit tudományosabban megközelítve, azt jelenti, hogy nagyrészt szénhidrát tartalmú termékek ezek, melyekben persze némi növényi fehérje is fellelhető. Összetevőiknek hála rendkívül gyorsan felpuhulnak, majd feloldódnak, ami mérettől függően fél és másfél óra közötti időintervallumot jelent. Ez az egyik legelőnyösebb tulajdonsága a Black Halibut Pelleteknek, hiszen, ha csak egy kevés időnk van a horgászatra, akkor egy remek választást jelenthetnek ezek, az igazán attraktív granulátumok.

A fűszeres tényleg nagyon fűszeres!

A másik két íz közül pedig az egyik a tradicionális halibut aroma, míg a másik egy pikánsabb, fokhagymás-halibutos íz.

A Benzár Black Halibut pelletek különböző méretekben kaphatóak, hiszen létezik belőlük 10, 12 és 16 mm-es kivitel is. Azon túl pedig, hogy halibut aromával vannak ízesítve, két eltérő mellékízt is kaptak, így a natúr, „Original" típusún túl elérhetőek fűszeres és fokhagymás aromával is. A két nagyobb méret, azaz a 12 és 16 mm-es fúrt állapotban került a zacskóba, melynek hála az etetésen túl csalizni is rém egyszerű vele, szilikon hajszálelőkén és klasszikus hajszálelőkén is felkínálható. Bár gyorsan oldódnak, mégis szelektívek, hiszen az oldódás során méretükből kezdetben csak minimálisan veszítenek, sokkal inkább abban nyilvánul meg az attraktivitásuk, hogy gyorsan felpuhulnak, így az íz és aroma anyagok könnyedén távozni tudnak belőlük, utat mutatva ezzel a környékben portyázó halak számára.

Gyors oldódás, intenzív aromakiáramlás és sokrétű felhasználhatóság jellemzi a termékeket!

Etetésre is kiválóan alkalmasak, emellett persze csalizni is gyerekjáték velük!

Én elsősorban etetni szoktam ezekkel a termékekkel. Ha lehetőségem nyílik rá, akkor kézzel vagy csúzlival juttatom őket a kiszemelt helyre, de, ha a helyzet úgy kívánja, akkor etetőrakéta segítségét sem vagyok rest igénybe venni. Tapasztalatom szerint érdemes egyszerre több mértet is használni, hiszen eltérő oldódási idővel rendelkezik mindhárom típus, így el tudjuk érni azt, hogy mindig találjanak valami roppanósat az etetésünkön az arra járó halak. Amennyiben csalizni is ezzel szeretnénk, akkor pedig igazítsuk a csali méretét a megfogni kívánt halak nagyságához. Ha nagytestű pontyot szeretnénk fogni, akkor mindenképpen a legnagyobb lesz a jó választás!

Őt egy partközeli, pelletes etetésről csíptem. Nagy küzdelem volt!

Forrás: Szabó Bence

Kis csali, nagy hal – avagy tévhitek eloszlatása a csaliválasztásról
Megjelent: 2024. április 20. | Forrás: Sudár Gergő | Írások

Az utóbbi hetekben a természet elkezdett éledezni és a tavaszi időjárás is már megmutatta magát. Ennek köszönhetően a körülmények ideálissá váltak ahhoz, hogy elkezdjem a 2024-es horgász szezont. A Törökbálinti Horgászparkot vettem célba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nagy testű halakat is eredményesen horogra lehet csalni kifejezetten kisméretű csalikkal.  A Törökbálinti Horgászparkot methodos körökben azt gondolom...

A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....