Folyóvízen feederrel
Megjelent: 2010. június 16. | Forrás: Székely Zoltán | Írások
Végre megszűntek a monszunokhoz hasonlatos esőzések, kiültem hát a stégemre, a Ráckevei-Soroksári-Duna-ág partjára kicsit sütkérezni a régen látott napfényben. Természetesen horgászbottal, nálam a napozás is csak így képzelhető el. Az eső ellenére is néha szórtam a pályát, kíváncsi voltam kitartottak-e hatására a halak. Először csalódtam, mert két órás eredménytelen úsztatás jelezte, hogy továbbra sincs idén a környéken keszeg. Viszont láttam vagy három pontyfordulást, elő hát a fenekezőket!


A lézerélezett, japán Fudo horog igen fogós.

A gyors folyás miatt, ötvengrammos, kanál alakú etetőkosarakat használok, melyek lelapulnak a talajra, nem görögnek el, mint a normál vagy a feederkosár. Két féle szereléket állítottam össze, egy szilikon gyűrűset, melybe áztatott öregkukorica és Tímár-féle pellet került csalinak, a másik szintén kéthorgos készségre viszont csemegekukoricát tűztem. A keménykukoricáson, nagyobb halra számítva 30-as, a másikon 25-ös megbízható Carp Expert pontyozó zsinór várta a kapásokat.


A legyőzött és legyőzői: a Rubin Feeder
3,60, és a Carf Expert Feeder 4000-es.

Igazi dunai álomponty, de
már szól is az orsó a stégen.

Sokáig semmilyen komolyabb csípésem nem volt, csak egy-egy apró hirtelen rántás, vagy maszatolás jelentkezett, melyek során kétszer eltűnt a kukorica a gumigyűrűből. A kapásjelzők sem működtek rendesen, az erős folyás és az uszadékok rendre felhúzták a botig őket, az erős botok spiccén viszont nem lehetett észrevenni jól a kapást.


Az első pontynak óvatos kapása volt, de a
finoman jelző spicc segítségével sikerült megcsípni.

Most kell a feeder, határoztam, és már szereltem is az Energofish legújabb fejlesztésű háromhatvanas Rubin Feeder szénszálas botját a hozzávaló könnyített tömegű, kellemes futású, hátsófékes, 4000-es Carp Expert orsóval, melyre a hasonló 22-es, UV álló, megbízható monofil volt feltekerve.


A normál kapásjelzős botok nem hoztak sikert.

Hamarosan egy csapásra megváltozott a helyzet. A finom botvég sokkal biztosabban jelezte, mikor van uszadék, mikor hal a zsinóron, sőt, azt is hogy mennyire komoly az érdeklődés. Még mielőtt újra kiszívta volna valami a gyűrűből a kukoricát, egy finom remegésre ráemeltem. A horgon végre egy szép, hetvenes kárász ficánkolt, melyet azonnal visszaengedtem. Ezek után csemegével csaliztam, és két rövid pendülés után kissé begörbült a spicc.


A Rubin Feeder 3,60-as cserélhető spiccei folyóvízen, nagytestű halak horgászatára is megfelelnek.

Íme az orsó, ha jót akar.

A megakasztott hal folyásirány felé menekült, tehát biztos voltam benne, hogy ponty. A bot erőtartalékaiban bízva nem engedtem el, mert kikanyarodhatott volna a sás felé, megtartottam, majd lassan magam elé erőltettem a kettes tőpontyot. Ennek a botnak ez a fárasztás csak egy kellemes remegés volt, éreztem ennél többre vágyik, de nem gondoltam, hogy milyen hamar meg is kapja.


Az általam használt, aznapi sikerhez vezető kellékek.

A következő négy kapásszerűségből csak egy nyolccentis bodorka született, aztán megnyugodott a pálya. Két marék kukoricát hintettem a területre és éberen figyeltem a bot végét. Némi várakozás után először kissé görbülni kezdett a spicc, majd hirtelen teljesen kiegyenesedett, mintha továbbgörögne az önetető, reflexből bevágtam.


Ez a tömör botvég szinte mindent kibír, jól jelez, finoman utána dolgozik a halnak és a bot terhelését fékezi, ezért nagyon ritkán akad le róla a zsákmány.

Olyat visszahúzott, mindjárt zizegni kezdett az orsó finom fékje, irányba vette a túloldalt, majd a meder közepén lefelé fordult. Nem lehetett lassítani se, de aztán egy hatvan méteres vágta után kifulladt, feljött a felszínre és felém sikerült fordítani a tettest. Most mutatta meg az új pálca mit tud, nagyokat bólogatva csalta a távolságot, csak a stég előtt kényszerültem kikapcsolni a visszaforgásgátlót, hogy magam fárasszam a halat. Duplán dobogott a szívem mikor a merítőt alátoltam, de minden trükk nélkül, fáradtan dőlt bele a léhésbe. Az orsó és a bot szívós, rugalmas összhangja legyőzte a közel ötkilós nyurgát.


A három szép feederrel fogott pikkelyes.

A csattanó /szó szoros értelemben is/, csak most következett. Megkértem a kertjében tevékenykedő szomszédasszonyomat készítsen egy fotót a szép fogásról. Míg készülődött én újra felcsaliztam, bedobtam. Mikor éppen a lencse előtt pózoltam a stég felől csattanásra figyeltem fel és már zizegett is a finoman beállított orsó fékje.


A bemelegítésnek jelentkező kárász
simán felvette az öreg kukoricát.

Hirtelen azt sem tudtam, mihez kezdjek, a szép, új botot féltettem, a vaskos nyurga meg az ölemben. Visszaejtettem a merítőbe, majd az állványon rázkódó bothoz kaptam. Egy újabb kétkilós pikkelyes volt a vendég. Az esett tanulsága: a finomabb szereléken az óvatos kapások is jobban megfoghatók, de hát erre is találták ki a feedert!
CARP EXPERT UV ZSINÓR 150M, 300M
1 050 Ft
Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...