A mélység titka
Megjelent: 2009. december 16. | Forrás: Gotthárd Ferenc | Írások


A nappalok még őszies időt idéztek, de éjszakánként már fagypont alá is süllyedt a levegő hőmérséklete. Reggelente vastag, ropogós hóharmat borított mindent. Panaszra mégsem lehetett okom, hiszen az évszakhoz képest még igencsak enyhe idők voltak. Ahogy időm engedte, igyekeztem minden adandó alkalmat kihasználni a horgászatra, míg a stabil hidegek be nem állnak.

Mint az esetek jelentős részében most is Zsolt barátommal indultunk a tüskés ragadozók felkutatására. Társunk a horgászatban a hűséges gumicsónakom, egy-egy gumizásra alkalmas horgászbot és roskadásig pakolt plasztikcsalis dobozaink voltak.
Igen zord reggeli idő fogadott a vízparton, az előkészületek lassan zajlottak, nem mutatott túl barátságos képet a tó. Jókora hullámok siklottak egymást követve, komor felhők tornyosultak felettünk, még akár havat is rejtegethettek magukban. Egyikünk sem ijedős típus, de nem volt nagy kedvünk a dermesztő szélben vízre szállni. Végül csak rászántuk magunkat az indulásra, ha már eddig eljutottunk nem fogunk horgászat nélkül hazatérni. Lassú evezőcsapásokkal indultunk meg a már bevált helyek felé, dolgunkat nehezítette, hogy végig széllel szemben kellett haladnunk.
Jó fél órába tellett, míg a tó felső végébe eveztünk, ami némileg barátságosabb arcot mutatott, a szél erejét részben fékezték a dombok, és nem tomboltak akkora tajtékok. Nem úgy a tó közepe környékén, ahol a nekilódult légáramlatok kíméletlenül hajkurászták a már-már tarajossá vált hullámokat.


A tó végében még csak gyerekhullámok kergették egymást

Egy meredek medertörésre engedtük le a súlyt, alattunk a víz nyolc-kilenc méter mélységet mutatott. –Ez már jó lesz -nyugtáztuk. Megkezdtük az aljzat aprólékos áttapogatást ólomfejes gumihalainkkal. Köveken, csutakmaradványokon kopogtattunk, de érdeklődőre nem akadtunk. Egészében véve jó haltartó helynek számít, ahol keresgéltünk, de nagyon úgy tűnt, hogy a lakók elköltöztek, valahol máshol vertek tanyát. A többszöri sikertelen próbálkozás után indulásra kényszerültünk, újabb helyek felderítését tűztük ki célul. A törés vonalához alkalmazkodva, de már a mélyebb részen próbáltuk ki szerencsénket. Tíz-tizenkét méternyi vízoszlop volt alattunk, reménykedtünk, hogy talán itt beleszaladunk pikkelyes barátainkba.
Időközben a szél némileg megszelídült, már nem akart csónakostól felborítani bennünket. Rögtön az első dobással kapása volt barátomnak, amit becsülettel meg is fogott. Egy fiatal, kezdő harcossal hozta össze a sors. A kis buta nem tudta, hogy a csábítóan illegő-billegő gumi test egy könyörtelenül hegyes fémdarabot tartalmaz, és mohón vetette magát a műhalra.
Végre a remény első szikrája járta át testünket, talán mégsem volt felesleges vízre szállni.


Hol a csalim?

Az első fogas


A shad is megvan, csak kissé mélyre nyelte

Mehetsz

Örömmel távozott a főszereplő

Lelkesen emelgettük csalijainkat a fenéken, de az újabb kapás késett. A siker reményében mélyebb vizek felé araszoltunk. Újabb helyszínünkön mintegy tizenhét méter körüli mélységet mértünk.
Nem tudom, hogy mit szeretnek a halak az ilyen mély vizekben, de egy biztos, hogy jó néhány alkalommal csak ilyen, vagy még mélyebb vizekből lehetett előcsalogatni őket. Talán a táplálékhalakat követve kötnek ki ezekben a mélységekben?...De ez a feltevés sem állja meg teljesen a helyét, hisz még a fagy beálltával is lehet az öt-hat méteres vizekben kishalat fogni, de süllőt ugyanakkor nem találni ott. Tehát maradnak a feltételezések és a találgatások, a lényeg, hogy ott vannak a tüskések, és ott kell keresni őket.

A hideg teljesen átjárta ujjaimat, néha a dobások is fájdalmat okoztak, amint a meggémberedett ujjbegyemről lepattant a zsinór. Már-már teljesen letettem a halfogásról, mikor egy jól érezhető koppintásnak tartottam kontrát. A fárasztás lassú ütemben zajlott, nem akartam a nagy mélységből gyorsan feltépni a halat, hogy ne pusztuljon el a nyomáskülönbség miatt.


Végre!

Még sosem örvendtem ennyire
egy ekkora süllőnek

Horogszabadítás és fotózás után útjára bocsátottam ellenfelemet. Ismét süket dobálás következett, de már nem volt az a nyomott hangulatom.
Délutánra az idő is megkegyelmezett, a szél teljesen megállt, a vizet mintha kivasalták volna oly sima lett, és a jégcsappá fagyott ujjaim kiengedtek végre.
A napsütés előcsalogatta a halakat, végre több kapásunk is akadt, jól ették a gumit, csak eléjük kellett tenni.


Elhagyatva

Szegényt rendesen megdöftem

A horogtól megszabadítva és
lemosva jobban fest


Egy karcsú fogas

Ennek a kis Relax guminak sok halat köszönhetek

Amilyen gonoszul indult a nap, a végére épp az ellenkezője bontakozott ki. A halak zöme a mély vízből jött, szép egészséges példányokat fogtunk, igaz a nagyok elkerültek, de majd idővel belőlük is horogvégre csalok néhányat…remélem.


Még egy utolsó fotó mielőtt még végleg eltűnnek a fények



Használt termékek:




ET Excalibur Spin

Ryobi Applause

Penn KG

Shad Relax Kopyto Ripper

Twister FTT

ET HSD gumicsónak



Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...