Az apró Floating Shad
Megjelent: 2022. március 26. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Akik rendszeresen követik írásaimat, azok már megszokhatták, hogy a horgászataim döntő többségében a kis csalikkal történő pergetést részesítem előnyben. Ebből kifolyólag nagyon vártam már, hogy a jól bevált ultra light L&K plasztikok (FLOATING LONG FLY és a KICK) mellett az új 4,5 cm-es FLOATING SHAD gumihalat is kipróbálhassam. Szerencsére a februári melegedés hatására ismét nyitottá váltak a csatornák felszíne, így közvetlenül a jégolvadás után tesztelhettem az apróságokat…

Ahogyan a bevezetőben már említettem a jég szorítása nem tartott sokáig szeretett folyómon, február közepére a part széli öblök kivételével mindenhol felolvadt. Viszont a folyamatos és viharos szél sokszor már a lehetőséget is elvette a kis csalikkal történő horgászatnak, így gyakran kellett néhány dobás után visszavonulót fújnom. De mivel a rossz idő sem tartott örökké, sikerült a tesztre alkalmas időjárási körülményeket találni.

Végre egy szélcsendes nap!

Jégolvadás után a gödrökben kerestem a halat.

Mivel az új UL gumihalakat akartam kipróbálni, így természetesen a felszerelést is ehhez igazítottam. A WIZARD SAMURAI SPIN pálcáim közül egy vékonyka „száznyolcvanasat” vittem magammal, mellyel a 2000-res WIZARD SPIN II orsó már régóta jól bevált párost alkot. A fém dobra L&K fonott került 0,06 mm átmérőben, ami elé a szerelék láthatatlansága és a csatornában rejtőző csukák fogai miatt kb 50 cm WIZARD fluorocarbont kötöttem.

A vékonyka (de erős) WIZARD SAMURAI SPIN bot régóta a kedvencem.

A bot a 2000-res WIZARD SPIN II orsóval már megbonthatatlan párost alkot…

…csakúgy, mint az L&K JIG BRAID zsinór és a WIZARD fluorocarbon.

Nem vagyok egy kockáztatós típus, így jól megpakoltam a pergető táskámat különféle apró gumikkal, ha véletlenül szükség lenne rájuk, de mindenképpen a címben említett csalival akartam halat fogni. Az egyik tasakot felbontva a különleges és intenzív L&K aroma illata már sejtette, hogy a megszokott minőség ennél a guminál is a rendelkezésre áll. Kivettem egyet és ami rögtön feltűnt az a hosszú és vékony farokrész, melyhez egy viszonylag nagy korong csatlakozik. Ez extra csábító mozgást eredményez a vízben, ráadásul lassítja a csali visszahullását a mederfenékre. Utóbbit még a különleges alapanyaga is elősegíti: nem véletlen a floating, azaz az úszó megnevezés. A további súlycsökkentés érdekében a maximum 1 grammos KAMASAKI, L&K vagy éppen WIZARD jig horgok fejéből egy univerzális fogó segítségével még lefaragtam egy keveset, hogy a lehulló fázis még hosszabb legyen. Ez kulcsfontosságú a sekély téli csatornákon, mert a gyorsan „pattogó” csalira biztosan nem mozdul rá egyetlen ragadozó sem.

A táskám ismét meg volt pakolva különféle apró plasztikokkal, de nem volt rájuk szükség.


Nagy kedvencem az L&K FLOATING LONG FLY de most nem az övé volt a főszerep…


Bevetés előtt a 4,5 centis FLOATING SHAD gumihalak.

A sós íz és a spéci aroma ennél a típusnál sem maradhatott el.

Egyedi kialakítású hosszú farok nagy koronggal.

A csali jól eltalát mérete miatt többféle jig horog (L&K, KAMASAKI, WIZARD) passzol hozzá.

Az ólomból még lefaragtam egy keveset, hogy a lehulló fázis még hosszabb legyen.

Szokták mondani, hogy a jó helyismeret már fél siker, főleg télen, ami hamar be is igazolódott az én esetemben is. A 3. vagy 4. dobásra sikerült az optimális súlyúra faragni a jig fejet és az eredény nem is maradt el. Egy pompás sügér támadta meg a gumihalat, amit aztán úgy eltüntetett hatalmas szájában, mintha az nem is lett volna. Először aggódtam, hogy az itteni halak méretéhez túl nagy lesz ez a csali, de mikor megláttam, hogy milyen mélyen bekapta, elszálltak a kételyeim. Szerencsére nem okozott nagy sérülést a horog, egy kis operáció után éppségben úszott ki kezeim közül.

Szákban az új csali első „áldozata”

Alaposan eltűntette a hatalmas szájában.


Gyönyörű színekben tündöklő sügér.

Elégedetten álltam tovább a következő helyre, hiszen a magamban megfogalmazott küldetést már teljesítettem, felavattam egy szép hallal a FLOATING SHAD csalit. Közben a lemenő nap előbújt a felhők mögül, így a lila színről a „rozsdásra” váltottam. Megcéloztam a túlpartot és szépen leengedtem a fenékre a plasztikot. Nagyon jó ütemben sodorta a víz a csalimat, szinte éreztem, hogy ebből akció lesz. Mikor ez végigfutott a gondolataim között már éreztem is a koppanást. Az akasztás jól sikerült, azonban a szokásos sügéres „rohangálás” elmaradt, komótos fejrázásokkal indult meg a megakasztott hal. A lágy bot és a finomra hangolt fék szerepe ekkor felértékelődött, ugyanis a kezemben tudtam tartani az irányítást. Mikor a felszín közelébe tudtam húzni megállt bennem az ütő. Csodálatos feketés színű süllő vágott oda a csalinak, ami ráadásul nem a kisebbek közül való! A meredek partoldalon a szákolás nem volt egyszerű főleg úgy, hogy „őnagysága” alig fért el a keszeges merítőfejben. Nem is akartam hinni a szememnek, de az UL pergetés és az újdonság ereje ismét bizonyított. Ezen a helyen október óta gyakorlatilag „egymásnak adják a kilincset” a pergetők és a rablóhalas horgászok, mégis sikerült becsapni ezt a kitanult, óvatos süllőt.

Alig fért el a keszeges merítőfejben „őnagysága”.

A kitanult, óvatos csatornalakó sem tudott ellenállni az újdonságnak.

Pompás fogas süllő!

Az UL felszereléssel nem csak kishalakat lehet fogni.

A gyors horogszabadítás és fotózás után a szák segítségével visszahelyeztem a vízbe és végignézhettem, ahogy szépen komótosan elúszik. Azt hiszem ennél elégedettebb nem is lehettem volna, hiszen nem csak az új csali első halait fogtam meg, hanem kezemben tarthattam ideiglenesen egy ilyen fantasztikus és errefelé ritka fogast. Összességében tehát remekül vizsgázott az apró FLOATING SHAD.

Írta: Ország Bálint

Fotózta: Ország Bálint

WIZARD SPIN II PERGETŐ ORSÓ
9 490 Ft
WIZARD KICK
990 Ft
MANNS TWISTER
950 Ft
WIZARD FLOATING SHAD
990 Ft
WIZARD FLOATING LONG FLY
1 690 Ft
WIZARD FLUOROCARBON TRANSZPARENS ZSINÓR 20M
1 990 Ft
WIZARD JIG BRAID LIME GREEN FONOTT ZSINÓR - 110M
6 890 Ft
Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...

Amikor préda a kősüllő
Megjelent: 2025. július 24. | Forrás: Kiss Gábor | Írások

Július első napjait, amennyiben a vízállás és az időjárás is kedvező, kősüllőzéssel töltöm, és van is egy évek óta jól bevált horgászhelyem ehhez. Ám az idei évben kissé máshogy alakult a történet… A folyóvízi horgászatban az a legnagyszerűbb, hogy minden évszaknak, minden hónapnak megvan a legcélravezetőbb horgászmódszere, legjobban fogható halfaja, így hiába horgászunk ugyanott, mindig újabb és újabb élményekkel gazdagodhatunk. Nem volt...

Horgásznak a rendőrök!
Megjelent: 2025. július 11. | Forrás: Pető Gábor | Írások

Az idei évben június 13-án pénteken került megrendezésre a XXII. Országos Rendőr és XVI. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny, amelynek ebben az évben is a méltán híres maconkai víztározó adott otthont. Csapatversenyről lévén szó, a versenyen 2 barátommal, kollégámmal Kuremszki László r. törzsőrmesterrel és Zádori Péter r. főtörzsőrmesterrel együtt indultunk el. A versenyen 31 három fős csapat vett rész, de a csapattagok három különböző...

Új orsó a Carp Expert-től: Method Indicator 5500
Megjelent: 2025. július 03. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert orsókínálata 2025 tavaszán egy újabb példánnyal bővült. A Method Indicator 5500 személyében egy teljesen új technikát ismerhettek meg a horgászok. Ez az innovatív orsó egyedinek számít a hazai piacon, ugyanis a hibrid fékcsillagba integrált egység képes a kapásaink jelzésére, fény és hangjelzés egyidejű közvetítésével! A Method Indicator orsó elsősorban a feeder horgászoknak készült, de hasznos társ lehet bármely fenekező...