Három nap a Velencei tónál
Megjelent: 2012. június 15. | Forrás: Pintér Péter | Írások

Mivel az utóbbi években egyre inkább csak pergetek, egyre ritkábban horgászok békés halakra. Néha azért előbújik belőlem a régi finomszerelékes horgász énem, és félretéve egy kicsit a pergető pálcákat, a békés halakat veszem üldözőbe. A Velencei tó erre nagyon is jó helyszín, ugyanis hazánk második legnagyobb állóvize, az egyik legjobb békéshalas víz, kiemelkedően jó dévérkeszeg állománnyal. Általában egész napokat nem tudok eltölteni horgászattal, ezért három rövid pár órás peca élményeit írom meg. Mindegyik különböző helyszínen történt, más körülmények között.


Rengeteg vízimadár


Első nap.

Amikor matchbot arat.
Április van. A hajnalok még hűvösek, de nappal már kellemesen meleg a levegő. Horgászni készülök, egy amolyan hajnali békéshalas bevetésre. Egy match, egy picker, és egy feeder pálca lapul a botzsákban. A napkelte már tóparton talál. A tónak egy olyan részén járok, ahol még nincs minden kibetonozva, kicsit természetesebb a környezet.
Elsőként hamar kis 270-es Picker Blade pálca kerül a helyére. Másodikként a 420-as Black Spider match pálcát nyitom szét. Nem tudom miért, a tónak ezen a részén szinte soha senki nem horgászik úszós módszerrel, pedig egy párszor már sikerült itt szépen fognom matchbottal. Gyorsan vízmélységet mérek, etetek, és már a helyén a második bot is. Kapásom egyenlőre nincs, így ráérek nézelődni.
Rengeteg a vízimadár. Elnézem, ahogy egymást kergetik, hatalmas ricsajt csapva. Vannak közöttük egészen fura piros fejű réceféleségek, amiket itt láttam először. Mellettem egy tőkés réce pár totyog ki a partra, láthatóan nem félnek az embertől. Miközben a madarakat figyelem a szemem sarkából éppen észreveszem, hogy az úszóm antennája kiemelkedik a vízből. A bevágás ül, formás dévérkeszeg a horgomon. Visszadobok, és két percen belül megvan a párja is. Hát ezért jó matchbottal horgászni! Felpörögnek dolgok. Egyik dévér jön a másik után, aztán úgy öt darab után szünet.


Az első dévér


Gondolkodok. Etessek? Ne etessek? Amíg én a gondolataimba merülök, az úszóm meg a víz alá. Bevágás után kicsit keményebb ellenállásba ütközök. Jókora ezüstkárász a horgon. Akkor nem etetek még. Hiába várok, nem akad párja a halamnak, így aztán mégis dobok pár gombócot az úszó mellé.


Jókora ezüstkárász


Átlag dévér


A dévérek szinte egy percen belül ismét megjelennek, jön egyik a másik után. Közben pickeremet hiába dobom akárhova, sehol semmi. Éles a kontraszt a két módszer között. Már kezdeném élvezni a matchbotos pecát amikor megérkezik a szél. Szinte hirtelen egyik percről másikra kezd el fújni, és nem is kicsit. Nagyobb úszót kellene felraknom, de már nincs kedvem szerelni. Kiszenvedek még két dévért, aztán pakolok. Jó volt ez a pár órás, rövid peca!

Második nap.


Feltolós matchbotos.
Délután van, ülök a szobában, a számítógépem előtt. Másnap hajnalra pecát tervezgetek, de még nem tudom hova is menjek. Váratlanul jön egy hasznos infó. A nagytestű ezüstkárászok kint vannak a kikötőkben. Úgy látszik a hirtelen jött meleg hatására már az ívásra készülődnek. Gyorsan át is szerelem a matchbotomat. Egy hagyományos könnyű feltolós úszót rakok fel. Úgysem kell nagyot dobni. Másnap a hajnal, már a kikötő mólóján talál.


Kikötői csendélet


Keresem helyemet, hol is álljak meg. Találok egy kisebb gödröt a parttól talán 7m-re. Tökéletes lesz. Belövöm pontosan eresztéket, és három kis gombóc etetőanyagot, és egy kis csemegekukoricát szórok az úszóm mellé. A sok kishalra való tekintettel, a pinki mellé egy kukoricát is tűzök a horogra. Jöhetnek a halak! De nem jönnek. Csendes a kikötő, szemre nyoma sincs a kárászoknak. Átvert volna barátom? Már jó egy órája várok, amikor kiemelkedik az úszóm. Bevágok és érzem is rögtön, hogy igen ez kárász lesz. Nem egy igazi óriás, olyan 60 dekás lehet. Gyorsan megmerítem, úszó vissza. Megint múlnak a percek, de semmi. Egy fél óra várakozás után aztán ismét kiemelkedik a karcsú antenna. Az ellenállás már nagyobb, és a hal is. Közel 1kg-os ezüstkárász a horgon.


Ilyen ezüstkárászokért jöttem


Még egy a nagyokból


Na meg még egy


A felszerelés mellett


Ahogy emelkedik a nap az égbolton, úgy sűrűsödnek a kapásaim. Nagy testű ezüstkárászokat fogok egymás után. 32-33cm-es gyönyörű példányok. Időnként van egy kis szünet, de pár marék csemege kukorica után folytatódik a móka. A kárászok közé becsúszik egy szebb dévér, és egy bodorka is. Élvezem a dolgot, de fogytán az időm. Még két ezüstkárászt merítek, aztán hirtelen véget ér a roham. Nem is baj, úgyis mennem kell…


A nap hala


Kapás a feltolóson


Harmadik nap.

Esőben.
Kaptam itthon egy délelőttre kimenőt, de az időjárás előrejelzés esőt ígér. Mi legyen? Menjek, vagy ne menjek? Nem zárom le a kérdést. Nagyjából bepakolok és beállítom telefonomat hajnali négyre. Miután felébredek első dolgom, hogy megnézzem a radarképet. Most nem esik, és pár órám még biztosan van, így megyek. Öt óra körül érkezek meg a Dinnyési kikötő mólójára. Csomagolom ki a botokat, amikor rájövök, hogy tényleg csak nagyjából pakoltam be. Az összes leszúró, a bottartó villák, mind otthon maradt. Mindegy, megoldom a dolgot…


Egyszerűsített bottartó (egyszer az eszemet hagyom otthon)


Csak egy spicc és egy picker bottal készültem. A tervek szerint a spiccbottal a mólóról befelé, a pickerrel kifelé fogok horgászni. Az etetőanyagot is ott helyben keverem. Egyszerű Timár mix Speciál keszegező. Ez az etetőanyag tapasztalatom szerint az árához képest egy nagyon jó etetőanyag. Főleg hidegfrontos napokon, valamiért nagyon működik. Remélem most is így lesz! Mindkét bot a helyén. Elsőként a spiccbotra van érdeklődő. Két dévért is fogok egymás után. Mivel a villák otthon, így pickeremet csak egyszerűen az összehajtogatott botzsákomra támasztottam fel. Miközben a spiccbottal bíbelődök váratlanul elindul a picker a víz felé. Még időben elkapom, és érzem is, hogy egész jó halam van. jókora kárász volt tettes. Ez a fogás egyben egy jel is volt, hogy ez így nem fog menni. Két botra nem tudok figyelni egyszerre rendesen. Így aztán egyenlőre, a spiccbotot leteszem. Csak a pickerre koncentrálok, és jól is teszem. Folyamatosan van kapásom, öt percenként húzza valamilyen hal a spiccet. Dévérek, kisebb pontyok a tettesek. Az egyik maszatolós kapás után aztán karikába hajlik kis pálca. Lassan magam elé terelem halamat és megmerítem. Egy méretes ponty.


Ponty a merítőben


Ilyen kicsiből nagyon sok van, remélem lesz idejük megnőni!


Tilalom van rá, így a szokásosnál is gyorsabban engedem el. Miközben én a halakkal jól szórakozok, nekiáll szemerkélni az eső. A spiccbotot végleg elcsomagolom. Bár idő romlik, a halak jönnek. A nyerő csali kombináció 3-4 szem csonti, egy puffasztott rizzsel kikönnyítve.


Hát ez bizony esik…


Az érzékeny spicc a legkisebb kapást is jelzi


Kapás, kapás után. A legtöbb elkövető 25-30dkg közötti dévér. Jól elszórakozok velük. A felhők viszont egyre szürkébbek. Egy háromnegyed órán keresztül kitartok, de aztán kezd kellemetlen lenni az égi áldás. Esőkabát van rajtam, de a nadrágom lassan átázik. Közben kapást rontok a pickeren. Ez volt végső lökés. Elég volt!


Ennyi jött össze


Eddig az idén összesen ennyit horgásztam békés halakra. Sokszor hallom a horgászoktól, hogy üres a tó, meg, hogy nem eszik a hal. Az én véleményem az, hogy a Velencei tó igen jó békéshal állománnyal rendelkezik, és aki csak szórakozni a vágyik, nem feltétlenül csak a pontyokra, az nem fog csalódni, ha ide látogat.

EXCALIBUR BIG CORN HOROG
590 Ft
Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...