Megjelent: 2019. május 24. | Forrás: Bokor Károly | Írások

Igazán változatos idővel köszöntött ránk az idei május. Gyakrabban indulnék egy kis pergetésre, de örökké leszakad az ég, hírtelen jött erős, viharos szelek csapkodják a vizek hátát. Rendben, hogy a májusi eső aranyat ér, de szerencsére akadtak szárazabb, barátságosabb fél napok. Egy ilyen délutánon kaptam kézbe a pergető botot, mert már nagyon szerettem volna egy-két csukeszt érezni a zsinórom végén. Jó csukás vizet nem mindig és nem mindenhol lehet találni, én ezúttal egy öreg holtágat választottam.

Rablóhalas holtág!

Pergető botom, néhány mindennel megrakott műcsalis dobozom többnyire az autóban van, most is csak egy hosszabb csizmát kellett betennem a csomagtartóba. Alig érkeztem a vízpartra, máris tudtam, hogy a lábbelivel jól döntöttem, rendes sár, felázott part fogadott. Már régóta szerettem volna wobblerrel fogni csukát, így elhatároztam, hogy ma csakis velük próbálkozom.

Eredményes Salmo wobblerek.

Két órám volt a pergetésre, bár ezt is csak remélhettem, hogy az időjárás ezt lehetővé teszi. A leginkább csukásnak ismert darabokat készítettem ki a Salmok közül.

A mélyebb vízen fogós Friskykkel kezdtem.

SALMO FRISKY

A Frisky felúszói közt van mélyebbre törő, de van egészen a felszín alatt vezethető is. Mindkét modell csukás, nagyszerűen mozognak, de a törtcsőrű a már feltörekvő hínármező felett is eltáncoltatható volt. Ezzel a wobival vallattam a növényekben is gazdag vizet, amely csábosan, magasan veretett, arasznyinál nem igen húzhattam mélyebbre. Egy-két dobás után éreztem, ha valamivel, hát talán vele foghatok ma csukát.

A felszín alatt vezethető Frisky!

Egy feltűnő, sárgás színű darab kellette magát a harapásbiztos előke végén. Tervem szerint szép lassan, a helyemet változtatva cserkészgettem a szélvizeket. A második és a harmadik beállásom, az első fél órám eredménytelen maradt.

A nap ki-kisütött, az idő kissé fülledt volt. Valószínű még nem húztam el éhes csuka közelében a műcsalimat. Pedig igyekeztem trükkösen táncoltatni és cserélgettem a színeket is. Még villogóan fényes Friskyt is tettem fel. A második félórában viszont újra az elsőként feltett sárgával vallattam a rejtelmes vadvizet. Ekkor megtört a jég, gyönyörű, kemény rávágás ijesztett rám. Csak úgy pendült a pálcám, én pedig azonnal belehúztam az ütésbe. Jó csukát akasztottam, éreztem azonnal, hogy ez nem kaszakő példány.

Tőlem talán tíz méterre fel is jött egy rendes búrványlás, loccsanás, majd sikítva megszólalt a fékem. A megakasztott hal elsőre nagyon rendesen kifutott. Én pedig kissé izgatottan, de mosolyogva tartottam a gerinces, erős pergető botomat.

A jobb halak akasztásakor különösen szeretem a rugalmasságát, keménységét. A hal egyelőre úgy táncolt, úgy futkosott, ahogyan akart. Kettő, három vagy talán több perc is eltelt, mire kiúsztattam magam elé a part szélébe. Itt már nem volt hínárszőnyeg, a csuka tisztább terepen védekezett.

A kiemeléssel még várnom kellett, de közben csodálkozva láttam, hogy a wobblerem teljesen eltűnt a kacsacsőrös szájában. Remélem, nem torkon van? – sóhajtottam, mert vérzést okozni nem szerettem volna. A biztos akadást látva néhányszor gyorsan le is fényképeztem a fárasztás vége felé. Alig értem át a nyakát, de mert rendesen kifárasztottam könnyen ki tudtam emelni.

A győztesek.

BOKOR SPIN PERGETŐ HORGÁSZBOT

A szájfeszítő sem kellett, de még fogó sem, csak egy csipesz. Magától nyitotta ki a száját, én csak lefeszítettem egy kicsit az állát, és a hármas horog megakadt ágát már ki is akaszthattam.

Két-három további gyors fotót csináltam szárazon, majd még egy-kettőt a vízben is. Szép volt nézni, amint egészségesen pihegett a part szélében.

A villámportya wobbleres csukájával.

Ám ennél is jobb volt látni, amikor hatalmas örvényt keverve egy villanás alatt eltűnt a meder irányába. Isten veled – néztem utána örömmel.

Óvatosan visszatettem és egy kicsit nézegettem…

Egy villanással eliramodott...

Furcsa susogást, szélzúgást hallva csak most néztem fel az égre. A hátam mögött szélsebesen fekete felhők közeledtek. Eddig az erdő fáitól nem sokat láttam belőlük. Megtévesztett, hogy a másik irányból néha a felhők közt kisütött a nap. Csupán öt perc volt a maradék időm. A halam elengedése után talán tízet, ha dobhattam és máris nagy erővel rám csapott a szél. Összekapkodtam a szerelést, wobbleres dobozt az oldaltáskába és szinte futottam az autóig, mert máris kövér esőcseppek sorozták a gyalogutat. Ha nem is bőrig, de elég rendesen eláztam, ám mégsem éreztem csalódottnak magam. Elégedetten gondoltam a rövid, egyhalas, ám mégis szép Salmos pergetésre. Egy kicsit várakoztam a kocsiban, ám látva, hogy ismét esős, szeles alkonyat ígérkezik, hazafelé indítottam a szekeret.

Bokor Károly