A hierarchia csúcsán: WFT fonott zsinórok
Megjelent: 2015. március 28. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A WFT cég szuperzsinórjai a fonott zsinórok között a legjobbak egyikének számított mindig is. Szakítószilárdságban verhetetlen volt, a többi lényeges paraméter tekintetében, mint például lágyság, kopásállóság, alaktartás már nem volt annyira kiemelkedő, de rossznak egyáltalán nem volt nevezhető. Megítélésem szerint széles körben való elterjedését nagyban gátolta a borsos ára, s pont emiatt nem tudott eljutni mindenkihez, remek tulajdonságait csak kevesen tapasztalhatták meg. A fordulat a közelmúltban következett be, amikor is a világ legismertebb és legelismertebb mesterséges-szál, alapanyag előállító vállalatával, a világipar számos területén beszállítóként jelen lévő Nippon Dyneema-val (Osaka, Japán) fűzte szorosabbra a kapcsolatát a WFT.

Együttműködésüknek köszönhetően jöhetett létre a WFT Gliss fonott zsinór család, amely olyan tulajdonságokkal rendelkezik, melyek gyökeresen megváltoztathatják a tradicionális horgászkultúrát, horgászmódszerek és horgászeszközök alkalmazását is.


Új fejlesztésű WFT Gliss fonott zsinórok, korszakalkotó tulajdonságokkal

Az első és legfontosabb kiemelni azt, hogy az új WFT fonottak minden eddiginél méretarányosabbak lettek. A fejlesztés során arra törekedtek, hogy a szakítószilárdságot, a zéró nyúlást, és zéró memóriát megőrizve egy a monofil zsinórok mechanikai tulajdonságait idéző zsinórt kapjanak.


WFT Gliss zöld színben és 300 méteres kiszerelésben kapható

Az eredmény nem maradhatott el. A WFT Gliss zsinórok minden eddiginél simább felületüknek, lágyságuknak, ultra vékony keresztmetszetüknek köszönhetően nagyon hasonlítanak egy monofil damilra, ugyanakkor a terhelhetőségük azoknál jóval nagyobb, kb. pont a négyszeresük.


A fehér színű WFT Gliss Trans 150 méteres kiszerelésben kapható,
tulajdonságai a zöld változatéval teljesen megegyeznek

A WFT Gliss fonottak felülete tökéletesen sima, keresztmetszetük, pedig tökéletesen kerek. Mindezek által a dobástávolság lényegesen nőtt, legyen szó bármely horgászmódszerről. Forradalmian új módszerrel történő szövési eljárásnak köszönhetően szerkezetük nagyon tömör és sűrű, nem szívja magába a vizet, ezáltal a fizikai alakváltozás is teljességgel lehetetlen.


Tökéletes kör alakú keresztmetszet

Lényeges megemlíteni azt is, hogy még a vastagabb tartományba tartozó WFT Gliss-ekkel is akkora dobástávolságot érhetünk el, mint a hagyományos monofil zsinórokkal.


Extra vékony, 0,12-es mérettel jelölt WFT Gliss Trans, mely 6 kilós szakítószilárdságával
UL pergetésre, de feederezésre is tökéletesen alkalmas


Garancia a minőségre!

A WFT Gliss-ek UV állósága páratlan, mivel anyaga nem veszi fel a vizet, ezért a szennyeződéssel annyira közömbösen viselkedik, mint a monofil zsinór. Pont annyira terhelhető, mint a legerősebb fonott zsinór, de kopásállósága túlmutat minden eddigi várakozáson.


Nemcsak pergetők, de finomszerelékes horgászok új társa lehet, csak alkalmazkodni kell

Nyúlásukat tekintve a legalacsonyabb paraméterekkel rendelkeznek a piacon kapható fonottakhoz képest, mely mindenképpen előny.

A WFT Gliss fonott zsinórok alkalmazási köre a fent említett remek tulajdonságai miatt kibővült, így itt az ideje, hogy a fonott zsinór szóba kerülése kapcsán már ne csak a pergetés jusson eszünkbe.


Az új generációs fonott zsinórok korszaka elérkezett

A WFT új fonott zsinórjai azért készülnek extra vékony méretekben is, hogy azokhoz a horgászmódszerekhez is használhassuk őket, amelyeknél eddig csak a hagyományos monofil zsinórt alkalmazták!

Gondoljunk csak az ultra light pergetésre, ahol eddig 16-os, 18-as monofillal horgásztunk domolykóra és sügérre, vagy a feederezésre, amikor jó lett volna nagy távolságra, vagy szélben egy biztosabb kontaktus, illetve az úszós, fenekezős rablóhalazásra, ahol eddig kiszorult valamiért a fonott zsinórok alkalmazási köre. Megszokásból, hatékonyságból, vagy divatból?


Pergetésnél továbbra is az élen…


Amikor a vékony fonott késlekedés nélkül rezdíti a spiccet

A WFT Gliss zsinórok mérettáblázata:

Átmérő (mm)

Szakító (kg)

0.12

6.00

0.14

8.00

0.18

11.00

0.25

19.00

Forrás: Halmos Misi

A téli RSD pontyai
Megjelent: 2026. január 15. | Forrás: Skultéti László | Írások

A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...

Chilis őszi bajszosok
Megjelent: 2025. november 27. | Forrás: Heincz András | Írások

Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...

A budapesti jász
Megjelent: 2025. november 20. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...

Az igazi hosszúpuska - Distance Method Feeder
Megjelent: 2025. november 06. | Forrás: Heincz András | Írások

Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...

Őszi balinok
Megjelent: 2025. október 30. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...