A Csaba-tavon tigrisekkel
Megjelent: 2024. június 01. | Forrás: Szabó Bence | Írások

Hogy van-e új a nap alatt? Azt gondolom, hogy a method feeder horgászokat ez a kérdés nagyon is foglalkoztatja, hiszen manapság olyan sok csali és etetőanyag áll már rendelkezésre, hogy ezek között választani szinte képtelenség – mégis mindenki az újat, a még jobbat keresi. Természetesen mi is  folyamatosan dolgozunk azon, hogy még újabb, még innovatívabb termékekkel álljunk elő, amelyeket használva a horgászok még eredményesebbek lehetnek. Ebben az írásban egy három éve tartó fejlesztési folyamat eredményének, a TigAir Nut csaliknak a bemutatásával szeretnék foglalkozni, melyeket legutóbb egy nagy, egyesületi vízen használtam sikeresen. 

Szabó Attila horgászbarátom meghívásának eleget téve látogattam el április második felében a Békéscsaba határában található Csaba-tóra. A víz egy már-már legendásnak tekinthető, mély vizű bányató, ami alapvetően egyesületi kezelésben van, azonban a halállománya, azt gondolom, hogy lényegesen jobb, mint a hasonló jellegű vizeknek. A tóban nagy számban élnek pontyok, melyek között vannak kifejezetten termetes, 10, 15, sőt akár 20 kilogramm feletti példányok is. A nagy mélységek miatt azonban ez egy kifejezetten nehéz pályának tekinthető, hiszen a felmelegedőben lévő vízben gyakori jelenség a hőrétegződés, amely során a halak felállnak a vízoszlop felsőbb rétegeibe és a fenéken, method feeder technikával rendkívül nehéz őket megfogni. Úgyhogy fel voltam készülve arra, hogy nem lesz az egy egyszerű horgászat! Ettől függetlenül természetesen mindent elkövettem annak érdekében, hogy végül néhány szép hallal megajándékozzon a Csaba-tó.

A horgászatra szánt csalogatóanyagok.

A horgászatra szánt csalogatóanyagok. 

A reggeli próbadobásokat követően úgy vettem észre, hogy a víz a tó középső részén, 90-100 méteren nagyjából 7-8 méter mély lehet. Ennek megfelelően olyan csalogatóanyagokat próbáltam összeállítani, amelyeknek a tapadóképessége átlagon felüli, így garantáltan leérnek a mederfenékre még ebben a mély vízben is. Emiatt a kosárba kizárólag Aller pelleteket készítettem elő, amelyeknek a tapadóképessége lényegesen nagyobb, mint az Aqua Garant pelleteké, így az ilyen jellegű horgászatokra, véleményem szerint, jóval alkalmasabbak. A tapadóképességét egy-egy pelletkeveréknek tovább tudjuk növelni azzal, hogy valamilyen por állagú etetőanyaggal bepanírozzuk azt. Nem véletlen, hogy két különböző kaját is hoztam magammal, melyek alkalmasak voltak a mikropellet-keverék bepanírozására. Az egyik ilyen egy erősen halas, csípős ízvilágú, chilis-kolbászos etetőanyag volt, a másik pedig éppen ellenkezőleg, egy abszolút naturálisnak tekinthető, természetes, tigrismogyorós kaja. Előzetesen ugye nem tudhattam, hogy pontosan milyen a halak ízlése itt, a Csaba-tavon, de bíztam abban, hogy a kettő irány közül az egyik majd működni fog.

A horgászatot alapozó etetéssel kezdtem, amely során a már korábban említett Aller pelletekből nagyrészt 4 mm-es méretben juttattam be 10 gombócnyi mennyiséget. Azért nem etetőrakétával, hanem bordás kosárral tettem mindezt, mert mindenképpen szerettem volna elérni, hogy az összes csalogatóanyagom koncentráltan, a lehető legkisebb területre érjen a meder fenékre. Pontos pecára készültem és ehhez, azt gondolom, elengedhetetlen volt ez a fajta etetési technika. A későbbiekben pedig az egyik horgászbotommal nagyjából az etetést horgásztam, a másik botommal pedig az etetés mögé 9-10 méterrel dobtam. Nem titkolt célom volt ezzel a készséggel esetleg egy-két termetesebb ponty megfogása.

Új, természetes, mégis modern csali a TigAir Nut!

Új, természetes, mégis modern csali a TigAir Nut! 

Tulajdonképpen lebegő tigrismogyoró ez megaromázva és megszínezve.

Tulajdonképpen lebegő tigrismogyoró ez megaromázva és megszínezve. 

A megszólalásig hasonlítanak a szemek a főtt tigrismogyoróra.

A megszólalásig hasonlítanak a szemek a főtt tigrismogyoróra. 

Sok mindenről esett már szó, azonban a csaliról még nem. Az ilyen jellegű vizekre, mint a Csaba-tó is, azt gondolom, hogy nem feltétlenül a legkisebb méretű versenycsalik, azaz a pici twisterek vagy wafterek jelentik a legmegfelelőbb választást, hiszen amennyiben egy ilyen vízre látogat el az ember pontyfogás céljával, akkor mindenképpen szeretné kikerülni a kisebb, zavaró halakat, amelyekből a Csaba-tóban is élnek szép számmal. Nagyon jó ugyanis a tónak a dévérkeszeg, illetve a kárász állománya, ezeket a halakat pedig csak abban az esetben tudjuk kikerülni, hogyha olyan csalival horgászunk, ami lehetővé teszi a szelekciót. Ennek megfelelően én erre a horgásztúrára kizárólag az új TigAir Nut csalikat hoztam magammal, amelyek, azt gondolom, hogy önmagukban is megérnek egy misét. Ez a csalicsalád tulajdonképpen egy modernizált tigrismogyoró. A csalik előállítása során egy nagyon különleges eljárással kivontuk a tigrismogyoró szemekből a nedvességet, melynek köszönhetően azok lebegővé váltak. Igen, a TigAir Nut 100%-ban természetes tigrismogyoró csali, ami azonban lebeg. Mindezek mellett meg is aromáztuk természetesen a szemeket, illetve meg is tudtuk őket színezni, így tulajdonképpen a TigAir Nut csalik ötvözik a tigrismogyoró természetes vonzerejét, illetve fogóságát, valamint megkapták azokat a jellemzőket is, amelyek a legprofibb waftereket tökéletes versenycsalivá avanzsálják. Természetes, lebegő, színes, kellően aromás horogravalóról van szó, amely rendkívül szelektíven használható, hiszen egy viszonylag nagy méretű és nagyon kemény csaliról van szó. Ez utóbbi jellemzőjének köszönhetően a TigAir Nut nem kifejezetten a csalitüskés felhasználáshoz nyújt remek alternatívát, hanem ezt a csalit sokkal inkább célszerű hajszálelőkén felkínálni. Én is egy hegyes fűzőtű segítségével fűztem fel a TigAir Nut szemeket a hajszálra és nem egyszer előfordult, hogy egyetlen szem csalival több órán keresztül tudtam horgászni és ez idő alatt akár 4-5 pontyot is tudtam fogni. Nagyon gazdaságos, mindezek mellett, azt gondolom, hogy elképesztően fogós csaliról van szó.

Ezeket a csalikat egy fűzőtű segítségével hajszálelőkén érdemes felkínálni.

Ezeket a csalikat egy fűzőtű segítségével hajszálelőkén érdemes felkínálni.

8-as méretű horgommal tökéletesen harmonizál a csali.

8-as méretű horgommal tökéletesen harmonizál a csali. 

A horgászat egyébként nagyon-nagyon mozgalmasan alakult, sokkal jobb peca volt, mint amire előzetesen számítottam, elvégre már a második dobásra pontyot tudtam fogni. Apró szépség, hogy mint később kiderült, ez a nagyjából 6-7 kilós potyka volt a horgászat legnagyobb megfogott hala számomra. Azonban ezt követően is egyre-másra jelentkeztek a 2-4 kg-os pontyok, amelyek elképesztően jó erőben voltak köszönhetően a kristálytiszta víznek, így egy nagyon jó és mozgalmas horgászathoz segítettek hozzá engem folyamatos kapásaikkal. 

A method feeder technikához is abszolút ideális, főleg, ha szelektálni szeretnénk!

A method feeder technikához is abszolút ideális, főleg, ha szelektálni szeretnénk! 

Ez a kép többet mond minden szónál.

Ez a kép többet mond minden szónál. 

A két készségem nagyjából fele-fele arányban adta a halat, de észrevehető volt, hogy az etetés mögé dobott végszerelékkel talán valamivel nagyobb testű pontyokat tudtam fogni még akkor is, hogyha igazán kapitális példánnyal ezúttal nem hozott össze a sors. Az etetésre dobott boton pedig jellemzően a kisebb, inkább 1-2 kg közötti pontyok jelentkeztek, azonban a csali szelektáló hatását mutatja, hogy egyetlen kárászt vagy keszeget sem fogtam a horgászat során, csak és kizárólag pontyot tudtam szákba terelni. Tehát amikor kapásom volt, az garantáltan pontyot jelentett. 

Az ananászos volt a legfogósabb ezen a horgászaton.

Az ananászos volt a legfogósabb ezen a horgászaton. 

Csodás halak lakják a Csaba-tavat!

Csodás halak lakják a Csaba-tavat! 

A csalik közül egyébként az ananászos verzió volt egyértelműen a legfogósabb, amikor ezt fűztem a hajszálelőkére, gyakorlatilag biztos lehettem abban, hogy perceken belül meggörbül feeder botom spicce és kezdődhet az izgalmas fárasztás. Azt gondolom, hogy a Csaba-tó egy fantasztikus víz, egy olyan hely ahová minden horgásznak érdemes legalább egyszer ellátogatnia. A környezet pompás, tényleg nagyon nagyon jó a tó hangulata a tónak, csönd van, csicseregnek a madarak, zöld minden és maga a víz is csodálatos, kristálytiszta, a halak pedig nagyon jó erőben vannak. Én élveztem az itt eltöltött horgászat minden percét és annak külön is örülök, hogy vendéglátóm, Attila, a peca során kétszer is meg tudta dönteni egyéni rekordját, ami azt mutatja, hogy a Csaba-tóban tényleg nagyon szép pontyok laknak.

 

Szabó Bence

BENZAR METHOD LAKE FEEDER BOT
21 990 Ft
BENZÁR CONCOURSE METHOD FEEDER ZSINÓR 300M
7 990 Ft
BENZAR MIX TIGAIR NUT
1 490 Ft
BENZAR MIX CONCOURSE METHOD ETETŐANYAG ÉS PELLET 800G
2 590 Ft
BENZÁR METHOD FEEDER BIG FLAT XXL KOSÁR
1 570 Ft
BENZAR CONCOURSE METHOD FEEDER 8500 ORSÓ
54 990 Ft
BENZAR MIX ALLER AQUA PELLET 800G
1 090 Ft
BENZÁR CONCOURSE METHOD CARP WINNER HOROG 8DB/CSOMAG
1 100 Ft
Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...

Amikor préda a kősüllő
Megjelent: 2025. július 24. | Forrás: Kiss Gábor | Írások

Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...

Horgásznak a rendőrök!
Megjelent: 2025. július 11. | Forrás: Pető Gábor | Írások

Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...

Új orsó a Carp Expert-től: Method Indicator 5500
Megjelent: 2025. július 03. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert orsókínálata 2025 tavaszán egy újabb példánnyal bővült. A Method Indicator 5500 személyében egy teljesen új technikát ismerhettek meg a horgászok. Ez az innovatív orsó egyedinek számít a hazai piacon, ugyanis a hibrid fékcsillagba integrált egység képes a kapásaink jelzésére, fény és hangjelzés egyidejű közvetítésével! A Method Indicator orsó elsősorban a feeder horgászoknak készült, de hasznos társ lehet bármely fenekező...