Koós Catfish Team2018. május 02.

A horgászaton belül a harcsahorgászat is rohamosan fejlődik, megújul. A modern harcsahorgászat teljesen új követelményeket kíván, manapság, már nem csak testközelből próbálják megfogni hazánk legnagyobbra növő ragadozóját a harcsát, hanem a meghorgászandó helyet nem zavarva távolról, ez a távolság pedig lehet akár 200 méter is.

Egy ekkora távolságra speciális felszerelés is kell, megfelelő bot mellett, nagyon sarkalatos pont az orsó és a zsinór párosításának kérdése. A harcsázó orsók nem mindegyike alkalmas ugyanis olyan mennyiségű zsinór tárolására, amire nagy távolságra biztonságosan horgászhatunk. Szándékos a mennyiség elnevezés, ugyanis, egy harcsázó orsóra természetesen ráfér akár 500 méter fonott zsinór is azonban ennek vastagsága vagy inkább az ehhez társuló szakítószilárdság kevés a harcsa horgászatához.

Horgászat a távoli helyekre

Először is kell egy megfelelő zsinór ami állja a sarat, a szakítószilárdság egy csalóka dolog, mert ha belegondolunk minek kell ugyan egy 100 kilogrammos szakítószilárdságú zsinór, ki szeretnénk emelni vele egy 90 kilogrammos harcsát talán? A zsinórok esetében nagyon fontos tényező lehet az apró láthatatlan sérülések, kötések és még sorolhatnánk, ezek mind jelentősen csökkenthetik a zsinór szakítószilárdságát. Egy rosszul megválasztott csomó például akár a huszadjára csökkentheti a főzsinórunk erejét. Persze nem ennyire tragikus a helyzet, de ezzel már is indokot találunk arra, hogy érdemes és kell is túlerősíteni a zsinórunkat. Például, a Koós Monster Braid fonottból a 0,46-os méret már 45 kilogrammot bír, kisebb sérülések miatt ha felére csökken ez az érték még mindig biztonságban vagyunk vagyis tökéletesen elég, egy kapitális harcsa kifárasztására. Azonban itt van egy probléma, mégpedig az, hogy a 150méteres kiszerelésben kapható zsinór kevésnek bizonyulna 200 méterre való horgászatkor, természetesen összeköthetünk két 150 méteres tekercset de itt közbejön az a fránya csomó, ami bizony bármennyire is jól kötjük meg csökkenteni fogja a szakítószilárdságot.

A Koós termékek kiváló minőségben megtalálhatóak, megoldást itt biztosan találunk

Az Energofish és a Koós márka életében azonban bekövetkezett egy változás, és egy olyan horgász lett Koós Ferenc társa, aki tele volt szenzációs ötletekkel. El kell mondani, hogy Koós Feri saját elmondása szerint is "közelharcos", vagyis ő oda megy a harcsa közvetlen közelébe, ha teheti és onnan próbálja lépre csalni a harcsákat. Így érthetően erre a területre koncentrált a termékfejlesztések során. Az új tag Czimmerman Gábor, ellenben már az új vonalat képviseli, így az első ötletek egyike volt, a dupla kiszerelésben kapható Koós Monster Braid fonott zsinór. Ez annyit tesz, hogy két tekercs 150méteres zsinórt úgy kaphatunk meg, hogy azok nincsenek szétvágva, vagyis akár 300 méter zsinórt is rátekercselhetünk az orsónkra.

A csomagolása már árulkodó

Innen egy fontos következő kérdés következik, milyen orsóra lehet ezt a mennyiségű zsinórt rárakni? A Koós Banax SI-re - vagy sok más harcsázó orsóra - ennyi biztosan nem fér rá. Ide is jól jött Czimmerman Gábor, ugyanis már egy kész újragondolt pótdobbal érkezett. A lényege, hogy a Koós Banax SI-t átalakította - no nem egy teljesen új orsót készített - egyetlen fontos alkatrészét építette át mégpedig a dobját. A mintadarabot természetesen a Banax mérnökeinek vittük, hogy nekünk ilyen kell, akik csak pislogtak a megoldásokon. Az egyik amivel növelni lehet a dob befogadóképességét az a belső tengely vékonysága. Itt volt mit lefaragni, így az ésszerűség határain belül csökkent a belső átmérő, ezzel együtt a zsinórkapacitás is megnövekedett.

Gábornak valóban szenzációs ötletei vannak

A dob magasságának emelésével is lehetne természetesen zsinórkapacitás növekedést elérni, azonban ekkor a dob emelésen is változtatni kellene így több belső alkatrész is cserére szorult volna éppen ezért ezt a lehetőség ki volt zárva. Ha már a dob belsőátmérőjét csökkentettük, miért ne növelhetnénk a külsőt? Itt egy határ volt mégpedig az orsó rotorja, ugyanis itt megvan az a maximális átmérő ami befér a rotor által biztosított helyre, így ez is növelve lett, plusz egy pici trükkel el lett az is kerülve, hogy a dob alsó részénél a nagyobb átmérő miatt túl nagy legyen a rés, utat engedve ezzel a szennyeződéseknek, ezt egyszerűen, úgy oldotta meg Gábor, hogy a dob alsó részét kúposra esztergálta így alul ugyanakkora maradt a rés mint az eredeti dobnál, fölül pedig szélesebb ami által szintén nagyobb lett a zsinórkapacitás. Természetesen ez a féke és egyéb más dolgot nem befolyásol az orsón, csupán csak, zsinórból fér rá sokkal több.

Koós Ferenc is sokat konzultál Gáborral a fejlesztések irányáról

Íme a két dob, balra a megújított változat

Szemből látszik a legjobban a méretkülönbség és a jobboldali dobon látszik a dob szoknyájának kúpossága

Jön a következő kérdés amennyiség. Ezzel óvatosan kell bánni, ugyanis az első feltekerésnél ha túl szorosan tekerjük rá a zsinórt akkor később problémánk lehet. A fonott zsinór ugyanis ha szorosan rakjuk a dobra, kevesebb helyet igényel, azonban egy távolra kihúzott szereléket, ha egy üres bevágás után kell kitekerjünk, lesz meglepetés, hogy nem fér rá a dobra az újra feltekert zsinór. Ezért ajánlatos nem túl szorosan felcsévélni az első alkalommal a zsinórt. A dobra így is bőven ráfog férni a 0,46-os méretből több mint 250 méter.

Ez így már biztos megfelel a célnak

Húzás befelé a horizonton lévő harcsákhoz

Ezzel a zsinórkapacitással, már bátran neki kezdhetünk a távolinak tűnő harcsák megfogásának is.

Forrás: Koós Catfish Team


Fókuszban a Benzár Coated Wafter

Fókuszban a Benzár Coated Wafter

2019-04-15 | Forrás: Szabó Bence

Megmondom őszintén, hogy amióta komolyabban foglalkozom a horgászattal azt vallom, hogy az oldódó csalik sok esetben minden másnál eredményesebbek. Életem első igazán nagy pontyai, illetve kiemelkedő versenyeredményei mind-mind ezt erősítették bennem, hiszen a saját kezűleg készített oldódó csalijaimmal nagyon sokszor eredményesebb voltam, mint azok, akik a gyári típusoknak szavaztak bizalmat. Szerencsére az élet úgy hozta, hogy már nem kell otthon...


A felkészülést megkezdtem!

A felkészülést megkezdtem!

2019-04-09 | Forrás: Szabó Bence

A tavalyi évben, a III. Method Feeder Országos Bajnokságnak köszönhetően ismerkedtem meg a Palotavárosi Felső-tóval, amely egy rendkívül jól halasított, kulturált, szép környezetben elhelyezkedő horgászvíz. Bár 2018-ban jó néhány alkalommal megfordultam a partján, elsősorban a már emlegetett ob-nak és az arra való felkészülést segítő versenyeknek hála, számtalan kérdőjel maradt bennem az itteni siker titkát illetően. Mivel azonban idén is ezen a vízen...


Match botos keszegek és kárászok

Match botos keszegek és kárászok

2019-04-05 | Forrás: Frankó Zoltán

Tavasz van, a melegedő idő a partközelbe, a tavak, holtágak, csatornák sekélyebb területeire csalja a halakat. Itt sokféle táplálékot találnak, napoznak, érlelik az ikrát, készülnek a nászra. A kora tavasz igazi lehetőség a finom úszós horgászatra. Egy jó match botos szerelékkel a keszegek, kárászok és a beugró pontyok egyaránt megfoghatók. De mi is szükséges ehhez? Erről szól ez az írás, melynek elkészítéséhez a Szeged melletti Gyálai Holt-Tisza...


 Addig jár az orsó a botra…

Addig jár az orsó a botra…

2019-04-03 | Forrás: Ujszászi Dániel

Még a legkiválóbb pálca is sebzett harcos mindössze egy hozzá illő „tekerő" nélkül, ezt kijelenteni úgy gondolom nem meggondolatlanság. Mára a szinte már végeláthatatlan termék sokaságnak köszönhetően közel sincs egyszerű helyzetben a horgász, amennyiben hű társat szeretne találni aktuális (feeder) botjához. Ebben a témakörben oldalak tömkelegét lehetne számszerű adatokkal, informatív tartalommal megtölteni, azonban a következő hasábok során én...


A színek jelentősége a pergető horgászatban

A színek jelentősége a pergető horgászatban

2019-04-01 | Forrás: Lukácsi Béla

A halak megfogásához számos trükköt próbálunk alkalmazni. Ez megtesülhet a műcsalik anyagában, formájában, akár ízesítésében, de nézhetjük a színeket is. A felsorolt tényezők mind befolyásolhatják az eredményességünket. A színek tekintetében vannak általános érvényességű dolgok. Számomra az utóbbi időszakban új terek nyíltak meg a színek tekintetében, elkezdtem negatívban vizsgálni a színeket, és meglepő megállapításra jutottam ezzel...


A pinkrátor!

A pinkrátor!

2019-03-28 | Forrás: Lukácsi Béla

A műcsalik manapság már hatalmas színválasztékban kaphatóak. Sokszor zavarba ejtő ez a kínálat és nehéz eldönteni, melyik színt válasszuk. Természetesen vannak favorit színek is amelyek valamiért talán egy picit fogósabbak, ezek közé a színek közé sorolható a rózsaszínű csali is. Az L&K floatink plasztik csalik színkínálatában, mostantól elérhető a pink is. A pink szín nem csak elsőre tűnhet furcsának, azonban érdemes...