A vadvízi horgászat szerelmeseként, már alig vártam, hogy a nyárfa pihe lehetővé tegye a horgászatot. Kicsit túlzás, hogy lehetővé tette jól ismerve a szőke folyót van egy két hely, ahol kevésbé rakja ezt az „áldást” a zsinórra, de ez is a természet része. Ahhoz nem fér kétség, hogy a Tisza a kedvenc horgász vizem megannyi kihívást, de legalább ugyanannyi lehetőséget rejt magában. Azt gondolom az igazi horgászatok ezeken a vizeken zajlanak és az ehhez hasonló vad környezetben.
Az áradás már lement a folyón tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom a parton. A víz és a száraz terep között volt egy jó kétméteres lápvidék itt nyer igazán értelmet a minimál felszerelés fogalma a rutinos ártér járó pecás egy botzsák egy táska és egy vödör társaságánál többet nem igen visz magával jó magam sem cselekedett máshogy. A horgász hely elfoglalása után megnéztem a sodrást na meg persze a pihe helyzetet az 50grammos feeder kosár kényelmesen megállt a vissza forgásban a természetes „ellenség” kis számban vette bírtokba a zsinórt.

Minőségi horog elengedhetetlen a folyón!

Az a bizonyos sajtos íz.
Amellett döntöttem, hogy nem fogok alapozni inkább sűrűbben dobok újat. Csalinak csontit és pinkit szántam a halaknak konkrét cél kitűzésem nem volt, ugyanis a folyó mindig tartogat meglepetéseket ezt szeretem benne. Az etető anyag terén nem volt kérdés, ha folyó akkor sajtos ízvilág. Jogosan merül fel a kérdés „miért”? a folyó vízi halak szeretik ezt a kicsit édeskés mégis fanyar ízeket hosszasan kutakodtam, de egyértelmű választ nem találtam a Dunán helyt állhat az a feltevés, hogy az éttermi hajókról bekerülő maradék esetleg, de kétségtelen, hogy a sajtos ízvilág jól működik nálunk a Tiszán is. Az én csalogatóanyagom a Benzár folyóvízi sajtos etetőanyaga volt egy kis csemegekukoricával kombinálva a csalim az imént említett élő anyagok variációk. A végszerelék terén én azt vallom, hogy a vadvizeken legegyszerűbb a legjobb, de ha hosszú előkézünk minimum a fél méteres előke, szerintem bízzuk kicsit a sodrásra a csalinkat.
Pinki sereg a horgon.
Kiváló tartalmas anyag folyóra való.
A parttól nem messze tízen öt méterre horgásztam egy vissza forgóban nem kellett sokat várni az első kapásra egy szép keszeg volt a tettes hihetetlen, hogy milyen erőben vannak ezek a halak látszik, hogy itt minden egyes napon kihívásokkal állnak szemben. A szorgalmas munka meghozta az eredményt a sűrű dobások ellátták a medret finom falatokkal és sorjában jöttek a kapások. a Benzár Mix sajtos etetőanyaga kiváló szelektáló képességgel bír, ez meglátszódott ezen a napon is 15cm es volt a legkisebb pikkelyes, ami horogra került.

Egyszerű de hatékony végszerelék.

Harcban!

Carp Expert damilos szákfej keszeghorgászathoz!
A keszeg kapások után egy hatalmas bot borítós akció következett másodpercek alatt akadót talált. A horgászat szépsége ez is kitekerés után egy faág csimpaszkodott a horgomra és látszik mennyi természetes táplálék áll itt rendelkezésre a halak számára.

Kagyló rengeteg.
Csemege kukoricára váltva bízva abban, hogy a darabosabb halak ott vannak az etetésem környékén, bár így se lehetett okom panaszra szebbnél szebb pikkelyesek akadtak a horgomra keszegek személyében. A váltástól és a kísérletezéstől nem szabad megijedni és ha ügyesek vagyunk az eredmény nem marad el. A kukoricát egy szép kárász kívánta meg majd egy 30cm es lapos keszeg tesztelte a Benzár 0.16mm es előke zsinórt a vizsga sikeres lett. A halakból szinte folyt az etető anyag bizonyítva azt, hogy a választásunk jó volt az ízvilágot és a minőséget tekintve. A nyári napsugarak kezdtek erősödni, amikor határozott be „bólintós” kapás érkezett a víz alól a fék is megszólalt a botot magasra tartva próbáltam fárasztani a halat a kagylók miatt. A part közelben volt, amikor megpillantottam egy kiló körüli kárászt. Régebben ritkaságnak számított és sokszor áradás után a kubik gödröknek volt jellemző lakója.
Kapásra várva.

Darabos keszeg.

Jól látszik az áradás miatt a saras part.
Az ember elmerül ezekben a horgászatokban a parton egy lélekkel sem találkoztam egyedül voltam és egy csapáson tudtam csak megközelíteni a partot, amit szerintem több őz használ, mint ember. Magyarázatot kéne adnom, miért jobbak ezek a pecák, mint ahova kényelmesen oda állok kocsival sok cuccal és nem kell egy kilométert izzadva gyalogolni „a természet közelsége és a nyugalom” lenne a válaszom. A hajnal gyorsan eltelt és a kapások is kezdtek abba maradni tipikus folyó vízi horgászat a Tiszán „délben mintha elvágnák” mondanák az öregek. A pakolás közben egy spicc rázós kapásom volt és gyenge ellenállást éreztem a horgon egy kissüllő vette fel az E.T. Excalibur horgon lévő kukoricát a meglepetés ezen a pecán sem maradt el.

Kiló körüli ezüstkárász.

Meglepetés süllő.
Szép Tiszai teríték.
A kulcs a sikeres naphoz mindig máson múlik, de ez halmozottan igaz a folyókra, én úgy gondolom a megfelelő etető anyag választás elengedhetetlen és a megfelelő felszerelés ezekhez a körülményekhez és a csend. Itt nincsenek hozzá szokva a halak a zajhoz akár egy hangosabb vödör tető recsegés is hosszas kapástalanságot eredményezhet. Szerintem itt egy kicsit váljunk eggyé a természettel és próbáljuk meg magunkat a természethez formálni és ne pedig fordítva.
Sikeres szezont kívánok mindenkinek!
Csala Viktor
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...