Amit nem szabad kihagyni: FeHoVa 2017!
Megjelent: 2017. január 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Az esztendő első és egyben az egyik legnagyobb horgászkiállítása napokon belül megrendezésre kerül. A 2017-es Fegyver Horgász Vadász Szakkiállítás és Vásár, vagy ahogy csak emlegetni szoktuk, a FeHoVa talán a legtöbbek által várt „télűző" horgászesemény. Rangja méltón emelkedett jól megérdemelt szintjére, szépszámú hazai közönsége mellett a határainkon túlról érkező vendégek köre is egyre bővül!

Természetesen az idei FeHoVa sem fogja megnyitni a kapuit az Energofish nélkül. Csapatunk időt, fáradtságot nem kímélve készül hetek óta arra, hogy a huszonnegyedszer is megrendezésre kerülő legrangosabb horgászesemény színvonalát tovább emelje. Szeretnénk a legtöbb tapasztalatot és információt átadni, és a legsikeresebb termékeinket bemutatni abból a nyolcezerből, melyekkel forgalmazóként és fejlesztőként hosszú-hosszú évek óta jelen vagyunk a magyar horgászpiacon.

Hatalmas választék, még nagyobb érdeklődés

Egy ilyen jellegű expón első kézből értesülhettek a várt újdonságokról. Fontos azért is, hogy minél többen elgyertek, mert lényeges számunkra a visszacsatolás, a fejlesztések, az új horgászeszközök tervezéséhez nélkülözhetetlen véleményetek! Gyakorlati tapasztalataitokat bátran mondjátok el kollégáinknak, mivel ők mindannyian egy-egy szakterület specialistái, kérdezhettek is tőlük módszerekről, praktikákról, az eredményességhez vezető útról. Az információcserék és tartalmas beszélgetések mellett garantáljuk a jó hangulatot, s bizony halszag is lesz a levegőben!

A régi, már-már tradicionálisnak mondható termékek között számos újdonságot is felfedezhettek

A márkahűséget mindig elismertük, s ezt idén is mivel jutalmazhatnánk jobban, mint azzal, hogy óriási kedvezményekben, akciókban részesítünk benneteket. A kiállításon minden 10.000 Ft fölötti vásárlásnál 1000 Ft-os kupont adunk ajándékba, amelyet akár már a következő vásárlásnál helyben a standon, vagy akár év végéig, azaz 2017. 12. 31-ig bármelyik partnerboltunkban levásárolhattok. A beváltásnál egyvalamire kell csak odafigyelni: a vásárlás összege haladja meg a kupon értékének a kétszeresét. Több meglepetéssel készülünk, ezek közül most csak egyet árulnék el. Tekintettel arra, hogy a harcsa lett az év hala (mely személyes kedvencünk is) az általunk forgalmazott óriás harcsás párnát extra kedvezménnyel kínáljuk a kiállítás teljes ideje alatt!

Az akciós szettek mindig nagyon keresettek

Champion etetőanyagok széles választéka ebben az évben is tovább bővül.

Több horgásztól hallottuk már vissza azt a - talán legpozitívabbnak elkönyvelhető - véleményt, hogy a kiállítás programjai közül az Energofish törekvése hozza a horgászatot a legközelebb az emberekhez. A kilátogatók apraja és nagyja, valóban a pici gyerekektől a nagypapákig bárki megtalálhatja bárki a számára legkedvesebb, legérdekesebb témában tartott bemutatót azoktól a horgászoktól, akik soha nem tartották magukban a titkaikat.

Biztosak vagyunk benne, hogy szenvedélyes specialistáink most sem fogják majd vissza magukat! Benzár Zsolt, Lukácsi Béla, Koós Ferenc, Szilvási Szilárd, Bokor Károly, illetve Szabó Bence Lázár Józsival azért állnak majd a FeHoVa színpadán, hogy megoszthassák veletek sikereik titkát, bemutatják azokat a sokszor apróságnak tűnő, de kulcsfontosságú részleteket, melyek nélkül talán elvesznénk a horgászismeretek hatalmas labirintusában.

Szilvási Szilárd versenyhorgász az általa fejlesztett Champion etetőanyagokról és a versenyzésről oszt meg veletek rendkívül hasznos információkat

Minden, ami Salmo! Lukácsi Béla, a Salmo Hungary Team oszlopos tagja tárja fel a legszerethetőbb európai wobbler titkát!

Ne feledjétek el kérdezni őt a legjobb felszíni wobbler tulajdonságairól…

… s arról, hogyan kerülhetett fel egy szempillantás alatt a Sparky Shad a csúcsra? A wobbler, ami a kapitális domolykók kedvence!k

… A saját márkás L&K plasztik csalikról már nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttünk össze

Türelmesen tanít a Mester! Már a tavalyi esztendőben is nagy sikere volt a pergetős gyermekprogramnak. Most megismételjük!

Koós Feri neve legendának számít a legnagyobb hazai ragadozóra horgászók között, érdekes előadás keretében leshetitek el Ti is a harcsás alapokat. Minden szavára érdemes figyelni!

A rendezvénynek mind a négy napján válogathattok tehát a számotokra legérdekesebb előadások közül. Ne feledjétek, 2017. február 9-én, csütörtökön nyitja kapuit a 24. alkalommal megrendezésre kerülő FeHoVa. Nagyon sok szeretettel várunk mindenkit, addig is érdemes ellátogatnotok közösségi oldalunkra, ahol folyamatosan további információkkal szolgálunk!

Forrás: Halmos Mihály

Úszók minden helyzetre! - iBite
Megjelent: 2025. augusztus 21. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...

Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...

Amikor préda a kősüllő
Megjelent: 2025. július 24. | Forrás: Kiss Gábor | Írások

Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...

Horgásznak a rendőrök!
Megjelent: 2025. július 11. | Forrás: Pető Gábor | Írások

Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...