Idén is megrendezésre került a Székesfehérvárhoz közel eső Hajnal horgásztó 48 órás pontyfogó versenye. Június utolsó hétvégéjén kilenc kétfős csapat gyűlt össze, hogy próbára tegye csaliját, taktikáját és persze szerencséjét. A pontyhorgászat oltárán áldozva Sógival mi is beneveztünk a péntek déltől vasárnap délig tartó megmérettetésre.

Kellemes, meleg idő és a szokásos szél fogadott a tavon.

Először is vegyük sorra, milyen felszereléssel horgásztam. Általában feeder vagy matchbottal kergetem a halakat, ezért a pontyhorgászat a finomszerelékes módszerek mellett nekem inkább kuriózum. Igaz, ezek a módszerek egyre inkább összefonódnak, összemosódnak. Feederezés közben szívesen használok fonott előkét és hajszálelőkére fűzöm a csalit, míg pontyhorgászat közben sem felejtkezem el a korábban szerzett finomszerelékes tapasztalatokról.

Sógi kényelembe is helyezte magát.

Csendélet szvingerrel.

Bevált a Black Spider kapásjelző.

Kifejezetten a versenyre kerestem megbízható botot, orsót és zsinórt, ami barátságos a pénztárcához, de jól használható és megbízható. Így esett a választásom a 2 részes 3.60-as Rubin Boilie-ra. 3 librás terhelhetőségével szinte minden igényt kielégít. Jól lehet vele dobni, ugyanakkor szákoláskor sem sprőd, szépen reagált a pontyok kirohanásaira.

Egyszerű, de megbízható orsó.

Alumínium dob.

A két részes bot jól teljesített.

Tisztességes méretű gyűrű, ahogy azt pontyozó botokon megszokhattuk.

Az orsóm az Eneroteam Power Gulp volt 60-as méretben, melyre 0.30-as ET Specialist Carp-ot csévéltem. Mindkét kurbli jór bírta a strapát, a fékekkel sem volt gond, bár a tartó kar lehetne kicsit masszívabb, ár-érték arányban úgy gondolom, mégis megfelelő orsó. Sok pontyot szákba tereltem vele a verseny folyamán.

Az egyik sikeres csali a pellet volt.

Próbálkoztunk bojlival is de csak az amúroknak kellett.

Viszont a kukorica mindent vitt, mint a piros hetes!

A végszerelékem hagyományos oldalfüles szerelék volt hosszú, 15 librás fonott előkével. A horogméretet folyamatosan variáltam a csali méretének függvényében. Más és más kellett a 20 milliméteres bojlihoz, illetve a két-három szem kukoricához. Mérettől függetlenül jól bevált az Excalibur Carp Classic NS, ami egy nagy öblű, erős, de nem túl vastag húsú horog. Jól tartott a halak porcos szájszélében és sokáig tűhegyes maradt.

Dippelgettünk, aromáztunk.

Fárasztottunk is olykor.

A szákolás pillanata.

A csali okozta számunkra a legnagyobb fejtörést. Úgy tűnt, a nagy pontyok bojkottálták a versenyt. Nagy halat bojliva gyakorlatilag senki sem fogott a pályán, viszont a gyümölcsös ízek horogra csaltak több amúrt is a 18 fokos vízben. Értetlenül áltunk a jelenség előtt, nem volt más választásunk, mint elfogadni és alkalmazkodni. A sikert végül csak magas fehérjetartalmú pellettekkel, illetve erjesztett kukoricával sikerült elérnünk. Döbbenetes volt látni, hogy a drágábbnál drágább csalik sorra mondanak csütörtököt, míg a lehető legolcsóbb gyakorlatilag folyamatosan adta a halat éjjel-nappal.

Egy másik megakasztott uszonyos.

Rendszeresen mérlegeltünk napközben.

Sokszor kellett a nagy mérőszák.

A fogás derékhadát a másfél és három kilogramm körüli pontyok adták az egész tavon. Így eshetett meg, hogy a legnagyobb halért járó díjjat egy 6.98 kilogrammos uszonyossal elvitte egy szerencsés versenyző. Hozzá kell tennem, ez a tóra egyáltalán nem jellemző. Úgy tűnik, termetesebb halat csak szigonnyal lehetett volna fogni, illetve ha nagy ólommal fejbedob véletlenül egyet az ember.

A visszaengedés pillanata.

Kezdődik az eredményhirdetés!

De félre a kesergéssel, a kifogott összes hal így sem hagyott kivetni valót maga után! A versenyt végül - minden csapatot egybe véve - 985 kilogrammal zártuk ebben a szörnyen kapástalan időszakban, ami két nap leforgása alatt nem is rossz eredmény. Ha hozzávesszük azokat az óriásokat, akiket év közben rendszerint naponta fogdosnak a tavon horgászók, akkor ezt könnyen lehetett volna akár a duplája is.

Először a bronzérem talált gazdára.

Majd az ezüst.

Végül az arany.

Ráadásként a legnagyobb hal kifogásáért járó díj is kiosztásra került.

Egy szó, mint száz, nagyszerű két napot töltöttünk a vízparton. Ismerkedéssel telt a kapások közötti idő. A csapatok megosztották tapasztalataikat egymással, a verseny baráságos versengéssé szelídült, habár a dobogós helyezetteknek járó pénzdíj mindenkinek megmozgatta a fantáziáját. Az eredményhirdetés pillanatai és az utánna elköltött ebéd gratulációkkal és ugratásokkal tarkított légköre meggyőzött, hogy érdemes volt ebben az évben is belevágni a versenybe. Azt hiszem, jövőre is itt a helyünk!

Élményekben gazdagodva tértünk haza a hétvége után.

Forrás: Talabér Gergely