Tiszai matchezés
Megjelent: 2010. október 22. | Forrás: EnergoTeam | Írások


Az Energo Team 2010-es vadonatúj matchorsóját, a Carp Expert Match 3000-t vittük el egy intenzív próbára. A helyszín a Tisza-tó volt, ahol a megállapodott, kedvező vízállás hatására a hírek szerint igencsak étvágyuknál voltak a halak. Egy jó horgászatért mindent, irány a víz!


ET Carp Expert Match
3000-es modelljét próbáltuk ki


Bot nélkül nehezen lehetne boldogulni, a szintén vadonatúj ET Benzar Match 3.90-es változatát párosítottuk össze az orsóval. Egyensúlyban, összhangban tökéletes volt a szett. Jóféle Carp Expert monofil zsinórt tekertünk a zsírúj orsóra, s waggleres végszereléket készítettünk. A halványbarna zsinór sem ismeretlen számunkra, már több alkalommal is bizonyította, hogy lehet rá számítani. Ha már Carp Expert, akkor az etetőanyag is legyen az! A Gold Carp és a Red Carp keveréke már annyiszor bevált, hogy ezúttal is emellett tettük le a voksot. Ezt még simán „hígíthatjuk” pl. Maros Mixszel, vagy más jó minőségű kajával. Mi is így tettünk.


A felszerelés fontosabb elemei


Kényelmes, kb. 20 méteres távolságban alakítottuk ki az etetést, a szél mérsékelt volt, a nap sütött, panaszra nem nyílhatott a szánk. Különösen azok után, hogy az első bedobást követően nem telt el 2 perc és a waggler szép lassan kiemelkedett. Az első dévér villámgyorsan megérkezett. Utána az első órában volt azért némi szünet, de később nagyon szépen ránk állt a hal, s minden dobást kapással vettünk ki. A legjobb csali a szúnyoglárva + csonti variáció volt, ezt ugyanúgy ették a dévérek, a karikák és az egyre nagyobb számban jelentkező laposkeszegek. A kapások zöme emelés volt, így az eresztéket folyamatosan lehetett feljebb csempészni, míg jóformán félvízen horgásztunk. A szűk 3-as vízen egy másfeles csapót jelentett. A taktika remekül működött, ahogy az orsó is. Ez a magas, de alacsonyprofilú dobbal ellátott orsó szinte észrevétlenül tette a dolgát, ami a legtöbb, ami elvárható tőle az adott keszegméreteket tekintve. A felkapókarja a sok dobás ellenére sosem tréfált meg, a hajtókarja kézre állt, a sebessége megfelelően gyors volt. Az alacsony profilú dob miatt a vékony zsinórból sem kell több száz métert felcsévélni, hogy a töltöttsége megfelelő legyen. Nagyon simán pereg le a damil, ami annak is köszönhető, hogy szépen „rakja” a zsinórt. Azért, ha már alacsony a profil, akkor meg kell jegyezni, hogy ha egy ilyen dobbal rendelkező orsó csúnyán pakolja a zsinórt, akkor ott már nagy baj van. Itt nem volt.


Az orsó modern kialakítású,
„Carp Expert”-es színezetű

Bot, orsó és zsinór


Egy másfél óra után - mint utóbb kiderült -, sorsdöntő mozzanatra szántam el magam. Az eresztéket visszaállítottam fenékre, és egy szem csemege kukoricát a horogra téve, az etetés legalját vallattam. Nem ritka, hogy a folyamatos víz közé koncentrált etetésből a durvább szemcsék az aljzatra is eljutnak, s ott nagyobbacska halakat tartanak meg. Rögtön akasztottam egy igen szép, majd 60 dekás bodorkát, s ezen fellelkesülve eltöltöttem ezen a legalsó szakaszon is egy kis időt. A következő feltolás már nagyobb halat hozott, a bevágás után felsírt a fék, és nyilvánvalóan ponty nyargalt a zsinór végén. Ez volt az igazi meglepetés! Inkább jobb dévért, vagy további kapitális bodorkát vártam volna. Ha nem is volt őkelme kapitális, jó erőben volt, a bot karikába görbülve mutatta, merre jár a hal, az orsó pedig, ha kellett, szorgalmasan és megbízhatóan adta a zsinórt. Rögtön eszembe jutott, hogy bizony a legelső, sok-sok keszeggel terhelt előke van még fenn, néhány szigorúbb horogszabadítás jelentősen gyengítheti a damil eredeti szakítószilárdságát. Mire ezen gondolatban túljutottam, már a felszínhez érkezett a halam, s egy igen szép, 1,80-as tőponty kavarta a habokat. Szerencsére az előke kitartott, igaz tényleg nagyon óvatosan fárasztottam. Sokadik alkalommal hagyta, hogy a kis „versenyszák” fölé vezessem, és engedelmesen simult oda a sűrű szövésű háló aljára.


A halványbarna zsinór
már sokszor bizonyított nálunk

Waggleres végszerelék készült


Persze a horogszabadítás és a kötelező körök után első dolgom volt az előke alapos megvizsgálása. Mit mondjak, csak az imádság tartotta az egészet. Nagy mázli volt, hogy kijött vele a ponty. Egy kicsit vastagabb előkét kötöttem, de a 12-es horogméreten nem változtattam.


Először pár dévér érkezett


További fél órát próbálkoztam a legalján, s már épp feladtam volna 2-3 szúrós törpeharcsa után, amikor sikerült a második pontyot is megakasztani. Az előző ikertestvére volt, de már bátrabban tudtam fárasztani a vastagabb előkének köszönhetően. Viszonylag simán kerül a merítőbe.


Aztán a laposkeszegek vették át a hatalmat

A végére egész szép zsákmány gyűlt össze


Ezt követően ismét a félvízen történő keszegezés következett, leginkább 30 deka körüli laposkeszegekkel. Ezek a csonticsokrot követelték, meg is kapták a friss csalit minden hal után. A laposkeszegek jelenléte egyébként örvendetes. A Tisza-tó régióban a ciánszennyezés után nagyon megritkult az állományuk, sajnos azon halfajok közé tartozott, melyek aktívak voltak, s jelentős csapataik voltak a legjobban sújtott élő folyószakaszon. Mesterségesen gyorsan lehetett pótolni a süllő-, ponty- és harcsaállományt, de a laposkeszegek csak lassan, „saját erőből” tudták újból feltornázni magukat a megfelelő mennyiségre. Ez hosszú éveket vett igénybe, de nagyon jó hír, hogy egyáltalán megtörtént. Ilyenkor csodálkozhat rá az ember a természet valódi erejére. Még a durva emberi beavatkozáson is túltette magát ez a faj, s képes volt megújulni. Ha a holtágak zsilipjei nyitva vannak, s egy kicsit mozgásban van a víz, akkor kerülnek be az élő folyóról a laposkeszegek hatalmas rajai. Hisz ezek alapvetően a folyót kedvelik, de a tavaszi belátogatás után gyakran egész nyáron benn maradnak.


Az orsó végig jól bírta a strapát

A három ponttyal sikerült a
napi teljesítményt megkoronázni


Visszatérve a horgászatunkra, estig meg egy pontyot sikerült akasztani, olyan másfeles forma pikkelyes személyében. A horgászat végén minden okunk megvolt az elégedettségre. Az ország egyik legnagyobb természetes vizén horgásztunk, s nem valami műanyag tóban, ahol még elbújni sem tud a hal. Mégis igen szép zsákmányra tettünk szert, kiválóan szórakoztunk, s komolyabb halakkal is sikerült a felszereléseket kipróbálni. Ennek ma már igencsak örülni kell, legközelebbre sem kívánunk magunknak - csak legalább ennyit!


Végül a halak visszanyerték szabadságukat


Az ET Carp Expert Match orsó ahhoz képest, hogy kifejezetten az olcsóbb, horgászbarát árkategóriába sorolható, egy megbízható eszköznek tűnik, s abszolút alkalmas a rá kiosztott feladatok ellátására. Jól teljesített a folyamatos, sokdobásos horgászatban, de hasonlóképp a pontyokkal történő csatározásokban is. Persze a felszerelés minden elemének tökéletes összhangjára van szükség ahhoz, olyan elégedettség legyen úrrá a teszthorgászon, amit én éreztem a halak visszaengedése után!

CARP EXPERT UV ZSINÓR 150M, 300M
1 050 Ft
Kis csali, nagy hal – avagy tévhitek eloszlatása a csaliválasztásról
Megjelent: 2024. április 20. | Forrás: Sudár Gergő | Írások

Az utóbbi hetekben a természet elkezdett éledezni és a tavaszi időjárás is már megmutatta magát. Ennek köszönhetően a körülmények ideálissá váltak ahhoz, hogy elkezdjem a 2024-es horgász szezont. A Törökbálinti Horgászparkot vettem célba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nagy testű halakat is eredményesen horogra lehet csalni kifejezetten kisméretű csalikkal.  A Törökbálinti Horgászparkot methodos körökben azt gondolom...

A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....