Az állandó magas vízállás, majd a nagy áradás miatt igencsak eltolódott az úsztatós szezon kezdete, pedig már nagyon vártuk gyakori tettestársammal, a paducmániás Józsi barátommal. Az első túra is csalódást okozott, ugyanis annyi volt a szúnyog, hogy hazamenekültünk, mert még levegőt is bajos volt tőlük venni.

A Rubin Bolo 4000-est szinte gyorsvízi úsztatásra találták ki.

A pillekönnyű Runner 50 orsó fékje a balinnál szépen dolgozott.

Amikor a vízállás közelíteni kezdett az optimális felső határhoz, újra próbálkoztunk és bejött! A partot alaposan átrendezve találtuk, úgy szétmosta az ár, alig tudtunk még ásóval, baltával felszerelkezve is a vízig lejutni. A víz is még erősen opálos és gyors volt, de biztatásunkra löttyent néhány hal. Az első, mint mindig, az etetés. A Benzár Mix kifejezetten folyóvízi anyag, amelyhez még szárazon a jobb tapadás végett Tecno Rapid ragasztót kevertem, majd vizezés után az öklömnyi, erősen ellapított gombócokat 8-10 méterre hintettük be a parttól. A Runner 50-es orsóra 16-os Ultra Power damilt tekertem, mely kellemesen lágy, áttetsző és erős, mellyel a gyorsvízi úsztatás ezernyi macerája ellenére is könnyedén lehet horgászni. Azért nem használok ilyenkor már vékonyabbat, mert a Dunán bármikor összeakadhat az ember valamilyen jobb hallal és akkor kell a jó fékű, nagyobb orsó és a minimum 150 méter, erősebb zsinór /ősszel a márna, vagy ponty veszély esetén gyakran felmegyek 20-asig/. Az erős áramlás miatt az úszó is 5 gr-os Joker volt egy pontban lesúlyozva, és mivel a paduc volt a célhal, természetesen Excalibur Nase horgot használtunk. A csali csonti és kenyér volt, az utóbbi vált be jobban, főleg a második helyen, ahol alaposan elsnecisedett a pálya.

A hatalmas áradás keményen átrendezte a partot, de a Duna így is álomszép.

Folyóvízi úsztatáshoz alkalmas ólmok és a nagyon bevált paducozó horog.

Folyóvízi úszók, én a jobboldalival horgásztam, az Ultra Power is jól bírta.

A Benzar Mix sok halat hozott, de erős áramlásban ajánlatos hozzá a Techno Rapid ragasztó hozzáadása.

Magunk is meglepődtünk, hogy milyen gyorsan ráállt az etetésre a hal. Egymást követték a tenyérnyi karikák, szebb szilvák, és végül kedvenceink, a paducok. Egyedül a méretükkel nem voltunk megelégedve, sok volt közöttük a „Lali-paduc". Hogy az milyen hal? Annak kérem története van! Hárman horgásztunk egymás mellett egy kövezésen. Nem nagyon evett a hal, de ami jött az kilós átlagú volt. Mármint nekünk, Józsinak és nekem, Lali viszont csak 10-20 deka körülieket fogott. Máig sem értjük, hiszen egy etetésen, hasonló felszereléssel, egyazon csalival nyomtuk, de ő egy 20 deka felettit nem fogott, míg mi egy nyolcvan deka alattit nem akasztottunk. Természetesen ez viccelődést gerjesztett, megállapítottuk, hogy mi szép vésettajkú paducokat fogunk, ő viszont vonzza a külön alfajnak minősíthető kistermetűeket, melyeket specialistájáról „Lali-paduc"-nak neveztünk el. Ez az elnevezés azóta már terjedőben van, aminek mi örülünk, névadója viszont kevésbé.

A ráfolyás gyors vízében nagyon kell koncentrálni.

Íme egy „Lali-paduc".

Az Excalibur Nase jól tartja a halat, szinte nem is volt leakadásunk.

Józsi egyik bevágása után a megakasztott hal röpködni kezdett a vízen, és kis termete ellenére szinte fárasztani kellett. Nagy meglepetésünkre egy szépségen színezüst pisztráng kapta be a csontit. Bő méretes volt, de természetesen fotózás után elengedte. Így tettünk a többi hallal is, miután egy óriási úgynevezett „úszó hotel" hajó /én csak szörnyeknek nevezem őket/ kimosott minket. Ez annyira tönkretette a vizet, hogy elkedvetlenedve a hazaindulás mellet döntöttünk, avval a tervvel, hogy holnap egy másik helyre megyünk. Elengedéskor megszámoltuk a halakat, közel hatvanat fogtunk, igaz a szokottnál jóval kisebb átlagsúlyban.

Egy igen gusztusos és ízletes karikakeszeg.

Ez már egy átlagosnak tekinthető vésettajkú.

Valami nagyon verekedős halat akasztok, érdemes figyelni a Rubin Bolo terhelés alatti szép ívére.

Kemény fárasztás után előkerült a tettes, közel kettes balin kapta be a kenyeret.

Búcsú puszi és már mehet is vissza a Dunába.

Másnap, hasonló felszereléssel és módszerrel folytattuk. Érdekes volt, hogy a gyakori halugrás ellenére nagyon nehezen indult a kapás, és a sok sneci miatt rengeteg luftot vágtunk. Először kis jászok jöttek, majd beindultak a „Lali-paducok" egy-két szebb példánnyal színezve. Az egyik bevágásom után azonban elszabadult a pokol. Mint egy őrült húzta a féket, már azt hittem a kövezés végén el fogja reszelni a damilt, de a rendkívül rugalmas Rubin Bolo végül is megfékezte a heves kirohanást és komoly húzd meg, ereszd meg alakult ki az erős folyásban, de végül a markomba szoríthattam a közel kettes balint. Igazán próbára tette a felszerelésemet, no meg engemet is és szerencsére mindketten jól vizsgáztunk, pedig közben még Józsival is összeakadtunk. A paducok mellet sokféle dunai halat fogtunk, én még egy már ritkaságszámba menő fenékjáró küllőt is. Természetesen, végül minden hal visszanyerte szabadságát, így a helyszínről valamennyien boldogan távoztunk.

Józsi meglepetéshala, egy ritka, méretes pisztráng.

Ideiglenes szabadságvesztésre ítélve.

Ez a gyönyörű kiló feletti példány volt a bandanagy paduc.

Még egy utolsó fotó visszaengedés előtt.

Forrás: Székely Zoltán