Fűzőtő kalauz
Megjelent: 2019. március 26. | Forrás: Szabó Bence | Írások

A fűzőtűk használatát bizonyára mindenki ismeri, hiszen hosszú évek óta könnyítik meg a csalizást mind a bojlis, mind pedig a feeder horgászok számára. Ugyanez elmondható a bojlifúrókról is, melyeknek hála a kemény, eredetileg át nem szúrható pelletekkel történő csalizás vált lehetségessé évekkel ezelőtt. Fontos azonban, hogy kisebb-nagyobb fejlesztéseket a már régóta kedvelt termékeken is végre lehet hajtani, hiszen mindig van új a nap alatt! Ennek is köszönhető, hogy a közelmúltban a Carp Expert termékek között egy sor új fűzőtű, illetve fúró jelent meg, melyek között vannak egészen különleges darabok is, például kimondottan a finom method technika kedvelői számára. Ebben az írásban azonban nemcsak utóbbiakat, hanem mind a négy új terméket górcső alá veszem!

Nem titok, hogy a fűzőtűk és a fúrók sokáig elsősorban a bojlis horgászok számára készültek, az elmúlt években azonban a feederesek körében is nagy népszerűségre tettek szert ezek a kiegészítők, hiszen a csalik, illetve csalizási technikák széleskörű alkalmazására biztosítanak lehetőséget. A Carp Expert termékek között ezidáig csak a klasszikus, mindenki számára ismert típusok voltak megtalálhatók, azonban a most bemutatandó szettek elemei között egy új, nagyon praktikus jellemzőkkel bíró variáns is feltűnik.

Mind a NEO, mind pedig a PRO Method Needle Set elérhető két, illetve három elemből álló kivitelben.

A NEO Method Needle Set három elemet tartalmazó kivitele magában foglal egy klasszikus, „kampós" fűzőtűt, amely kimondottan a már gyárilag vagy általunk átfúrt csalikhoz készült, egy normál bojlifúrót, illetve egy speciális hegykialakítással rendelkező tűt, amely a legpuhább csalik sérülésmentes átszúrását és hajszálelőkére történő feltűzését is lehetővé teszi. Emellett fontos jellemzői e család tagjainak, hogy élénk színű műanyag nyéllel készülnek, amelyet lényegesen könnyebb például a fűben észrevenni.

A PRO Method Needle Set nagyon hasonló kialakítású tagjai mindössze abban különböznek a NEO-tól, hogy fém nyéllel készülnek. Mivel más érdemi különbség nincs a két termékcsalád között, ezért a választás pusztán a nyéllel kapcsolatos preferenciákon múlik.

Ezekkel a kiegészítőkkel bármiféle csali hajszálelőkés felkínálása megoldható!

A fúrók masszív markolattal rendelkeznek, így a legkeményebb pelletek átfúrása sem probléma nekik!

A klasszikus, „kampós" kialakítású fűzőtűk elsősorban a már gyárilag vagy általunk átfúrt pelletek felfűzését segítik. Én elsősorban a Benzár Prémium Black Halibut vagy Floating Pelletekkel történő csalizás során veszem nagy hasznukat.

A nagy kedvenceim ezek a tűk, amelyek speciális hegykialakításuknak köszönhetően a legpuhább vagy egészen kisméretű, kemény csalikat sem repesztik szét!

A Benzár Floating Pelletekkel történő csalizás során a „kampós" elem tökéletesen megfelelő!

Mivel ez a pellet kimondottan horogcsali, ezért nem kell átfúrni, hiszen már gyárilag fúrt, nincs más teendő, mint felfűzni a hajszálelőkére!

Szelektív, nagyhalas csemege! Számomra ez a csali az első választás, ha a horgászat helyszínéül szolgáló tó legtermetesebb lakóit szeretném matracra fektetni.

Ide egy egész dobozzal is beférne a Floating Pelletből, mégis elég volt egyetlen szem!

A PRO Method Needle Set kisebb kivitele, ahogyan a csomagolásán is olvasható, a sztenderd, mindenki által ismert kiegészítőket tartalmazza, melyek egy kallantyús fűzőtű és egy egyszerű bojlifúró.

A szintén két eszközt magában foglaló NEO Needle Set a már korábban feltűnt, speciális hegykialakítással rendelkező, soft, azaz puha pelletekhez készült tű mellett tartalmaz egy bojlifúrót is.

Egy megbízható bojlifúrúnak nem jelent problémát a legkeményebb halibut pelletek átfúrása sem, mint amilyen a Benzár Prémium Black Halibut Pellet.

A fúrás néhány másodperc alatt elvégezhető mind a PRO, mind pedig a NEO szettekben található segédeszközökkel.

Bizony, sokszor előfordul, főleg a nyári időszakban, hogy a nagy csali nagy halat hoz! Életem legnagyobb pontyait a képen is látható kombinációnak köszönhetem.

A PRO és NEO szettekben egyaránt fellelhető, különleges kialakítású tűvel a legpuhább csalik felszúrása és hajszálelőkére való felfűzése sem jelent gondot!

A Method Tojások nemcsak csalitüskén, hanem hajszálelőkén is eredményesen használhatók, sőt, ha szelektálni szeretnénk velük, akkor ily módon érdemes őket felkínálni!

Egy nyolcas méretű horog alá két szem Tojás az ideális.

Ezzel a csalival már lényegesen nehezebben boldogulnak a kisebb testű halak, így marad ideje megtalálni azt a pontyoknak.

Bár vékonyan akadt, mégis meglett ez a dupla Tojásra elcsábult tükrös!

Nagy kedvencemet, a tonhalas Long Life Pelletet is ezzel a tűvel használom.

A tű annyira hegyes, hogy a pelletnek esélye sincs megrepedni!

A Long Life Pellet csáberejét mi sem szemlélteti jobban, mint ez a fantasztikus spanyol mintás ponty!

Igen, tudom, hogy napjainkban a csalitüskés felkínálás a legdivatosabb, hiszen borzasztóan egyszerű és nagyon gyors, nem véletlen, hogy magam is ezt használom a leggyakrabban. Esetenként azonban, főleg, ha szelektálni szeretnék, a hajszálelőkés megoldást alkalmazom, amelyhez bizony szükség van a most bemutatott eszközökre. Az én ládámban emiatt ott a helyük!

Szabó Bence


MARUTO HOROG 8356-BD CARP HOOKS BARBED FORGED STRAIGHT EYE HC BLACK NICKEL
850 Ft
CXP NEO METHOD FŰZŐTŰ SZETT SOFT PELLET PLUS
1 690 Ft
CXP PRO METHOD FŰZŐTŰ SZETT STANDARD
1 190 Ft
CXP NEO METHOD FŰZŐTŰ SZETT SOFT PELLET
1 190 Ft
CXP PRO METHOD FŰZŐTŰ SZETT SOFT PELLET MASTER
1 990 Ft
BENZÁR MIX FLOATING PELLET 7MM
1 390 Ft
A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...