Fővárosi sügérek
Megjelent: 2013. július 18. | Forrás: EnergoTeam | Írások

Van néhány sügérben igen gazdag vízterület hazánkban, s az egyik bizony fővárosunk ölelésében rejtőzik - sokan nem is tudják. Az újpesti öböl nyugalmával, tiszta vizével, megannyi nagy hajójával, kajakosaival, BKV járataival egy igen mozgalmas jelenség. Azoknak, akik szeretik az UL pergetést, és a kis sügérek a kedvenceik közé tartoznak, érdemes egyszer ellátogatni ide.


A főszereplők

Azon gondolkodtam, hogy néhány hete rekord magas vízállással tetőzött a Duna Budapesten is. Egyben volt minden mindennel, alig látszódott, hogy itt egy öböl van, söpört át a víz mindenen. Az öböl jellemző halait messze vihette volna az ár, kicserélődhetett volna az állomány, de mégsem ez történt. Ebből jellemzően lehet következtetni egy adott élőhelyen a halak viselkedésére extrém vízállások alkalmával is. Ahelyett, hogy az árral végleg eltűnnének, az adott helyen meglapulnak, keresik a kisebb ellenállást, a langókat, a visszaforgókat, és kifejezetten igyekeznek, hogy ne kerüljenek messze az állandó élőhelyüktől. Ugyanezt tapasztaltam egyébként a tiszai holtágakban. A pontyban leggazdagabb, kissé eldugott részt egybemosta az ár az élő a folyóval, és a szomszédos ártéri részekkel. Minden hal oda mehetett, ahová csak akart. Ennek ellenére az ár levonultával, az „erőviszonyok" nem változtak, Ugyanaz a holtági rész maradt a legjobb pontyos pálya.


Egy aprócska orsó megteszi

A kissé rendhagyó bevezetés lényege, hogy elsőként elmormogok magamban egy kis imát, hogy az egyik kedvenc vizem, kedvenc halai ugyanolyan vehemenciával, és ugyanolyan számosságban jelen vannak, mint a hatalmas áradás előtt. Mintha mi sem történt volna!


Az újpesti öböl a számtalan hajójával kiváló sügértanya

Ezzel némiképp elsütöm a poént az elején, de nézzük meg, miért szeretik a sügérek annyira ezt az öblöt. Mire is van nekik szükségük? Sok kajára! Nos, az újpesti öböl a környék egyik legfontosabb ívóhelye. Vastagon gomolyog benne az idei ivadék. Nagyon sok küsz ifjonc, s persze más keszegfajok leszármazottja is. Táplálék tehát van bőven.


Az arzenál a mini jighorgászathoz

A sügérek egyébként is imádják a kikötőket, a csónakokat és a hajókat. A parkoló vízi alkalmatosságok alatti árnyék a kedvenc tartózkodási helyeik közé tartozik.


Az első hal

Nyáridőben leginkább a hajnali és a kora reggeli órákban lehet kiszámíthatóan elkapni a táplálkozási periódusukat. A nappalok érdekesek, mert időnként látványosan megjelennek csapataik, és a felszínen is követhetők a falánk hadsereg rablásai, máskor pedig el tudnak tűnni a passzivitásukba, s csak némi kutakodás árán jöhetünk rá, hogy hol is tartózkodnak.


Az 1,4 collos Triple Tail Grub kiváló sügércsali

Jellemző falánkságukra, hogy nullázni, vagy hal nélkül maradni szinte nem lehet. Néhány darab - gondolom a legéhesebb, legkíváncsibb egyedek közül -, még a legpasszívabb időszakban is lépre csalható. Ha meg elemükben vannak, szó szerint egyiket fogjuk a másik után, és tetemes darabszámok alakulnak ki a végére.


Jönnek sorban

Ahol ilyen nagy tömegben vannak jelen, törvényszerű a nagy mennyiségű apró sügér jelenléte. A kisméretű csalikat ezek a tapasztalatlan, mindenre azonnal odaérő ifjoncok verik le első sorban. Ha kiszórakoztuk magunkat ezekkel, akkor lehet szelektálni a nagyobbak a közül.


Ez az apróság a bot feliratát vizsgálja

Egyrészt nem árt a mélyebb részeket erőltetni a nagyobb egyedek megfogása érdekében. A partszéli régióban találhatók az egynyaras aprócska ivadékok ezek környezetében vannak a kis sügérek. A mélyebb részeken a nagyobb zsákmány reményében portyázó termetesebb sügéreket is megtalálhatjuk.


Ez már egy nagyobbacska példány. A magyar rekordtól azért még elmarad

A szelekció másik eszköze a csali mérete. Bár a falánksága miatt a viszonylag nagy csalinak is nekimegy a sügér, mégis elmondható, hogy a nagyobb plasztikokkal, vagy kisebb wobblerekkel elkaphatók a darabosabb egyedek is.


Az egyik legjobb szín

Ha kifejezetten ezekre horgászunk érdemes az igazi hajnalban felkelni, és kijutni a vízre. A nagy sügér igen pontos és kegyetlen ragadozó, megteheti, hogy csak akkor egyen, amikor a viszonyok a legkedvezőbbek számára.


Nagyon mohón képesek enni

Mi most ezúttal nem keltünk túlzottan korán, mert nem néhány nagy halra, hanem sok kapásra folyamatos akcióra, és a derékhadra koncentráltunk.


Salmo Hornet 3S CB

Felszerelésünk leglényegesebb eleme a ET. Excalibur Bass 180-as pálcája volt. Ez a névleg 3-10 grammos pálca tűspicces, így akár a 3 gramm alatti csalikat is jól dobhatjuk vele. A bot karaktere olyan, hogy a középső harmada már igen jól felkeményedik, így ha egy nagyobbacska balin, vagy csuka akaszkodik a horgunkra - ami igencsak életszerű -, akkor sincs gond, simán kifáraszthatjuk vele.


Szintén egy nagyobbacska egy stég mólóról

A sügérezésnél, legyünk őszinték, az orsó szerepe marginális. Legyen könnyű, a felkapókarja és a zsinórvezetése megbízható. Még a közepes sügéreket sem kell igazán fárasztani, ha 1-2 nagyobb beugrik, azzal meg elboldogulunk valahogy. Kifejezetten egy olcsó, könnyű orsót választottunk. A kis bolognaira tervezett szerkezet jól tette a dolgát, semmi gond nem volt vele.


Az ilyen hajók között mindig ott áll pár darab

Ezen a horgászaton jobbára jigeltünk 2-4 grammos ólommal ellátott jigfejeket és a ET Wizard apró twistereit használtuk. Az egyik legjobb sügér egy 3 centis Salmo Hornetre érkezett, amit mi egy új színben, a CB-ben próbáltunk ki. Ez egyébként kifejezetten hajnalban, vagy késő este használatos élénk színvariáció.


Visszaengedés

A horgászat során megfogott tucatnyi sügér visszanyerte szabadságát. Miénk a szórakozás, az élet az övék. Mindenki jól jár hosszútávon is!

Forrás: EnergoTeam

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...