Tisza-tó mindig jó
Megjelent: 2011. október 07. | Forrás: EnergoTeam | Írások

Ha már úgyis a környéken jártunk, nem maradhatott ki egy kis Tisza-tavi keszegezés. Az egyik mélyebb holtágat vettük célba matchbottal, ezúttal előetetés és minden előzetes felkészülés nélkül. Mondhatni ad hoc.


Kora hajnali Holt-Tisza


Ráadásul a hirtelen ötlet miatt már tűzőszúnyogot sem kaptunk, maradt csalinak a csonti, a giliszta és a kukorica. Mivel a szelet továbbra sem szeretjük, de a kényelmet annál inkább, ismét csak csónakból tettük próbára a szerencsénket. Ennek a lehetőségnek az egyik legfontosabb eleme, hogy a holtágban felkereshetjük azt az oldalt, ahonnan a szél fúj, és úgy fordíthatjuk a ladikot, hogy a légmozgás hátulról érkezzen. Így a dobásaink könnyedebbek lesznek, a lőtt csonti oda száll ahova szeretnénk, és nem utolsó sorban a felszín is viszonylag sima marad, ami a kapások észlelését teszi egyszerűbbé. Választhatunk hát egy árnyalatnyival könnyebb úszót is... Szóval ilyen helyet partról nem feltétlenül találnánk, vagy ha igen, nem biztos, hogy szabad lenne. Továbbá partról sokkal nagyobbat kellene dobni, hogy a bő 3 méteres medret elérjük, így meg a csónakkal oda lehet állni a medertörésre, és kényelmes távolságra horgászni. Bizony, ahogy idősödik az ember, egyre fontosabb lesz a kényelem. (Istenem hol van az már, amikor a meredek, beton csatornafalon elhorgásztam 4-5 órát!)


Először 12-14-es horgokkal kezdtünk...


A felszerelést nem bonyolítottuk túl. A Kamasaki 3,90-es, Champion match-ét dugtuk össze egy hátsófékes, Banax Iris 2000-es orsó partnereként. Nyugodtan írhatom, hogy szokás szerint a Carp Expert kiváló etetőanyagait házasítottuk a Tímár Mix hasonló színvonalú kajáival. A meleg nyárra tekintettel nem a édes, karamelles ízeket hangsúlyoztuk, ezért került bele sajtos folyóvízi kaja is - mindenkinek ajánlom. Ez egy kicsit tapadósabb, nagyobb szemcsézetű összetevő, ezért túl nagy százalékban ne keverjük, de az íze még 20-25%-ban is érezhető.


...de aztán a halak mérete miatt nagyobbakra váltottunk


A tiszai matchezés egyik legfontosabb kitétele, hogy az etetést úgy kell megoldani, hogy felkészültek legyünk arra, hogy a horgászat második felét már nem az aljzathoz közel, hanem akár félvízre emelve a csalit fogjuk eltölteni. Tapasztalatom szerint az alapozó etetést felesleges eltúlozni, az igen jó adottságokkal rendelkező vízen általában hamar megjönnek a halak és jól tudjuk menedzselni a csalogatást a ráetetéssel. S ekkor már figyelembe kell venni, hogy milyen mélységben kapjuk a kapások zömét. Ha azt látjuk, hogy a halak hajlamosak feljebb mozdulni, az etetőanyagot is úgy kell koncentrálni, hogy már félvízen kifejtse hatását. Ehhez ismerni kell néhány alapszabályt az etetőanyaggal kapcsolatban.


Egy önsúlyos wagglerrel mentünk neki a halaknak


Ha az a cél, hogy az etető az aljzaton legyen aktív, és minimalizálni szeretnék a szétbomló etetőanyagból felfelé induló részecskék arányát, akkor kissé túl kell vizezni a kaját, akár hosszabb időn át is állni kell hagyni nedvesen horgászat előtt. Az alaposan átázott alkatrészek, kevésbé hajlamosak felfelé indulni.


Az antenna alatti vékony szár miatt a feltolós
kapások nagyon látványosan jelennek meg


Míg ha az a feladat - mint esetünkben is -, hogy az etetőanyagból jó része a vízközt maradjon, vagy ha le is jut az aljzatra, onnan bomlás után felfelé induljon, máshogy kell nedvesíteni. Inkább hirtelen nedvesítés javasolt, amely után a gombócok jól formázhatók, de összetevői nem áznak át idő előtt. Ezért bedobás után, ahogy vízre ér egy ilyen gombóc, szinte azonnal bomlik, és felhőt hagyva süllyed. A különféle könnyű morzsák pedig valóságos liftezésbe kezdenek, és vertikálisan is bejárnak egy utat.


Ezekből az etetőanyagokból válogattunk


Ezt a fajta etetési technikát a Tisza-tavon igencsak szeretik a nagyobb dévérek és különösen a laposkeszegek. Ha kifogunk egy áradásos napot, amikor az egyébként stabil nyári vízállás inkább emelkedik pár cm-t, mintsem süllyed, akár nagyon komoly zsákmányra is számíthatunk.


Egy középkategóriás match, átlagos dobósúllyal

Az első halak karikakeszegek voltak


A Tisza-tavon, bármennyire jó víz is, szükség van a pontyállomány telepítéses megsegítésére. Ezek a telepítések jelentős része 3 nyaras pontyokból áll, s a horgászszezon legfrekventáltabb időszakára koncentrálódik. Ennek eredményeképp, elég sok ponty van a rendszerben, s javarészük méretes, elvihető. Mivel pont egy ilyen telepítés után voltunk néhány nappal, megvolt az esély rá, hogy beköszön egy ponty is.


A hátsófékes Iris szépen dolgozott


Mivel készültünk a vízközti horgászatra egy 4+2 grammos úszó mellett döntöttünk. Az önsúly segít a könnyed és hibátlan dobások kivitelezésében, és a zsinórra már nem kell túl sok ólmot nyomni, ami a szerelék lassú süllyedését teszi lehetővé, melynek során a vízközt bóklászó dévérek és laposkeszegek több időt kapnak a csali észlelésére és elragadására. A Dinó úszó vékony antennája, és rövid jelző szakasza, kiválóan alkalmas a feltolós (vízközti emelős) kapások jelzésére.


A laposkeszegek kiváló sporthalak

A dévérek java félvízen kapott


A sok magyarázat biztosan hasznos, de lássuk, hogyan alakult a mi napunk! A néhány cm-es áradás összejött, Kisköre épp duzzasztásos szakaszban volt, ez megalapozta a fogásokat. Hihetetlen, hogy ez milyen sokat számít! Egyébként hétköznap volt, és nagyon kevesen voltak vízen. A hajnali nádi pontyozók hazatérte után, szinte egyedül horgásztunk tovább, tehát semmilyen más etetés nem zavarta meg taktikánk helyes kivitelezését. A fenéken kezdtük meg a horgászatot, csonti csalival. Az első kisebb karikák rögtön jelentkeztek. Az első hajnali órában sajnos nem jött meg a ponty - hiába reménykedtünk benne. Viszont rövidesen szép dévérek érkeztek, és nem kellett sokat várni az első laposkeszegre sem. Ez utóbbi jó hír, hisz ez a faj rendre nagyobb csapatokban jár, ha egy jött, várhatjuk a többit is.


Siklik a víz tetején a karika a szák felé


Ahogy egyre több feltolós kapást kaptunk vált egyértelművé, hogy a halak a víz felsőbb rétegébe igyekeznek a csalival, ezért a 2-3 halankénti, egykezes ráetető gombócokat egyre kevésbé nyomtam össze, hogy rásegítsek a vízközti horgászatra. A 3,60-as vízen a második óra végén már 2 méteres eresztékkel horgásztam, s még így is voltak feltolós kapások. Így a horgászatunk felgyorsul, aminek főleg egy versenyen lehet igazán jelentősége. Ebben az időszakban már szinte kizárólag dévér és laposkeszeg érkezett, ha időnként visszaváltottam az aljzat fölé, akkor húzták el a karikakeszegek az úszót.


Voltak benne darabosabb példányok is

A slusszpoén a ponty volt


A slusszpoén a legutolsó dobások egyikével érkezett. Épp egy fenék feletti gilisztás csalizást alkalmaztam, amikor elhúzós kapásra, komoly ellenállás érkezett. A nap már igen magasan járt, a meleg kezdett túlzó lenni, mégis ekkor érkezett meg a ponty. Szerencsére a sok "egyszerű" keszeg mellett is be volt állítva a Banax fékje, s a 14-es előke ellenére gond nélkül tudott elrohanni a hal. Jó 15 méteres kirohanással indított, majd elkezdett körözni. Türelmesen kényszerítettem egyre közelebb, hogy végül harmadik próbálkozásra megálljon a szák felett. Meglett! Olyan 2,5 kg-os tőponty vesztett rajta a horgon, biztosan a telepítettek közül való volt, kissé zaklatott pikkelyzete legalábbis erről árulkodott. Ezúttal utaztunk tovább, így semmiképp nem akartunk halat megtartani, így a közel 15 kg-os fogás visszanyerte szabadságát.


Pár órás horgászatunknak szép zsákmány lett a jutalma


A nagy nyári melegben jólesett a hajnali hűvösség, és szerencsére a jósolt szél sem érkezett meg. Ezt eleinte szerettük, de ahogy a forróság nőt, úgy kezdtük a nulla légmozgást sajnálni. Ilyenek vagyunk mi horgászok, az is baj, ha van, az is ha nincs... Mindenesetre ismét bebizonyosodott, hogy a Tisza-tó még mindig az ország egyik legmegbízhatóbb vize, keszegállománya kiemelkedő, és a pontyaira is számíthatunk - aha van egy kis szerencsénk.

Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...