A Thrill támadása
Megjelent: 2008. szeptember 30. | Forrás: Tóth Gábor | Írások

Az utóbbi hetekben némiképp változott horgászati szokásom. Ennek eredményeképp, felejthetetlen és rendkívül izgalmas, olykor fájdalmas eseményeknek voltam tanúja. Eddigi pályafutásom alatt, a halak mûcsalival történõ átverése mondhatni kimaradt az életembõl. Egy-két kósza próbálkozásom volt, néha még eredményes is, de igazán nem tudott lekötni. A békéshal horgászata valahogy jobban tûzbe hozott.

Most megcsapott a változás szele. Persze nem azt mondom, hogy végleg hátat fordítok a keszegeknek, pontyoknak, amuroknak. Errõl szó sincs! Inkább úgy fogalmaznék, hogy kiszélesítettem érdeklõdési körömet. Ezáltal a horgászat lényegesen változatosabb és sokszínûbb lett.


Milyen szépek együtt

Egy kezdõ pergetõ számára mi az ideális célhal? Szerintem a balin. Ha rabol és megfelelõ mûcsalit dobunk eléje szinte garantált a siker. Persze mindenki nagyvadra vágyik. Süllõ, harcsa, csuka. De ezek megfogása már nagyobb szakértelmet és még nagyobb szerencsét igényel.


Gros plan

Lássuk hát, mi kell a balinfogáshoz? Én most egy "kicsit" leszûkítem a mûcsalik körét egyetlen darabra. Szerintem ez a halimitátor egy balingyilkos. Mirõl is van szó? Salmo Thrill a becsületes neve. Az én gyakorlatlan kezemben is félelmetes fegyverré vált az õnökkel szemben. Egészen gyászos bukásáig. De azt is látja mindenki, hogy hiába a jó csali - ezt vezetni is tudni kell. Kell egy bot, amivel el tudjuk dobni, és kell egy orsó, amivel veszett tempóban vissza tudjuk húzni, amivel optimális esetben a kirohanó halat precíziós fékjével kordában tudjuk tartani. Én most már hetek óta az E.T három méteres Spin Blade 10-30 grammos botját nyúzom, Ryobi Applause 4000 orsóval, 0,17-es fonottal. Kiváló összeállítás, érzékeny és harmonikus készség.


Ö elfáradt, én boldog vagyok

Elsõ jelentõsebb élményem a Thrillel rögtön rendkívül jó halat hozott. Csónakomba pakoltam a kikötõhelyen, amikor tõlem harminc méterre menekülõ kishalakra és a közéjük vágó balin hangos loccsanására lettem figyelmes. Bár nem itt terveztem horgászni, adtam magamnak pár dobásnyi esélyt. A Salmo Thrill akadály nélkül hasította a levegõt miután a bot puskagolyószerûen lõtte ki a célpont felé. Nagyon közel húztam a parthoz, szerintem jó, ha tíz centire volt a szélsõ kövektõl. A negyedik-ötödik dobásnál elemi erejû rávágást éreztem és egy nagy testet láttam elstartolni a parttól. Erõsen védekezett, de esélytelen, egyoldalú küzdelem volt. (Megpróbáltam a fárasztáts kamerával megörökíteni.


Megvagy

Egész jól sikerültek a felvételek, de én barom, otthon, mielõtt még átmentettem volna a számítógépre, valami megmagyarázhatatlan ötlettõl vezérelve lepucoltam a memóriakártyáról.) A kis mûcsali horgai jól tartották végig. Hatvannyolc centis, közel ötkilós fenekeszeg vesztett rajta. Ezt a rutinos öreg halat is simán becsapta a jól vezetett Thrill. Elsõre nem is rossz. Ekkora balint már régen láttam. Apropó, hogyan kell vezetni? Nem ördöngõsség. A sebesség a lényeg. Mivel erõsen süllyedõ woblerrõl van szó, nagy tempóban kell vontatni ahhoz, hogy az elvárt hatást elérje. Valószínûtlen sebességgel tekertem az orsó hajtókarját, amikor a kapások bekövetkeztek. Ezek tuti doppingolnak, mert különben nem érnék utol. De bármennyire is hihetetlen, ez kell nekik


Csendélet a csónakban

Néhány nappal késõbb apósommal mentünk horgászni. Õt kiraktam egy kövezésre, fenekezõvel akart harcsát fogni. Én csónakomból vallattam a kõ alatti mély vizet, hasonló szándékkel. Persze mondanom se kell, eredmény nélkül. Már éppen a búskomor letargikus állapot határára kerültem, amikor a túlsó oldali kövezésrõl rablások hangját hozta a víz. Szabad szemmel is jól látható volt a fröcskölõ halak serege. Nem tétováztam sokat, berántottam motoromat és egy perccel késõbb már a kõ felé csorogtam. A Thrill beélesítve és amint lõtávolba értem, már indítottam is a támadást. Elsõ dobásom a kõ ráfolyás felõli oldalára esett. Amint elindítottam mûcsalimat, erõs rávágást közvetített a zsineg.


Biztosan fogja a horog

A hal eléggé bekeményített, nagy tempóban ugrott el a kõ mellõl és szép nagy ívet leírva került ladikom közelébe. Erõsen küzdött, de a rugalmas és kiváló pálca hamar felõrölte erejét. Viszonylag gyors fárasztás után tarkón ragadtam egy jó kétkilós balint. Fényképezés után újra a kõ fölé motoroztam és a folyó hátán utazva dobáltam. Most már az alatta lévõ langót. Még két balint sikerült fogni. Egy hatvan és egy negyvendekásat. Nem voltak ellenfelek. A horgok minden esetben biztosan tartották halaimat. Fotózás után természetesen azonnal visszakerültek a vízbe. Nõniük kell még a szalonnával tûzdelt fokhagymás balinsülthöz.




Közben a halak eltûntek a területrõl. Valószínûleg a csónakmotor hangja és megakasztott társaik riadt menekülése késztette õket távozásra. Rövid idõ múlva ismét após mellett voltam, és az alkonyati napsütés utolsó sugarai mellett indultunk haza. Most lett volna a legjobb idõszak a pergetésre, de nekem munkába kellett mennem.


Indulás, szabad vagy

De annyira nem bosszantott a dolog, mivel eredményes napot zártam és tudtam, hogy másnap már nem kell ilyen korán visszaindulni. Titkon abban bíztam, hogy még jobb eredményt tudok produkálni ezekben a nyárt idézõ õszi napokban.


A téli RSD pontyai
Megjelent: 2026. január 15. | Forrás: Skultéti László | Írások

A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...

Chilis őszi bajszosok
Megjelent: 2025. november 27. | Forrás: Heincz András | Írások

Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...

A budapesti jász
Megjelent: 2025. november 20. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...

Az igazi hosszúpuska - Distance Method Feeder
Megjelent: 2025. november 06. | Forrás: Heincz András | Írások

Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...

Őszi balinok
Megjelent: 2025. október 30. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...