Az élmény kőtelez
Megjelent: 2008. április 25. | Forrás: Gotthard Ferenc | Írások
Március 27. és 30. között megrendezésre került a 15. jubileumi FeHoVa a Budapesti Vásárközpontban. Az elmúlt évektől eltérően, ezúttal az „A” pavilonban, mintegy 8.250 négyzetméteres felületen volt megtekinthető a kiállító cégek standja.

Talán nem túlzás, ha azt állítom, hogy ezúttal is az Energo állított ki a legnagyobb területen a horgászcikk kereskedők közül. Ezért külön dicséret illeti a cég dinamikus csapatát, akik minden erejükkel azon voltak, hogy a lehetőségeknek megfelelően emlékezeteset alkossanak, ami az eredményt tekintve sikerült is nekik. A látogatók csak a végeredményt láthatták, jómagam viszont betekintést nyerhettem abba is, hogy milyen hatalmas munka folyt a kulisszák mögött.


Energoéknál még a kerítés is horgászbotból van

Akik a botok közt keresték az igazi nagy Ő-t, igazán nem lehetett okuk panaszra, minden elképzelésre megvolt a megfelelő darab – legyen az pergető, match, harcsázó vagy akár kék, piros, szürke...stb. Bizonyos botokat akár erőpróbának is alá lehetett vetni: itt nagyrészt a harcsázó pálcáknak jutott szerep. Az erőpróba a végtelenségig egyszerű volt: adott volt ugye, a horgászbot és egy 1700 kilogrammos vadonatúj Peugeot autó, ezt kellett elhúzni a bottal, egy orsóval és százas monofil madzaggal. Az elmúlt évekhez hasonlóan, most is nagy volt az érdeklődés az autóhúzás iránt… Ebből sosem elég! Olyan személy is akadt, aki többször is visszatért egy kis húzgálásra.


Görbül a Penn harcsázója, és máris gurul a hatalmas fémtömeg!


Az Energo Team Silver Solid Dominant is bírta a terhelést, akárcsak a képen látható hölgy

Ha a horgászbotoknál tartunk, akkor a rakós botokról sem feledkezhetünk meg: manapság nem csak a versenyhorgászok körében terjedt el, sok hobbypecás is él a rakósok által nyújtott előnyökkel. Tekintélyes méretükkel sok ember érdeklődését felkeltették. Legtöbben arra voltak kíváncsiak, hogy milyen érzés egy ilyen hatalmas botot kézben tartani, amire meg is volt a lehetőség, egy szakértő horgászhölgy, Praschek Ágnes segítsége mellett.


Rakósbotok teljes pompájukban.


Ágnes segít a lelkes érdeklődőnek

Az orsók terén bőséges volt a felhozatal. Minden kategória ki lett állítva, és az Energo Team márkabolt pultjánál bármi megvásárolható volt a kiállított horgászfelszerelések közül.


Orsók arzenálja, nehéz a választás, ha ilyen sok darab közül kell válogatni

Kóos Ferenc harcsaspecialista is elkészült a harcsás filmjének sokak által várt negyedik részével. Ebben a részben is sok hasznos tanácsot kapunk a harcsák felkutatására és megfogására vonatkozólag, akár pergetve akár elő csalis módszerekkel. Az is kiderült a filmből, hogy nem érdemes elbóbiskolni az őrizetlenül hagyott bot mellett, mert azt könnyen magával ragadhatja egy termetes jószág…

Természetesen maga a mester is jelen volt, és szívesen osztogatott tanácsokat az érdeklődőknek, akikből nem volt hiány. És ha a film megvásárlása mellett döntöttünk, akkor azt helyben meg is tehettük.


Minden harcsázással kapcsolatos kérdésre szívesen válaszolt a mester


A filmekhez dedikáció is dukált

Akik úszót szerettek volna maguknak, nem volt más dolguk, mint meglátogatni a Dinó-s pultot, és valósággal turkálhattak az úszók közt... Elképesztő mennyiségben és formában voltak jelen a kitűnő Dinó úszók. Akit pedig a hatalmas kínálat bizonytalanított el, annak szívesen segítettek a szakemberek a helyes döntésben, bármilyen módszerben.


A segítség mindig kéznél volt Dinóéknál is

Ha a látogató az orra után ment, biztos belebotlott a Timár Mix etetőanyagos standba. Csábító illatfelhő jelezte az útvonalat az etetőanyagok, dippek, por és folyékony aromák felé – ezekből minden békés halra megvan a megfelelő összeállítás.


A Timár termékek iránt is nagy volt az érdeklődés. Az emberekre is vonzó hatást gyakoroltak a csodás illatok…

A Cukk halcsali gyártó cég is bemutatta új fejlesztésű etetőgombócait, amelyek különböző oldódási idővel rendelkeznek, ezzel hosszabb-rövidebb ideig helyben tartják a halakat. Az érdeklődők kommentár kíséretében, a tévében nézhették végig az új Cukk termék fő jellemzőit, a felvétel pedig magáért beszélt.


Bemutatkozik az új Cukk etetőgombóc

Az Energofish a pontyhorgászokról sem feledkezett meg. A különböző bojlis botok, orsók és más kifejezetten pontyos felszerelések mellett, a Speedy Carp etetőhajóval is kedveskedett a pontyozás megszállottainak. Amint a neve is mutatja egy gyors hajócskáról van szó, amely a katamarán kialakítású testének köszönhetően igen stabil. Az sem mellékes, hogy összesen négykilónyi pontyoknak szánt kaját juttathatunk vele az etetés helyére, ami akár 200 méterre is, ugyanis ennyi a távirányító hatótávolsága. Természetesen a végszereléket is be lehet juttatni vele, egyszerre akár kettőt is, ezzel is időt takaríthatunk meg… A hajót két motor hajtja, amit burkolat véd, hogy még véletlenül se csavarodhasson rá a szerelékünk behordás közben. Teljes terhelés mellett az üzemidő akár három óra is lehet. Az éjszakai horgászat is megoldható vele, a sötétben is pontosan nyomon tudjuk követni az útvonalát, a hátsó beépítet jelzőfénynek köszönhetően.


Központban a Speedy Carp

A hatalmas kínálatból csak néhány részletet említettem, akik ott voltak azok láthattak mindent, akik meg kihagyták, azoknak mindenképp ajánlom a jövő évi kiállítást. Előre megsúgom, hogy jövőre is lesz néhány érdekesség az Energofish standjánál, már dolgoznak a szakembereink, hogy még színesebb legyen a felhozatal!


Az Energónál már a jövő évi kiállításra készülnek
Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...