Lukácsi Béla2021. június 18.

A legújabb Wizard pergető táskának 3 praktikus változata van, amelyeknek mindegyiknek megvan a saját helye. Ezt járjuk most egy picit körbe, közben megnézzük mi is fér egy ilyen táskába.

Mindhárom táska egyedi megoldásokat rejt, de van bennük közös vonás is. Természetesen a színűk megegyezik, illetve közös bennük az is, hogy egy masszív széles vállpánttal a vállunkra akaszthatjuk.

Mindegyik táskán a vállpánt állítható, illetve akár le is kapcsolható.

A kényelmesebb hordozhatóság érdekében egy plusz széles betétet kapott mindegyik vállpánt.

Említettem, hogy 3 méretben kapható a széria, ebből a két kisebb picit különbözik, ezek leginkább csak méretben illetve apró dolgokban különböznek egymástól.

Mindkettőnek van egy duplafüle, amely össze tépő zárazható, így mint egy kézitáskát hordhatjuk.

A tetejükön van egy gumirozott rész, ahová például egy vékony széldzsekit, vagy egy esőruhát is berakhatunk...

...ezek gumírozott része egy csúszó szorítóval állítható.

Nézzük akkor sorba a táskákat, a Tertra névre hallgató darab 38X12X24 centiméteres. egy nagy fakk van a dobozok tárolásra. Van kettő oldalzsebe, melyek egyikén egy fogótartó is található, elől szintén egy zipzáras zseb ami előtt még egy plusz nyitott zseb is található.

Tetra.

Négy darab nagyméretű HS-313-as doboz könnyedén elfér benne.

Elől egy nyitott zsebet találunk.

Oldalt egy fogó tartó/rögzítőt is találunk.

A következő darab a Snapper, amely egy picit kisebb és más zsebelosztású is. 30X20X19 centiméteres, kettő oldalzsebbel és elől egy zsebbel. A nagy belső részbe kisebb dobozból kedvünk szerint sokat pakolhatunk.

Látszik, hogy ebbe sok lehetőségünk van a kisebb dobozok terén.

Kis hosszú dobozból akár 8 darab is belepakolható.

Az első zipzáras részbe sok aprócikket elrejthetünk.

Nézzük akkor a legnagyobb változatot a Predator Max-ot amelybe majdnem belefér az előző kettőbe elrejthető dobozok. Mérete tekintélyes 43X 24X24 centiméter. Itt a tetejére rá zipzárolható részre külön megerősített részt hajthatunk amelyen van a fogó, természetesen ennek is van vállpántja.  kettő oldalzsebe amin még egy plusz zseb is találhatót. Elől van kettő zseb melyeken fogótartó is található. Külön elválasztó részt is találunk benne amelynek helye tépőzárral változóztatható.

Ez valóban nem apró táska.

Külön védőrész található a tetején.

Nem kevés dobozt rakhatunk bele.

Nem csak függőlegesen, hanem vízszintesen egymásra is pakolhatjuk  dobozokat, itt jól látszik a szabályozható elválasztó rész.

Az oldalzsebeken külön plusz zseb is található.

A tetejét nagymérető erős csatok tartják a helyén, melyek állíthatóak, így szorosan rögzül a dobozokra.

Lukácsi Béla


Melegebb kontra hidegebb vizi műcsali választás

Melegebb kontra hidegebb vizi műcsali választás

2021-05-17 | Forrás: Kocsis Péter Gábor

A vizek hőmérséklete befolyással van a halak életére. A ragadozó halak tekintetében sok esetben a megfelelő műcsali választásnál is figyelembe kell venni a meghorgászott víz hőmérsékletét. Az utóbbi hetekben volt szerencsém hidegebb és felmelegedő vizekben is tesztelni az L&K és Mann's műcsalijait. Az L&K Grub Hunter twister egy hagyományú twister formájú csali, amely a legkisebb méretében is könnyen életre kelthető a vízben. Színei fogósak, sós...


Orsókarbantartás otthon

Orsókarbantartás otthon

2020-12-27 | Forrás: Halmos Mihály

Felszereléseink rendszeres karbantartására óhatatlanul nagy szükség van év közben is. Kiemelt figyelmet kell, hogy fordítsunk orsóinkra, ha kell gondosan újra zsírozzuk őket újra. Nemcsak látható, de azonnal jól hallható is a különbség, ha kipucoljuk a zsinórvezető görgőt. Ne várjuk meg a karbantartások halogatásával azt a pontot, amikor már csak a csapágy, a tányérkerék, vagy a tengelycsere segít a problémán. A dob levételével már látható a...


Újdonság a method kosarak között

Újdonság a method kosarak között

2019-11-30 | Forrás: Szabó Bence

A method technika népszerűségének egyik kulcsa az egyszerűsége, hiszen az eredményes műveléséhez szükséges eszközök köre lényegesen szűkebb, mint a többi finomszerelékes módszer esetében. Vannak azonban olyan aprócikkek, kiegészítők, amelyek vonatkozásában kulcsfontosságú, hogy minden a helyén legyen. Ilyen például a kosár, hiszen mégiscsak ez a lelke a „töltögetős" stílusnak. Fontos, hogy olyan súlyú, méretű és bordázatú modellt...


Pergetés a Bokor Pro Spin JF orsóval

Pergetés a Bokor Pro Spin JF orsóval

2019-10-17 | Forrás: Bokor Károly

A nyár végére kézbe kaphattam az új pergető orsómat. Így már egy kis idő távlatából, a folyamatos használat utáni tapasztalatokról és a halas eredményekről is beszámolhatok. Az elején, kezdeném, megszületett tehát a család Pro Spin JF. 4000 – es, és a 2000 –es méretű pergető orsója. A termékcsaládra jellemző, szokásos színekbe, a fekete és az aranysárga harmóniájába lett ez a darab is öltöztetve. Az újdonság az ugyan ilyen...


Horgászat világító úszókkal

Horgászat világító úszókkal

2019-10-17 | Forrás: Bokor Károly

Több oka is van, hogy szívesen próbáltam ki egy nagyszerű, világító úszós lehetőséget. Az egyik, ok, hogy az iBite „fénycsalád" ragadozóhalas úszóinak használata egyszerűen kivitelezhetőnek tűnt. A másik, hogy amint az úszóra pillantottam, éjszakai ragadozónk, a süllő horgászatának legizgalmasabb pillanata, a látható kapás azonnal megelevenedett bennem. Vágyam támadt mielőbb lesni az éjszakai ragadozó halak titkait. Csábított a használatra, hogy...


Nyertesünk élményei

Nyertesünk élményei

2019-07-06 | Forrás: Kónya Klaudia

Számunkra fontos a vásárlóink véleménye, ezért a legutóbbi nyereményjátékunk nyertesét, Kónya Klaudiát felkértük arra, hogy tesztelje az általa megnyert Carp Hunter Alfa Feeder szettet. Az alábbiakban Klaudia beszámolóját olvashatjátok a szettel történt első horgászatról. Izgatottan vártam a napot, hogy végre tesztelhessem a nyeremény szettet, amit az Energofish Facebook játékán nyertem. Sajnos különböző okok miatt 4 hétig mellőztem a...