A hónap csalija: Salmo Pop
Megjelent: 2015. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Legkedveltebb felszíni csalink, a híres lengyel wobblergyártó cég popperének bemutatását szántuk erre a hónapra. A választást mi sem indokolta jobban, minthogy megítélésünk szerint a topwater csaliknak a meleg nyári hónapokban van leginkább létjogosultsága. Ekkor érhetjük el velük a legszebb sikereket, a magas vízhőmérséklet miatt túlzott növekedésnek indult növényzet fölött, a víztetőn precízen vezetett popperre a kapások nem maradhatnak el.


Ideális popperes pálya: tiszta a felszín, de a medret dús növényzet takarja

A Salmo Pop immáron tizennégy éve, 2001-ben jelent meg, ugyanebben az évben a magyar horgászok is közvetlen ismeretséget köthettek vele, megtapasztalhatták remek tulajdonságait. A Salmo Pop egyféle méretben készül, 6 cm-es hossza mellé 7 grammos tömeg párosul. Mivel nincs terelőlemeze, könnyedén pontosan és nagy távolságra dobható.


Mérnöki gondossággal megtervezett alakja a felszíni mozgás-hangkeltés együttesét
szolgálja, s mindemellett látványos, szép küllemű wobbler

A lengyel popper jelenleg 7 színváltozatban kapható, a BB (Baby Bass), CK (Carbon Killer), GMS (Gold Metalic Shiner) és SH (Shiner) színek főleg tiszta égbolt esetén eredményesek, az SMS (Silver Metalic Shiner), WF (White Frog) és YPH (Yellow Perch) színeket kiváltképpen felhősödés esetén, szűrt fénynél használhatjuk jó esélyekkel.


Egy elsüllyedt csónakokkal tarkított kikötő is tele van rejtett, máig kiaknázatlan lehetőségekkel!

A popperezés kulcsa a hangkeltésben van. Az ő használatuk esetében nem elegendő a hagyományos bevontatás, a Pop életre keltésében óriási szerepe van a helyes csalivezetési technikának.

Popperünket a felszínen meg kell tudnunk szólaltatni, ehhez pedig a rövid és gerinces (lefelé tartott!) botunkkal apró rándításokat kell közvetítenünk a mindvégig feszes zsinóron. Jegyezzük meg, nincs rossz popper, csak rosszul tartott bot!

A csali vezetése lehet gyors, melyet ütemes pöccintésekkel véghezvitt mozdulatsorral érünk el, miközben maximum csak egy pillanatnyi szünetet tartunk. Lassan prezentált csali esetén nagyobb szüneteket tarthatunk, ügyelve közben, hogy egy-egy hangot a lehető legtisztábban szólaltassunk meg.


Speciális fej kialakítás a legoptimálisabb hangkeltés érdekében

A popperek megjelenésükben a víztetőn megugró kishalat, esetleg békát utánozzák, ezért a legtöbb ragadozó halunk fogható velük. Hazánkban főleg a csuka, és a balin pergető horgászatában vált be, s hozott a célzott horgászat sikereket, eredményeket. Mivel talán az egyik leglátványosabb pergető technikáról van szó, könnyen fanatikusakká válhatunk, pláne, ha átéljük a felszínen robbanó kapások gyönyörűségét.


Pop kollekció, minden körülményre

A fonott és a monofil zsinór használatáról megoszlanak a vélemények, mind egyik, mind másik mellett is legalább annyi érv-ellenérv szól. A fonott zsinór tökéletes kontaktust teremt még nagy távolságban is, a monofil zsinór pedig észrevétlensége miatt rúghat labdába, mivel ugyebár a láthatatlanság kulcsfontosságú kérdés, főleg a tiszta felszínen.


Felülnézetből is jól látható a széles nagyméretű fejrész, a test majd felét teszi ki


Csúcsminőségű VMC Black Nickel horgok gondoskodnak a megfelelő akadásról


Kimagasló összhang, mindennek a lelke


Alulnézetből, ahogyan a támadó ragadozó elé tárul a csali


„Zöld vizek” hinarasainak csukái ellen

Végezetül meg kell jegyeznünk, hogy a Pop nyugalmi - lebegő - helyzetében úgy áll helyesen, ha feje kiáll a vízből. Botspiccünk határozott rándításával, pöccintésével érjük el azt, hogy popperünk levegőt juttatva a víz alá ingerlő hangot keltsen.


A Salmo Pop alaphelyzetben

Forrás: Halmos Mihály

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...

A téli RSD pontyai
Megjelent: 2026. január 15. | Forrás: Skultéti László | Írások

A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...

Chilis őszi bajszosok
Megjelent: 2025. november 27. | Forrás: Heincz András | Írások

Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...

A budapesti jász
Megjelent: 2025. november 20. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...