A HORNET legnagyobb és közepes darabjait többször is illettem nagyon dicsérõ szavakkal, és külön öröm, hogy a miniatûr kategóriában sem kell lemondanom errõl a szépen csengõ névrõl! Itt van ugyanis a család 2 centis babawobblere, amely már eleve egyhorgos, így a fenti horog-összeakadós probléma nem bukkant fel ismét.


Õ volt a tizenhetedik domolykó…

Tudom, ezekkel a pici wobblerekkel általában az a baj, hogy a kis terelõnyelv miatt nehéz õket megfelelõ mélységbe juttatni… Nos, a kis Hornet ebben is jó volt: a wobblertest eleve lassan merül, a nagy nyelv pedig könnyen víz alá rántja a mûhalat, ugyanakkor nagy vibrációt is idéz elõ! Igen, ez egy merülõ (sinking) típus, és a kétcentis Hornetek közt nem is találunk felúszót – hiszen azzal a fenti probléma állna elõ.
Ezen a napon a natúr színû (GS) Hornet emelkedett ki, de el tudom képzelni, hogy más szituációkban az élénk tigrismintás (GT) vagy fehér-piros (LPD) Hornet is hasonló vitézi tettekkel írja be nevét a halhatatlan horgászlegendákba.


A sügérek háza táján inkább a kétcentis mini-Hornetre volt igény.

A partmenti sügerezés valójában roppant egyszerû feladat, de hasonlóan az esti süllõzéshez, itt is sok bajunk adódhat a parti kövekkel vagy fákkal. Valószínûleg ismerõs az érzés: bokor alá akarom bepöccinteni a kis jószágot, és úgy tûnik, hogy sikerül a mutatvány, de az utolsó pillanatban a wobbler horga megfogja a lelógó legalsó ág picinyke végét, és rajta marad csüngve… A vízbeesés elmarad. Ehelyett sûrû rángatás következik, de a wobbler egyre jobban rácsavarodik az ágakra, majd csak egy nagyon indulatos rándításra hajlandó elengedni a parti „ojjektumot”, ekkor viszont puskagolyóként csapódik az elõttem álló kövekhez… A torkom elszorul, szívem megáll, és riadtan keresek repedéseket a visszakapott wobbleren. Nos, megállapíthatom, hogy a Salmo meglepõen jól bírja az efféle gyûrõdéseket! Már a deltai harcsázás alkalmával is szembetûnõ volt, hogy amíg a többi wobblert rendre megnyúzták a harcsák, a Salmo Hornet legnagyobb darabját nem tudták összeroppantani – pedig annyira szerettem volna eltenni magamnak egy ilyen „deltai harcsák által összerágott” szuvenírt! Sajnos be kellett érnem egy-két sekély karcolással…


Csak elkapta hirtelen, majd azonnal meg is gondolta… Késõ bánat.

Korábban én magam is barkácsoltam (amúgy igen fogós) wobblereket, de be kell vallanom, hogy alig néhány éjszakai süllõzés alatt „elhasználódtak”… És hasonló gondom volt más, ismert balsafa testû wobblerekkel is.
Éjszakai dobálás közben gyakran elõfordul, hogy a part elõtt hosszan eldobott wobbler nem csobban végül, hanem hatalmas koppanással landol a parti köveken… Felszisszenek, aztán összeszorított fogakkal átkapkodom a sziklákon, mert a sötétben nincs kedvem utána botorkálni… Így nem csoda, ha már az egynapos wobbler is legalább tíz évet mutat. És ezzel ismét hangsúlyozni szeretném, hogy a Salmo wobblerek ezen a téren is sok kellemes meglepetést okoztak! Szívósságuk hatalmas elõny immár a szememben, más wobblerekhez képest.

A sügérek fõleg a csendesebb, növényes részeket uralták.

Mintha fénymásolóval gyártották volna õket…

Mindez arról jutott eszembe, hogy itt a Körös partján, minden igyekezetem ellenére, ismét „tesztelve” lettek a Salmo apróságok ilyen síkon is. Mondanom sem kell, nagyszerûen állták a próbát! A harmincadik megbabonázott sügér pedig azt jelezte, hogy színben és alakban is sikerült eltalálni valamit, amirõl valószínûleg hosszasan fogunk majd mesélni rakoncátlan unokánknak! És ha akkoriban lesz még hal a folyókban, talán be is mutathatom majd, milyen is volt, amikor egy harmatos reggelen kimentem a Sebes-Körös partjára, zsinórom végére kötöttem egy 2007-es kiadású Salmót és becsaptam a sügérek közé!


Gyõztes apróságok: a néhány kapást megért TINY SBT (kék-ezüst), a nagykirály TINY BT (sárga-fekete) és a sügérkedvenc HORNET 2 GS.

Murányi Antal