A bűvös 100 kg
Megjelent: 2021. szeptember 06. | Forrás: Szarka László | Írások

Hogy én mekkora mázlista vagyok! Autózok ötszáz kilométert egy jó kis csukázás és cikk reményében, amit sikerült nem csak csuka, de még kapás nélkül is megúszni, s ahelyett, hogy bánkódnék, még örülök is a dolgok ilyetén alakulásának. Legalábbis így utólag. A b terv ugyanis method feederezés volt a Palotavárosi-tavon, ahová Szabó Bencét kísértem el egy szezon eleji egyfordulós versenyre. Ettől kezdve pedig jókor voltam jó helyen, mert Bence ezen a versenyen átlépte a methodos álomhatárt. 

- Először is gratulálok Bence a ragyogó fogáshoz, ami egészen pontosan 100 kg és 17 dkg, nem kevesebb, mint 27 db ponty sikeres megszákolásával. Számítottál rá? Lehet erre egyáltalán készülni? 

A sorsolást követően gyorsan felértékelődött a bátor és agresszív horgászat, minden kockázata ellenére.

- Igen is, meg nem is. Ez a mostani alkalom egy olyan felkészülési verseny volt, amelyen bátrabban lehetett kockáztatni, vagy akár kísérletezni, de mégis csak éles körülmények között, miközben nincs az eredménynek különösebb következménye. A tapasztalatok viszont jól jönnek majd azokon a versenyeken, ahol már komoly tétje is lesz az eredményességnek. Most például az volt a közös elgondolásunk Ujszászi Danival, hogy kicsit több rizikót vállalva, egy bátrabb és agresszívebb horgászattal fogunk beülni a helye-inkre. A verseny előestéjén pedig, amikor megtudtam, hogy nekem a 8-as hely jutott, amely a pályának egy halasnak ismert része, viszont egy szektorban van azzal a három hellyel, amelyek a tó abszolút favoritjainak számítanak, csak arra tudtam gondolni, hogy az elképzelés találkozott a hely hozta szükséggel. Mondtam is Daninak félig-meddig viccesen, hogy itt még a szektor hármashoz is 100 kilót kell fogni. 

A pontyok csalogatásában és helyben tartásában a Commercial Pellet Mixnek és a Green Betain etetőanyagnak jutott főszerep.

A szokatlanul bőkezű alapozás nyolc hatalmas mikropellet gombóc bedobását jelentette.

- Ezek szerint csak ott motoszkált valahol a fejedben a 100 kiló. 

- Egy kicsit igen, még akkor is, ha reálisan nagyon távolinak tűnt az elérése. Amennyire emlékszem, ez csak tényleg nagyon keveseknek sikerült eddig, nekem pedig hatvan kiló körüli az itteni legjobb fogásom. Vagyis kockáztatnom kellett, még az elfogadható eredményért is, mert egy biztonsági horgászattal lehetett volna ugyan egy szép szektor négyest elérni, de az számomra nem igazán motiváló. 


Háromhatvanas Concourse Method Feeder botok különböző távolságokra bemérve.

- Ez teljesen világos. Ha labdába akarsz rúgni, akkor itt valami nagyot kell alakítani, vagyis tényleg eljött a bátor és agresszív horgászat ideje. Miből állt ez össze? 

- Leginkább abból, hogy az előző versenyek minimális alapozó etetéséhez képest most igen komoly mennyiséggel indítottam a horgászatot. Ez nyolc nagyon nagy mikropellet gombócot jelentett, amihez hasonló mennyiségű alapot senki nem hozott létre a közelemben. Ez egy koncentrált, tartalmas terített asztal lett, ami a 2021-ben megjelent Commercial Pellet Mixnek köszönhetően hosszabb időre odakötötte a halakat. A még mindig nagyon hideg víz miatt azonban úgy láttuk megfelelőnek, hogy az első órában nem dobunk rá, hanem hagyjuk érni a helyet. Vagyis ebben az időben élelmet és nyugalmat is találhattak ezen a helyen a halak. Ennek megfelelően az első órában ezt jó pár méterrel túldobva, kereső horgászattal próbáltam halat fogni. Aztán az ötödik ponty után eljött az ideje, hogy rádobjak az etetésre, és ettől kezdve az történt, amiben nagyon bíztam. Gyakorlatilag a hátralévő időben nem nagyon fordult elő, hogy akció nélkül kellett kitekerni a kosarat. A terv tehát működött, és már csak arra kellett figyelni, hogy kellően hatékony és gyors legyek a fárasztásoknál a közel 70 méteres távolságból. 

Dobáshoz feszes és gerinces, a fárasztáshoz kellően rugalmas, hogy tökéletes eszköze legyen a methodozásnak.

A Concourse feeder bot hatékonyan őrölte fel a nagyobb pontyok erejét is, lehetővé téve a gyors fárasztást és szákolást.

- Ezt gyorsan egészítsük ki azzal, hogy legalább ennyire fontos volt a dobások pontossága is. 

- Ez valóban így van, hiszen a halak érdeklődését folyamatosan fenn kellett tartani, amit XL-es kosárral és benne a pellethez adott porózus etetőanyaggal igyekeztem megoldani, úgy négy-öt perces ritmussal. Ez látszólag nem olyan nehéz, de a nagy szélben, amit gyakori viharos lökések tarkítottak, mégsem volt olyan egyszerű. Amikor egy ilyen széllökés megtolta a kosaramat, bizony előfordult, hogy újat kellett dobni. Mégis pontosabban tudtam dobni, mint a mellettem horgászók, ami főként abból adódhatott, hogy egy olyan bottal horgásztam, ami kis túlzással a saját kezemhez készült. Számomra ugyanis a Benzar Mix Concourse Method Feeder háromhatvanasa abszolút tökéletes eszköze az ilyen 50-70 méteres method horgászatnak. Ez a bot a végtelenül feszes toray karbonból készült. A blank kialakítása pedig olyan, hogy még ilyen viharos szélben annyira agresszíven lehet vele dobni, amitől a röppálya egyenes lehet. Ráadásul, amennyire feszes és gerinces a Concourse, annyira rugalmas is. Ennek köszönhetően nagyon hatékonyan tudtam a pontyok nagyobb példányait is szákba terel-ni, és a harminc megakasztott halamból mindössze hármat veszítettem. 

A legszebb példányok nem kerültek haltartóba, ők gyors mérlegelés után azonnal visszanyerték szabadságukat.

A tökéletes botok mellett a horog szerepe is felértékelődött az agresszív fárasztások során.

- Ez tényleg nagyon jó arány egy ilyen kiélezett helyzetben, amiben vitathatatlan szerepe volt a tökéletes botak, de megfelelő horog nélkül sem sikerülhetett volna ennyi halat sikerrel megszákolni. 

- Ahogy legtöbbször, az eredeti terv most is az volt, hogy 12-es, vékony húsú, kifejezetten finom methodos horoggal fogok horgászni. Amikor azonban a sorsolás után kiderült, hogy sok halat kell fogni, azonnal változtattam, és a Benzár Method Round horog 10-es mérete mellett döntöttem. Erről a horogról a korábbi jó tapasztalataim alapján biztosan tu-dom, hogy lehet vele húzni a halat, viszont mégsem túl nagy és nehéz, a hegye pedig rendkívül tartós. 

A Concourse feedereket mintha csak Bence kezéhez gyártották volna.

A 10-es Method Round horog a 6-os Concourse Wafter csalival az etetőanyag és a pellet mix keverékének a tetejére került, hogy késlekedés nélkül szabaduljon.

- Lám, egy igazán apró, de annál fontosabb láncszeme a sikernek. Van-e még hasonló a tarsolyodban, amit szívesen megosztasz az olvasókkal?  

- Maradjunk továbbra is a horognál, mert apró, de fontos részletei lehetnek ezek is az eredményes horgászatnak. Most például nem rejtettem el a horgot és csalit a kosár töltésekor, hanem alulra tettem őket és rá az etetőanyagot, hogy amikor fenékre érkezik, késlekedés nélkül szabad legyen, és mielőbb halszájba kerülhessen. Nem titok, hogy amióta idejárok, nekem is a narancssárga az elsőszámú csali színem, tehát egy kicsit sem véletlen, hogy a Concourse Wafter csoki-narancs vitte ma is prímet. Ennek az oldódó csalinak a fő erénye abban rejlik, hogy nem csak az aromája kellemes, hanem az íze nagyon finom, egy kis étvágyfokozóval turbózva. Ráadásul a hatos méretű felhajtó ereje pont olyan, hogy a methodozás legfontosabb horogméreteivel remekül működik farigcsálás nélkül is. Az utolsó órában viszont, amikor úgy éreztem, hogy egy kicsit többet kell várni a kapásokra, egy olyan, ugyancsak hatos Method Smoke Wafter Dumbells krillesre váltottam, aminek a felhajtó ereje egy árnyalatnyival nagyobb, és így jobban kikönnyítette a horgomat. Vagyis ettől a pillanattól kezdve pont úgy horgásztam, mintha az eredetileg tervezett horog lett volna a szerelékemen. Nekem meggyőződésem, hogy most nem az íze volt a lényeges, bár a krillessel is vannak kellemes emlékeim, hanem a könnyítés mértéke. Amikor az öt órában fáradni kezd a víz és lassulnak a kapások ez is hozhat néhány plusz halat. 

Bence kedvenc csalijai a bűvös 100 kg elérésekor is jeleskedtek.

- Szerencsére neked hozott is, az utolsó félóra három hala pedig egyértelműen igazolta a csali váltás helyességét, hiszen így lett meg a bűvös 100 kg. A szektort és ezzel együtt a versenyt azonban még így sem sikerült megnyerni. Csalódott vagy? 

- A 11-es helyen ülő ellenfelem szépen megoldotta a feladatot és élt a hely adta lehetőséggel. Le a kalappal. Amit verseny előtt félig viccesen mondtam, az a végén igaz lett. Elértem a 100 kilót, és így pariban voltam a győzelemért. Megérte kockáztatni, örülök, hogy bevált az elképzelésünk és a taktikánk. Nincs bennem hiányérzet, hasznos és tanulságos felkészülési verseny volt.

Az egyik részmérés pontyai Bence 100,17 kg-os teljesítményéből, ami összesen 27 db megfogott halat jelentett az ötórás versenyen.

- Köszönöm az élményt, Bence! 

Forrás: Szarka László

BENZAR CONCOURSE METHOD FEEDER BOT
76 990 Ft
BENZÁR MIX CONCOURSE WAFTERS 6MM, 8-10MM
1 690 Ft
BENZAR MIX SERIA METHOD MIX 800G
1 990 Ft
A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...