A Préri tó
Megjelent: 2009. július 31. | Forrás: EnergoTeam | Írások

Tovább járjuk az országot, felkutatva azokat a tavakat, ahol az EnergoTeam Kupára benevezett horgászok lebonyolíthatják a selejtezőket. Utazásunk mai állomása a szinte minden horgász által ismert Préri-tó. Itt évek óta nagyszámú versenyzői tábor küzd a döntőbe jutásért.


A Préri tó felépítése

Az 51-es úton Budapestről déli irányba haladva a 47-es kilométernél jobbra találjuk a tó bejáratát. Aszfaltozott út vezet a parkolóig, ahonnan már csak pár lépés a halőrház. Innen már kis kézikocsikon vihetjük tovább felszerelésünket, amire szükség is van, ha a tórendszer távolabbi részére igyekszünk.






Igen, jól olvasták, tórendszer, mert az itt kialakított horgásztavak egy évtizedek óta létező halgazdaságból lettek kialakítva. A Préri tó az ország egyik legelső tava, mely a fizetős napijegy és fizetős halelvitel elvét bevezette. A többi horgásztótól eltérően itt a mai napig saját maguk termelik a halakat a nevelő tavakban és ezek lehalászása után teszik át a többi tóba a kifognivaló halakat.




Mindenütt látszik, hogy az évek során befolyt összegek nagy részét visszaforgatták, ezáltal lassan egy horgászatra alapuló üdülőparkot hoztak létre. Bérelhető üdülőházak, fürdőtó csúszdával, játszótér, tűzrakó- és főzőhelyek, valamint pingpongasztalok állnak az itt nyaralók és horgászók, vagy családtagjaik részére.






A rendszer nyolc horgászható tóból áll, melyet a fenti képen láthatnak. Folyamatosan fejlődik minden, példa erre a nemrég elkészült bojlis tó épületei, ahol az uralkodó szélirány felőli oldal zárt, a másik pedig nyitott a tó felé. A sima stégeken biztonságosan állnak a rod podok. Az éjszakai horgászat miatt minden épületbe bevezették a villamos áramot, és amit még sehol nem láttam, minden horgászálláson vízcsapok találhatók – ivóvízzel.






A horgászat napijeggyel történik, aminek ára általában 1400 Ft. Kivétel ez alól az Extra tó, ami 2400 forintba kerül naponta és a Bojlis tó, ott 3500 forintot kell fizetni.




A tavakban fogható halak általában a ponty, kárász, amur, busa, dévér, csuka, harcsa, kecsege, süllő.

A bejárat mellett található két kis tóban nyáron afrikai harcsákat, télen pisztrángot lehet fogni.
Az elvihető nemes halak száma nincs korlátozva, szintúgy, mint az egyéb halak mennyisége.
A halak ára az országos átlaghoz alkalmazkodik.





A vendégházakban kényelmes szobák várják a hosszabb időre ide látogató horgászokat. Fizetni bankkártyával is lehet, sőt az üdülési csekkeket is elfogadják

További képek a fotógalériában

Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...