Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság!

Az előzetes terveknek megfelelően csónakokkal szeltük át a tavat a túloldalon felállított bázisaink elfoglalásához

Az előzetes terveknek megfelelően csónakokkal szeltük át a tavat a túloldalon felállított bázisaink elfoglalásához.

A Sonik-Nytro szakmai termékismertetője, újdonság-bemutatója hamar lement, a tavat és annak kapitális lakóit jól ismerő angol csapat tagjainak segítségét kértük ki, hogy mutassanak irányt nekünk az előttünk álló két nap pontyhorgászatára vonatkozóan. Pascalék nem tartották magukban az infót, nagyon hasznos tippekkel látták el négyfős kis csapatunkat a kapászónák, időszakok, és csalifelkínálás terén. 

A Prágától délre nem messze fekvő katlovi tó 17 állása közül az ötösre és hatosra esett a választás

A Prágától délre nem messze fekvő katlovi tó 17 állása közül az ötösre és hatosra esett a választás.

Az ötös állás előtti kettes víz komoly púpokkal és helyenként nagyon kemény, iszapmentes aljzattal kecsegtetett. Az etetés megkezdése előtt ezeket a spotokat kellett megtalálni egy tapogatórúd segítségével, a csónakkal a lehető legkevesebb zajt csapva. Az etetés előtt 4-5 órával beáztatott, mindösszesen 20 szem The One Gold 22mm-es méretű golyóból került beetetésre 15 db, annak is az egyharmada felezve. A maradék pár szemet csalizásra tartottuk meg, de megbeszéltük társammal, hogy egy-egy botunk csalija dippelve lesz éjszakára!

Katlovi hangulatkép: a művészien faragott hely-jelölő tábla és az erdőből a táborhoz vezető kis ösvény

Katlovi hangulatkép: a művészien faragott hely-jelölő tábla és az erdőből a táborhoz vezető kis ösvény.

A jól összehangolt full Sonik felszerelés: a bot és orsó párostól a sátoron át a hálózsákunkig minden az angol cég minőségi terméke volt

A jól összehangolt Sonik felszerelés: a bot és orsó párostól, a sátoron át, a hálózsákunkig minden az angol cég minőségi terméke volt.

Kényelmes és komfortos vízparti elhelyezkedés, nem beszélve a biztonságról és a praktikumról egyben!

Kényelmes és komfortos vízparti elhelyezkedés, nem beszélve a biztonságról és a praktikumról egyben!

Mielőtt csónakkal vízre szálltunk volna megkeresni a töréseket és az iszapmentes, kemény részeket, előzetesen egy Deeperrel pásztáztuk át a bázis előtt elterülő vízréteget. Sok időt és energiát spóroltunk meg egy fölösleges csónakázással, a medertöréseket, és mélységet látva tudtuk, hogy mely részekre kell fókuszálnunk!

A Deeper Start alapkészüléke tökéletesen elegendő volt ahhoz, hogy gyorsan tájékozódjunk, és hamar összeálljanak a fejünkben azok a részek, amelyekre az elkövetkezendő kettő napban koncentrálnunk kell

A Deeper Start alapkészüléke tökéletesen elegendő volt ahhoz, hogy gyorsan tájékozódjunk, és hamar összeálljanak a fejünkben azok a részek, amelyekre az elkövetkezendő kettő napban koncentrálnunk kell.

Az alkalmazást megnyitva a telefonunkon elénk tárulnak a legfontosabb információk. Az ábrán kék nyíllal jelöltem ahova éjszaka a dobós pecámmal fogom juttatni a csalit, míg sárgával a rézsűnek azt az oldalát rajzoltam, ahová a sötétség beállta előtt behordom és leteszem a szerelékemet

Az alkalmazást megnyitva a telefonunkon elénk tárulnak a legfontosabb információk. Az ábrán kék nyíllal jelöltem ahova éjszaka a dobós pecámmal fogom juttatni a csalit, míg sárgával a rézsűnek azt az oldalát rajzoltam, ahová a sötétség beállta előtt behordom és leteszem a szerelékemet

Angol kollégáink figyelmeztettek, hogy kapásra csak és kizárólag az éjszakai órákban számíthatunk, időszakilag pontosan este 20 órától hajnal négyig. A túra végeztével be kell ismernem, teljesen igazuk volt!

Közleg az alkonyat. Katlovban csak az éjszakai órák hoztak kapásokat!

Közleg az alkonyat. Katlovban csak az éjszakai órák hoztak kapásokat!

Előre beáztatott bojlikkal etettünk és csaliztunk is, a kivételt csak a dippelt golyók jelentették

Előre beáztatott bojlikkal etettünk és csaliztunk is, a kivételt csak a dippelt golyók jelentették.

Hogy a behordott szerelékemmel a legnagyobb pontosságot érjem el, a telefonomra letöltött, nem mellesleg ingyenes Fishing Points alkalmazást használtam. Ennek a segítségével elmenthettem a legelőször leengedett szerelékem pozícióját, majd ide vissza-visszatérve egy négyzetméteren belül maradhattam mindig!

A Fishing Points képernyője a telefonon. P betű jelzi azt az elmentett pozíciót, ahová etettem, és ahová a szerelékemet húztam be minden egyes alkalommal

A Fishing Points képernyője a telefonon. P betű jelzi azt az elmentett pozíciót, ahová etettem, és ahová a szerelékemet húztam be minden egyes alkalommal 

Jobboldali botommal a partról 95 méterre lévő, egyenletes, többnégyzetméteres kemény aljzatú terepet dobtam meg dippelt golyóval. 

390-es, 3,5 librás Sonik DominatorX RS volt a társam a dobásokhoz, melynek mint később kiderült, a legnagyobb katlovi pontyomat is köszönhettem

390-es, 3,5 librás Sonik DominatorX RS volt a társam a dobásokhoz, melynek mint később kiderült, a legnagyobb katlovi pontyomat is köszönhettem 

Sonik VaderX Pro 10000, a gyorsfékes nagyágyú távoli pecákhoz!

Sonik VaderX Pro 10000, a gyorsfékes nagyágyú távoli pecákhoz!

Ötvenes könnyített keverőgyűrű és gyűrűsor a DominatorX-en, melyek csekély súlyuk miatt a bot karakterét nem változtatják meg!

Ötvenes könnyített keverőgyűrű és gyűrűsor a DominatorX-en, melyek csekély súlyuk miatt a bot karakterét nem változtatják meg!

150 méter hatótávú Sonik Gizmo jelzők swingerrel és sátorlámpával jelentenek óriási segítséget nappal és éjszaka egyaránt!

150 méter hatótávú Sonik SKS jelzők swingerrel és sátorlámpával jelentenek óriási segítséget nappal és éjszaka egyaránt!

Blowback Combi Rigen szívja magába az éltető erőt a 22-es gold…

Blowback-Combi Rigen szívja magába az éltető erőt a 22-es Gold…

 …amit legnagyobb katlovi óriásom is felszippantott az első éjjelen

…amit legnagyobb katlovi óriásom is felszippantott az első éjjelen

Hogy mekkora volt a legnagyobb cseh óriás és volt-e jelentősége ilyen halaknál a dippelt csalinak, azt megtudhatjátok a második részből. Tartsatok velünk!

Forrás: Halmos Mihály

DEEPER FISH FINDER START HALRADAR
46 990 Ft
SONIK GIZMO SWINGBOB SLIM
7 990 Ft
5 190 Ft
Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...