Vissza az Ír vizekre
Megjelent: 2011. július 13. | Forrás: Murányi Antal | Írások
Az írországi csukák keresése állandó kísérletezés jegyében telt. Rengeteg újdonság került hozzánk az elmúlt évben, amelyet ki szerettünk volna próbálni ezeken a szép vizeken. Ezáltal mi is okosodtuk némileg, meg a csukák is.

A túra slágere egyértelműen az új Energo Team belly boat volt. Ritka, hogy az ember elsőre így megkedveljen valamit, egyszerűen senki sem akart kiszállni belőle… Igaz, a beleszállást is nagyon kellett akarni. Az elején össze-vissza kavarog vele az ember, nem tud egyenesen haladni, de aztán rájön, hogy ezzel hátrafelé lehet haladni igazán, előre és oldalra pedig csak érzésből kell lapátolni.


Az E.T. belly boat igazán kényelmes és stabil járgány


Alig van merülése

A súlyosabb dobások alatt sem ingott meg


Első utamon még Zoli barátom
segített felcsatolni a békatalpakat

Aztán egész nap csak
gyönyörködtem a tájban


Az E.T. belly boat anyaga telitalálat. Kemény gyöngyvászon, ami összehajtva még mindig elég könnyű és elfér egy kézitáskában. A zsebek elrendezése kényelmes, a tárhely éppen megfelelő pár doboznak, orsónak, meg némi eleségnek.


A zsebekbe mindent elraktároztam, amire szükségem lehet a vízen


Nekem ezek
az igazán jó helyek

Az ilyen zsenge
nádas pedig maga a paradicsom!


Olyan csukákat fogtam meg, amelyek eddig biztonságban érezték magukat a nádban

A belly elé
tereltem őket


Nyolcvan kilóm alatt a belly szinte semmit sem merült: Megfelelő felhajtó erővel bír, emiatt tehát nem kell izgulnunk. A kisebb hullámokkal könnyen megbirkózik, de a tó végében tornyosuló nagyobb hullámzás már össze-vissza dobált – ezt inkább el fogom kerülni a jövőben.
A hascsónakban egy fő légkamra van, és egy kisebb a háttámlában, vészhelyzetre ez is elég. Azt viszont hozzá kell tennem, hogy a belly boat mindig is a kis, sekély vizek meghorgászására lesz igazán alkalmas eszköz (holtágak, csatornák, tökleveles tószélek), már csak amiatt is, hogy nagy távokat nem lehet megtenni vele. Az ember hiába evez teljes erőbedobással, a belly meglehetősen lassan halad.


A halak kezelése is könnyebb,
ha nem kell őket kivennünk a vízből

Ilyen örvényt
keltett a „motorom"


Ebédidő


A hátránya viszont egyben az előnye is: jobban végig tudjuk tapogatni a csukagyanús részeket, ez pedig több kapást fog eredményezni. A belly nagyon csendes eszköz, alig pár méterre is meg tudjuk közelíteni a csukát, ami nagyon sok módszerre ad lehetőséget. A belly nem kimondottan legyes szerszám, pergetésre is tökéletes. Van elég ellenállása, hogy a nagyobb műcsalik se vontassanak minket. Az mondjuk igaz, hogy már egy hármas csuka is meg tud forgatni, de vontatni éppenséggel nem tud. Olyan nagy csukával én nem akadtam össze, sajnos.


Bodnár Zoli barátunk is gyorsan rákapott a belly-s pecára


A vízen ülve pergetni is külön élmény

Hegynek felfelé erősebben kell hajtani… :)


A bellyzés egyik legfontosabb eszköze, a kacsatalp sajnos nem tartozéka az E.T. belly boat-nak. Addig is, amíg megjelenik az Energofish kínálatában, kénytelenek leszünk máshonnan beszerezni. Ugyanígy fontos kellék a vízhatlan ruházat, ebből viszont számtalan modellt találunk az Energofish polcain is – nem kell túlzásokba esni ezen a téren, az egyszerű neoprén mellescsizma is megteszi.


Ezek az igazán
szép naplementék

A beleülésnél oda kell figyelni,
hogy ne üljön mellé az ember


Aztán jöhet az övek becsatolása

Majd irány a csukás pálya!


Számtalan újdonság érkezett a műcsalis polcokra is, többségükről be is számoltunk már, számomra mégis újdonságot jelentett, hogy ezúttal nagyméretű műcsalikat kellett bevetni. Írországban nagy vízterületek vannak, és csak az igazán nagy csali tud feltűnést kelteni. Hatalmas gumikat készítettem elő tehát, elsősorban a Mann’s, Relax és Kamasaki márkákból. A Mann’s és Relax két húzónév, mindkettőnek megvan a maga tábora. Általános vélemény, hogy a Mann’s puhább és csábítóbb, a Relax ellenben tartósabb, a halak nem rágják szét olyan könnyen. A Kamasaki gumikat valahol a kettő közé lőném be: elég jól mozognak, és szívós anyagból készülnek. Ezen túl pedig inkább a színek és formák szerint válogat mindenki.


Giga méretű Mann’s, Relax, Action Plastics
és Kamasaki gumihalakat készítettem elő

Így kell duplafarkú
twisztert csinálni…


Sajnos a nagy csali nem feltétlenül
jelentett nagyobb csukákat, csak több kapást


Külön örömmel vettem tudomásul, hogy ezentúl a méltán világhírű Owner horgok is részét képezik az Energofish kínálatának. Ami bennünket, pergetőket leginkább érdekel, az Owner hármashorgok is felbukkantak – sőt, több modell is, ami az évek során fejlődött ki. A legutóbbi Owner horgok már különleges hegykiképzést kaptak: három kis pengéből áll össze a borotvaéles hegy.


Az új Kamasaki wobblereimet
is Owner hármashorgokkal szereltem fel

Három különböző
modell van a kínálatban


Nagyjából ezzel a két akadóval
kellett számolni az ír vizeken:
növény és vándorkagyló


Az ír vizek még nem állították olyan megpróbáltatás elé az Owner horgokat, hiszen itt legfennebb csak a vándorkagylók tudnak némi koptatóhatást kifejteni. A tartós élű horgokra a dunai kövezésen lesz majd gazán szükségünk, és a profik már tudják, hogy mennyivel több halat jelent egy Ownerrel horgozott műcsali.

Horgásztúra Írországban: www.zoltanguesthousecavan.eu

Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...