Úton Palotaváros felé
Megjelent: 2018. július 04. | Forrás: Ujszászi Dániel | Írások

Egy adott versenyen történő sikeres szerepléshez minden esetben sok-sok különálló összetevőnek kell passzolnia, és nyilvánvalóan a szerencsétől, mint befolyásoló elemtől sem tekinthetünk el teljességgel. Azonban ha egy olyan vízről van szó, ahol viszonylag rövid időn belül már nem először mérettetjük meg magunkat, sőt, netalán célzottan egy nagyobb erőpróbára készülünk, akkor ideális esetben ezeknek a bizonytalansági tényezőknek az arányát – tapasztalataink mennyiségének növekedésével - egyre inkább alacsonyabbra lehet szorítani.

Jelenlegi írásom témáját is egy ilyen helyzet, mégpedig a 2018. évi, III. Method Feeder Országos Bajnokságra történő felkészülés időszakának felhalmozódó tanulságai, versenyhelyzetei adták. Azonban már itt le kell lőnöm a poént, ugyanis a szóban forgó, csapatunk tagjai által a Palotavárosi Felső-tóval kapcsolatosan kinyert információk közül minden nem fog visszaköszönni a következő sorokban, hiszen nagyon sokan készülünk az említett megmérettetésre, az üzleti titkoknak pedig ebben a szakmában is kiemelt jelentősége van.

Egy alapvetően kárászos és egy ponty alapú palotavárosi teríték

Az utóbbi pár hónap során lehetőségeimhez mérten igyekeztem minél több horgászattal eltöltött órát felhalmozni a székesfehérvári helyszínen, készülvén a számomra aktuális második, június végi elődöntőre. Az egyik legutóbbi ilyen állomás egy párosok közötti viadal volt, ami egyikét jelentette az utolsó érdemi tapasztalattal bíró erőpróbáknak, nyomás alatti tesztelési lehetőségeknek az OB előtt. Már az első néhány idei verseny eredményéből is nyilvánvalóvá vált, hogy sajnos ennek a tónak az esetében is megvan az a néhány hely, amelyekkel az esetek túlnyomó többségében nemes egyszerűséggel nem lehet felvenni a versenyt a szektor egyéb pozícióiból. Pozitívum azonban, hogy arányaiban egyáltalán nem tekintélyes ezeknek a tendenciózus módon haltalannak tűnő állásoknak a száma, illetve azok mindegyikéről született már minimum szektor szinten jó eredmény.

Az említett páros verseny sorsolásánál a 7-es és 8-as állásokat sikerült megkaparintani, amiből rögtön tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen ezek egy szektorba esnek a pálya talán 2-3 legerősebb helyével. Ládák, botok, csalogatóanyagok a stégre, haltartó a vízbe, és már vártuk is az etetést jelző dudaszót. Alapvetően két taktikával igyekeztünk megoldani a napot, amelyeket Bencével megosztottunk egymás között a két darab, egyenként 4-4 órás fordulóra. Az elsőt egy rövidebb távra (30-35 méter), nagy bevitt alapon method módszerrel történő kárászozás jelentette, míg a másik alapvetően pontyozásnak indult egy nagyjából 60-65 méteres távolságban, bordás kosárral, alapozó etetés nélkül, kiklipszelve, nagy pontossággal. Tapasztalataink szerint a meghorgászandó célpont kiválasztása kiemelten fontos, hiszen a meder nagyon sok pontban és szakaszon erősen iszapos, ami ugyan főként a töltögetős kosárnál jelenthet alapvető hátrányt annak süllyedése miatt, azonban észrevettük, hogy a halak az esetek túlnyomó többségében sokkal szívesebben tartózkodnak a keményebb talajon.

Azt hiszem a Benzár Competition botok sokoldalúságát, illetve páratlan karakterisztikáját már ki sem kell emelnem, a klasszikus, hosszúelőkés feederezés mellett a method technikához is tökéletes pálcák ezek. 3,90-es tagjuk egy 35-40 grammos kosarat erőlködés nélkül, és ami legalább ilyen fontos, nagy pontosságot lehetővé téve képes bejuttatni egészen 55-60 méterig.

Páros versenyen egy páratlan pálcával

Pár hete már elérhető az Energofish kínálatában a Carp Expert Deluxe Method kosár – többek között az említett, ideális súlyban is -, ami becsövezett kialakításának köszönhetően érdemi előnyt tud jelenteni az előzőekben is hangsúlyozott pontos dobások tekintetében, így a bottal remek párost alkotnak.

Egyszerű, de nagyszerű kialakítás a pontos távoli dobásokért

Az esetenként igen tekintélyes méretű gombócok bejuttatásában pedig tökéletes társnak bizonyult számunkra a Benzár Allround Feeder-ek 3,90-es tagja. Egyszerre rendelkezik ez a bot ugyanis olyan erőtartalékokkal és rugalmassággal, amely kombináció nem hagyja cserben a horgászt sem egy lendületes dobásnál, sem pedig a fárasztás során.

Kötelező házi feladat az Allround számára

A szóban forgó alapozás lelkét az említett versenyeken is a már tökéletesen bevált, a Benzár Big széria Ponty Verseny etetőanyaga, és a ponty-kárászos Paszta által előálló keverék adta, némi őrölt kukoricapogácsával, illetve esetenként Benzár Panettone-val kiegészülve. Darabossága, dús beltartalma miatt számunkra ez a kaja olyan szinten vált be ezen a tavon, hogy már eszünkbe sem jut rajta módosítani sem a bejuttatott alap esetében, sem pedig a bordás kosárba kerülő anyagnál. Mindössze néhány szem csemegekukorica, illetve vegyes magok kerültek még hozzáadásra dobásonként, ily módon is kiemelten célozva a tóban élő bajszosokat. Ezzel szemben a method kosárba egy sokkal finomabb, szinte liszt állagúra áttört, kukoricapogácsa alapú mix került, ami minden esetben egyértelműen édes jellegű volt. Legalábbis ezek voltak a kezdeti elképzelések, azonban mint az oly sokszor lenni szokott, az aktuális körülmények, a halak aktivitása, az eléjük becsobbanó falatokra mutatott válaszreakciók hatására néhány dolgot most is újra kellett gondolni.

Egy hibátlan bajszos a legyőzöttek közül

Az első 4 órás etap során ugyanis a közelebbi, alapvetően kárászra szánt tekintélyes etetésen szinte zéró volt az érdeklődés szintje, mindösszesen 2-3 kispontyot, illetve egyetlen nagyobb kárászt sikerült innen szákba terelni. A bentebbi táv vallatását én kezdtem meg, itt az indulás több mint biztatónak mutatkozott, hiszen viszonylag hamar máris egy jó ponttyal küzdhettem meg, akit még két hasonló kaliberű társa követett, és végezték mindhárman merítőfejem árnyékában. A megakasztott, valamint a sikeresen megszákolt halak darabszáma közötti eltérés nagyságrendje sajnos kiemelendő, helyezéseket befolyásoló faktor, ugyanis ezen a vízen az idei év hatalmas terhelése miatt a halak szájának állapota az esetek igen jelentős arányában elkeserítő látványt nyújt, sokszor gyakorlatilag semennyi ép bőrfelületet nem tud megfogni a horgunk. Ennek következményeként, ha olyan napot fogunk ki nem ritka, hogy túlzás nélkül akár annyi halat is elveszíthetünk fárasztás közben, mint amennyit sikeresen a haltartónk mélyére tudunk engedni.

Az ép szájszél itt sokat segített

Természetesen egy megfelelő kialakítású és méretű horog sokat tud segíteni egy ilyen helyzeten is, ami viszont nem áll egyenlőségben azzal, hogy az adott „kampó” minél tekintélyesebb szakállal, illetve nagysággal rendelkezzen. Jó példa erre a Deluxe kosárhoz hasonlóan 2018-as újdonságnak számító, szakállnélküli Excalibur Round Feeder horog, melynek 8-as illetve 10-es verzióját ezen a vízen is nagy megelégedéssel használtuk, és használjuk folyamatosan továbbra is. Szintén ide kapcsolható, releváns dilemma a használt horogelőke hosszának kérdésköre, melynek tekintetében mi is több utat jártunk végig. Kora tavasszal arra a megállapításra – illetve megfigyelésre - jutottunk, hogy az extrém rövid (5-6 centiméteres) előke vezethet leginkább eredményre. Megérkeztek azonban a már említett, néha tömeges halvesztések, és az erre vonatkozó oknyomozás során lehetséges magyarázatként merült fel bennünk többek között az a nem elhanyagolható opció, hogy mi van akkor, ha a túlzott rövidség miatt bajszos barátaink még könnyedébben rázzák le magukat a horogról. Így tettünk egy próbát a method horgászat során mára abszolút standard megközelítés szerepkörébe emelkedő 7-8 centis nagyságrenddel, ami végül tökéletes megoldásnak mutatkozott.

Nyerő kombináció születőben

De térjünk még egy kicsit vissza az írás előző részeiben már említett páros küzdelemre. Nem annak kiemelkedő fogása, vagy eredménye miatt, sokkal inkább egy olyan tényező előtérbe kerülése okán, melynek köszönhetően véleményem szerint kiugró javulást tudtunk elérni kapásaink számának tekintetében. A második szakasz során szerencsére már a rövidebb távolság is jól látható módon elindult, sőt, az utolsó 2 órában már mindketten onnan fogtuk a halat. A minden bizonnyal igen lassan beérő etetés mellett mindebben egy apróság is a segítségünkre lehetett, ami nem volt más, mint a csoki-narancsos Bicolor Pellet, valamint az ízben hozzá passzoló Method Smoke kombinációja. A verseny megelőző időszakában is túlnyomó részt erre a csalira alapoztunk, hiszen viszonylag kisebb méretének ellenére ez a 7-8 millis változat remekül adta a pontyokat, ami a tóban élő kiemelkedő kárász állomány miatt mindenképp jelzésértékű. Azonban ahogy a megtöltött kosárból felsejlő, duplán sárga színű csalitüskére való felturbózásra került egy-két cseppel az említett csalogató folyadékból, legtöbbször szinte még a fenékre sem ért le a töltet, de már ott volt a horgon a következő jelentkező.

Egy még tovább turbózott változat alkotóelemei

Önmagához illő füstjében pompázó csoki-narancs a víz alatt

Egyik említett versenyen sem a számszerű eredményen volt a hangsúly, nagyobb jelentőséggel bírtak a megszerzett tapasztalatok, a saját szem által látott működőképes ötletek, apró trükkök, praktikák. Természetesen mindig remek és megunhatatlan érzés a vonatkozó lista legelején végezni és sok halat fogva, kupával hazatérni, de ezek a fehérvári horgászatok tavasszal és a kora nyár folyamán többről szóltak, egyfajta felkészülési folyamat részeit képezték. Hogy mindez mire lesz elég, az csak a júniusi elődöntőben fog kiderülni. Azonban azt gondolom horgászatainkkal ismét bizonyítottuk, hogy a Benzár termékek között, illetve az Energofish kínálatában gyakorlatilag minden olyan cikk fellelhető, amivel sikeresek lehetünk a vízparton.

Forrás: Ujszászi Dániel Energofish Feeder Team, Képek: Szabó Bence, Ujszászi Dániel

CARP EXPERT COMPETITION METHOD FEEDER TÁVDOBÓ ETETŐKOSÁR
850 Ft
CARP EXPERT COMPETITION METHOD FEEDER TÖLTŐFORMA
1 150 Ft
EXCALIBUR ROUND FEEDER BARBLESS HOROG 8 DB/CSOMAG
650 Ft
BENZÁR PARTICLE PASTA KUKORICAPASZTA 1,5KG
1 390 Ft
BENZAR MIX BIG SERIES ETETŐANYAG 1KG, 3KG
990 Ft
BENZAR MIX PANETTONE ETETŐANYAG 1KG, 3KG
1 290 Ft
A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...