Kóbor süllők nyomában
Megjelent: 2011. szeptember 28. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Semmivel össze nem hasonlítható, különös hangulata van az éjszakai wobblerezésnek. Amikor a város, falu fáradt népe aludni készül, mi, süllős-fejrázós tusákra vágyó pergetőhorgászok akkor mondhatjuk, hogy eljött az időnk. Ahogy lelki szemeink előtt, szelíd gondolatainkban a leszálló sötétség vonzza éhes tüskés barátainkat a víz felszíne, úgy kívánkozunk mi is a sötétbe boruló, gyanús loccsanásoktól hangos vízpartok varázslatos világába.

Napok, sőt hetek óta figyeltem már a vízállást, de a Medárd napi esőzések hatására csak nem akart megállapodni a kis folyó. Apadni, letisztulni látszó vize újra és újra áradóvá, zavarossá vált a már rendszeresen megérkező csapadék miatt. Július végére aztán hirtelen - ha kis időre is - megemberelte magát az időjárás, lehetőséget teremtve a rég várt wobblerezésre.
Késő délután indultam a folyóra gondosan összeválogatott, kedvenc Salmo wobblereimmel. Bár nem volt számomra ismeretlen a terep, szerettem volna még világosban alaposan feltérképezni a mederviszonyokat a kiszemelt szakaszon. Rég megtapasztaltam, hogy kis folyóvízen áradáskor a nagy tömegű víz levonulása rendesen át tudja rendezni a pályát, s ez által a korábban jónak vélt haltartó helyeket.
Könnyű és gyors akciójú hű társamat, a kettőhetvenes Excaliburt húztam elő most is tokjából. A kis méretű, 7 centiméteresnél nem nagyobb wobblerek használatához (is) őt tartom az egyik legideálisabb választásnak.


Az Excalibur IM 8-as blankja olyan tökéletesre sikeredett,
hogy bátran ajánlhatom a könnyű pergetés kategórián belül mindenfajta műcsalis horgászatra. Erős, gerinces bot, melyen
a legkisebb wobbler mozgását, veretését is maximálisan érezni
lehet


Botomra most egy igazi újdonság került, a japán Ryobi cég Arctica CF-je. A 4000-es méretű, 7+1 csapágyas modell légies könnyedségű futásával, a Zauber változatoknál már rég megszokott csúcsminőségű fékrendszerével a legjobb választásnak tűnt. Finom tapintású neoprén hajtókar-fogantyújáról társaimtól nagyon pozitív véleményeket hallottam már, de most én is komolyan elgondolkodtam azon, hogy miért kellett eddig nekünk az orsóinkon műanyagokat szorongatnunk. Tényleg elmondhatatlanul kényelmes.


Az Arctica CF nemcsak a tökéletesség határait feszegető mechanizmus, hanem külsőre is a legszebb orsók top háromjába benne van. Ami a dobot illeti, véleményem szerint ilyen igényességgel, ilyen szemrevaló darabot még soha nem gyártottak!!


Orsómat még előző este 0,10 mm-es EnergoTeam Power Braid teflonbevonatú fonott zsinórral töltöttem fel. Hiába, a nagyobb biztonság mellett a legjobb dobhatóságot, és azt a plusz feelinget, ami olyan jóleső érzés a pergetésben, a fonott zsinór adja.
Zsinórom, és a wobbler kapocs közé egy rövid, 15 centis Hard Mono harapásálló előkét kötöttem, elkerülvén azt a szomorúságot, hogy az esetlegesen beköszönő csuka magával vigye valamelyik wobbleremet.
Naplementéig még bő másfél órám volt. Öt centis Salmo Executort akasztottam a kapocsba, s már lendült is a part mellé közvetlenül, figyelve arra, hogy botommal terelve a betonozott parti kövezéssel párhuzamosan vezethessem a műcsalit. A méteres vízben, alig valamivel a talaj fölött járhatott a wobbler, amikor két, gyors egymás után következő kemény ütést közvetített a fonott zsinór. A második ütésbe viszont belegörbült az érzékeny pergetőbot spicce, olyan erővel vetette rá magát csalimra valaki, hogy bevágni sem volt időm. A sekély víz miatt hamar a felszínre tudtam hízni, s amint megláttam mérhetetlen öröm fogott el. Hiszen értetek jöttem, - kiáltottam oda a víztetőre kényszerített, fejét vadul ide-oda rázó süllőnek. Erejével hamar elkészült, már csak megfelelő helyet kellett keresnem a kiemeléséhez. A betonos, köves partszakaszt kikerülve, halamat a lapos parthoz húztam, ahol alányúlva kiemeltem a vízből.


Az egydobásos süllő… A csatában a hasi horgot kirázta magából, mikor kivettem, már csak a hátsó drilling egyetlen ága fogta.


Mivel egyik kedvencem a süllő,
különösképpen gyengéden bánok velük…

…gyors fotózás, horogszabadítás
után mehetnek vissza abajgatni a kishalakat


Visszaengedése után lázasan dobtam ugyanarra a helyre. A második dobásra egy nagyon vérszegény koppintást kaptam, de a bevágás után szinte azonnal leakadt a finoman kapó ragadozó. Csak sejteni reméltem, hogy az is süllő volt. Tovább kísérleteztem, s nem is hiába. Pozícióváltás után a lassan verető, ingerlően a talaj közelében vezetett wobbleremre ránehezedésszerű kapással jelentkezett egy kiló körülire saccolt csuka. Szegényt mire kivettem, alaposan felkorbácsolta a vizet, s nem is adott a hely több kapást. Ezt azonban egy cseppet sem bántam, hiszen az éjszaka jó süllős órái még előttem álltak.


Lanyha kapása ellenére tökéletesen akadtak a horgok.
A gyors műtét után ő is szabadon távozott


Folyásiránnyal lejjebb, egy kissé sekélyebb, tiszta aljú terepen folytattam a cserkészést. Már előző helyemről jól látható volt, hogy bizony itt valaki rendesen riogatja a kishalakat. Talán a negyedik dobás volt, mire megkaptam végre a várt kapást. Jó erőben küzdő csuka védekezési manőverei alatt hajlongott az Excalibur, a kissé lazábbra hagyott fék engedte, hogy a hal magával vigyen némi zsinórt a meglódulásai alkalmával. Nemsokára aztán elfáradt a tornában, s nyakon ragadhattam a zöld bundás tigrist.


Na még egy kicsit gyere közelebb…


A szép csukának nagyon örültem, egyre fokozódó kedvvel vártam az éjszakai folytatást. A nap már a Bakony dombjainak tetején pihent. Tovább dobáltam, s közben cserélgettem egyre csak a nyerőnek vélt wobblereket.


Skinner, Sting, Minnow, Executorok, és Frisky…
Az általam leggyakrabban használt Salmo-k


A kapocsban már szinte mindegyik fogósnak vélt wobblerem volt, de egyikre sem mutatkozott érdeklődés. Miután végigpróbáltam valamennyit, újra a kis favorit került fel. Igaz, hogy a legjobban, a sekély vízben az 5 centis Executort tudtam vezetni a fenék fölött abban a sebességtartományban, amikor még tökéletesen veret, de ugyanakkor nem akad le hasi horga a talajon felhalmozódott uszadékban. A második dobásra kapásom volt!


A kis Salmo Executor azonnal egy hallal
ajándékozta meg a bizalmat, amiért visszakerült a kapocsba


Kiló körüli kölyökcsuka töpreng azon, hogyan tévedhetett ekkorát


Halam szabadon engedése után elégedetten bandukoltam visszafelé a folyóparton, a süllőfogás helyszínére. Mire odaértem, a Bakony már eltakarta a Napot, egyre inkább a szürkeség kerített mindent hatalmába. Az addig lágyan lengedező szél is teljesen elállt, mérhetetlen nyugalom telepedett le a kis folyó partjára. Szerény vacsorám elfogyasztása igencsak jól esett, hátamat a meredek gátoldalnak támasztva pihentem kicsit, s vártam a folytatást.
Az első süllőgyanús kishal-spriccenést háromnegyed kilenc körül, tőlem balra, a part melletti sekély, köves részen észleltem. A felszíni, fürge mozgású, ezüstösen csillogó GoldStar Perch wobbler került zsinórom végébe. A parttal párhozamos dobás után nagyon lassú tempóban kezdtem a bevontatást. Körülöttem itt is, ott is süllős loccsanások törték meg a csendet. Éreztem, tudtam, hogy a kapás bármelyik pillanatban bekövetkezhet, hiszen műhalam a felszín közelben vadászó süllők zónájában járt. A második dobás tökéletesre sikerült, a part melletti ritka nádas előtt, azzal párhuzamosan tudtam elhúzni a wobblert. Alig tekertem párat az orsón, amikor éles ütést közvetített a vékony fonott. A másodperc töredéke alatt reagáltam egy kemény bevágással, melynek következtében kisebb süllő rázta fejét. Vadul a víztetőn védekezett, de aztán hamar kifáradt, s engedte, hogy magamhoz szelídítsem végre.


A kis wobbler VMC
horgai tökéletes
akadást biztosítottak

Felettébb érdekes, de a természetes mintázatú, ezüst testű, csíkos GS Perch főleg éjszakai horgászataim alkalmával adott halat


Szinte remegő kezekkel adtam vissza a süllőt a folyónak. A rablások töretlenül folytatódtak előttem, sőt tőlem jobbra, folyásiránnyal felfelé néha akkorákat durrant a víz, hogy majd kiugrott a szívem a torkomon. Halkan, nehogy gyanút keltsek, osontam odébb a hangos rablások irányába, majd foglaltam el helyemet egy meredek parti részen. Lágyan ejtettem be a wobblert magam elé, majd a felkapókar kézzel történő átváltása után komótosan terelgettem magam felé csalimat. Félúton járhatott, amikor finoman koppintott a süllő, de hiába vágtam be, nem akadt a horog. Második dobásomat üresen, kapás nélkül vontattam be. A harmadikra, vagy a negyedikre rendes, durranós kapás jött, s mivel nagyon is figyeltem, jókora akasztásban teljesedett ki az akció vége. Testesebb süllő védekezését koordináltam a tökéletes összhangban dolgozó pergető felszereléssel. Heves fejrázásokkal próbált szabadulni a parti sekély vízben, ezüstös teste drágakőként csillogott a sötét éjszakában.
Fejlámpám fényében fáradtan pihegett a fűben, majd megszelídülve engedte, hogy fényképet csináljak róla.


A vakuvillanás után kissé bódultan úszott ki kezeim
közül a szépséges süllő


Rablások csattanását már csak a távoli ártéri erdő irányából lehetett hallani, úgy látszik, a közelben táplálkozó tüskéshátúak az iménti fogással járó locsogást, zajongást már nem tudták elviselni. Kissé tétován álltam a parton, ujjaimmal türelmetlenül markolásztam orsóm hajtókarját, miközben a magas fák irányából szűrődő hangokra füleltem. Hamar lenyugtattam magam, elég volt mára a kalandból.
Az éjszaka neszei az idő múlásával felerősödtek a hazafelé vezető úton. A magas töltésen, a gát tetején rókapár lopakodott előttem a vadászat ösztönétől hajtva, a közeli erdőből bagolyhuhogás hallatszott. De mindezt elnyomták az álmos fejemben zúgó süllős-fejrázós loccsanások…

KAMASAKI PERCH WOBBLER
790 Ft
SALMO EXECUTOR
3 790 Ft
Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...