Ráckeve még mindig jó
Megjelent: 2012. május 21. | Forrás: Székely Zoltán | Írások

A múltkori sikeres jászozás meghozta a kedvem a Nagy-dunai úsztatáshoz, gondoltam megismétlem. Az elmúlt tíz nap alatt azonban annyira feljött a vízszint, hogy kénytelen voltam új pályát keresni. Éppen csak beetettem, elkezdett a déli szél lengedezni, majd percről percre erősödött. A tarajos hullámokban másfél óra alatt kapásig sem jutottam, ezért szélcsendesebb helyet kerestem.


A Ráckevei Árpád-híd híres régi horgászhely


Új hely, új remények, végül egy óra múltán feladtam egy pikkely nélkül. Még csak dél volt, nem akartam hazamenni, törtem a fejem, ilyen rettenetes déli viharban hol lehetne horgászni? Ráckevén a hídnál, csaptam a homlokomra, hiszen ott a híd töltése megfogja az alsó szelet, így a ráfolyáson védettnek kell lennie a pályának.


Jól számítottam, itt a ráfolyási oldalon békésen lehetett horgászni


A fenéken csúsztatott ólommal
sodortattam a kenyeret a halak közé.


Gyorsan összekaptam magam és már is Ráckeve felé fordítottam a kormányt – megígérve magamnak, hogy ez lesz a mai utolsó próbálkozás. A városi oldalon tényleg tükör víz fogadott, örömmel telepedtem le a spicctől visszafelé vagy 15 méterre. Két helyi spori kókadozott mindössze mellettem egy éppen ponty illetve egy karikakeszeg társaságában. Eredményük nem volt bíztató, de én a sima víznek is örülni tudtam, és fűtött az önbizalom. Szerény zsákmányukon okulva csak egész szolid gombócozásba kezdtem, mely Tímár féle


A sok apró után el kezdtek jönni a sütő méretű keszegek


A szép környezethez hozzátartoztak a szelíd vadkacsák, melyek különösen az etetőgombócok iránt mutattak nagy érdeklődést


Pontymix, áztatott kenyér és némi csemegekukorica összegyúrásából állt. A parttól mindössze 4-5 méterre etettem, belekalkulálva az enyhe áramlást is, hiszen már itt négy méter körüli a vízmélység. Szerencse, hogy a 4,20-as Extreme match álomszép pálcáját ragadtam magamhoz, mert ebben a mély vízben, rögzített úszós horgászathoz igencsak elkél ez a bothossz.


A Fighter Match 40-es orsó megbízható társam túráimon, a két pótdob nagy segítséget jelent, ha valamiért váltani kell


A dévérek álmos lassúsággal
vitték el az úszót.


Háromgrammos, hosszú antennás Energo úszót tettem a 14-es Carp Expert zsinórra, osztottan súlyozva, úgy hogy az alsó ólom bentebb dobva lassan csússzon a talajon, kicsit magam felé húzva viszont megállította a szereléket a gyenge áramlásban. Mint kiderült, ez utóbbi volt a fogósabb variáció. Csalinak kenyeret használtam, ezért is keverek minden kész kajához még áztatottat.


A haltartó kávájával megmerített pontyban
még ott a horog, de már biztonságban van


Nem kellett túl finom szerelék


Eleinte apró karikák jöttek, sokszor olyan hirtelen kapásokkal, hogy nagyon nehéz volt lereagálni, de aztán előkerültek a tenyeresek, sőt nagyobb dévérek is. Érdekes, nem emelős kapásra, inkább lassan oldalra vitték az úszót. Aztán furcsa dolog történt, némi szöszmötölés után megnyugodva állt egy darabig az úszóm, azt gondoltam, leette a lágy kenyeret valami, ezért ki akartam venni a cuccot, hogy újra csalizzam. Megemelve a botot komolyabb ellenállásba akadtam, melyből jó kis bunyó, végül pedig egy közel másfeles tőponty lett. Merítőm nem lévén, hiszen a Nagy-Dunára készültem, ahol nem használunk ilyet, kiugráltam a köveken a víz széléig és úgy tereltem markomba a véletlen talált pontyikát. A szebb haltól egész feldobódtam és rászórtam a pályára két marék csemegét és három gombócot.


Az óvatos pecsenye karikákat is nehéz volt megfogni


Horogválaszték


Nem kellett volna, közel fél óráig egy pöccenés sem volt. Lassan aztán előkerültek a kéttenyérnyi dévérek, majd finom emelős kapásra újabb pontyba ütöttem. Nagyon harciasan küzdött, így kissé csalódás volt mikor megláttam, de így is bőven verte a két kilót. Még akkor sem adta meg magát, amikor egészen magamhoz húztam, így a haltartó felső káváját toltam alá, nehogy elmenjen.


A Duna réme a géb is sajnos eljutott már a Ráckevei Duna-ágba


A finom felszerelés még a legóvatosabb kapások
közepette is ilyen szép halakat eredményezett


Az utolsó „éppen”-ponttyal
be is fejeztem a horgászatot


Ezért is praktikus a sokkarikás nagy haltartó, mert vészhelyzetben merítőnek is használhatjuk, no meg nagy melegben sérülés nélkül és sokáig élve marad, nem szenved benne a hal. Tanulva az előbbiekből, nem etettem rá, jöttek is a dévérek, karikák, sőt vízközt egy kis balin is elkapta a kenyeret, mélyen viszont fogtam egy gébet, ami a Duna átka és sötét jövőt sejtet.


Elégedettséggel töltött el, hogy a párórás
horgászat alatt ilyen szép zsákmányt sikerült ejteni.


Búcsú a szépséges és halakban bővelkedő Ráckevétől


A finom, szinte álmos kapások nem könnyű megfogása nagy élvezetet okozott, a finom úszó antennája fantasztikusan jól jelzett. Egy idő után lanyhulni kezdtek a csípések, elhatároztam, befejezem a pecát, csak még tízet dobok. Hetedikre, hihetetlen finom rálehelésre megjött a harmadik, „éppen” ponty, így abba is hagytam a horgászatot. Nagyon elégedetten pakoltam össze, hiszen négy óra alatt egy csapott vödör halat fogtam három ponttyal ékesítve, miközben érezni lehetett, nincs igazán étvágyánál a hal, de a jó szerkó segített.


A kíméletes haltartás eszköze az ilyen sokkávás
haltartó, mely szorult helyzetben merítőnek is használható.


Álló, vagy lassú vízre ajánlott úszók, érzékeny
antennájuk gyorsan jelez és messziről is jól látható


Az Extreme Match 420-as a mély ráckevei
víznél igencsak jó szolgálatot tett


Az Extrém Match nyélkiképzése igazán kézbefekvő,
spicce pedig finoman A akciós, így igen jól tartja a halat


Megint a fekete Marutot használtam
ésmost is fantasztikusan jól akadt


Áldottam az eszemet, hogy a nehéz körülmények ellenére nem adtam fel és eszembe jutott ifjúságom legendás horgászhelye a szépséges Ráckeve, mely bizonyította, ott még most is lehet halat fogni.

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...