Az én top 8 listám a Salmo csalik közül
Megjelent: 2012. november 05. | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

8 kedvenc

Sokan szeretnék tudni (köztük én is) hogy melyik, vagy melyek azok a csalik, amit érdemes a dobozunkba rakni, na és persze a lehetõ legeredményesebbek vagyunk velük. Ha elkezdjük sorra szedni, akkor nincs megállás, csak folyamatosan telik a dobozunk, és azt vesszük észre, már nem tudjuk mennyi wobblerünk van. Persze ezeket nem használjuk ki, éppen ezért most megpróbálok rendet rakni, és kiválasztani azt a nyolc wobblert amit feltétlenül magammal vinnék egy horgásztúrára.

Most sokan mondhatják, miért csak a wobblerek, vagy miért csak a Salmo? Ebben az írásban, speciálisan a wobblereket járom körbe, mert ha a többi mûcsalit is belevonnám, akkor egy többrészes sorozat kerekedne belõle. A Salmo wobblereket igen jól ismerem, az esetek nagy részében ezeket használom, ezért a kiemelés. Fontos szempont volt a kiválasztásban, hogy szinte minden ragadozóra legyen, egy vagy több csali, így persze lesznek átfedések, ami szinte mindenre jó, de vannak faj specifikus csalik is melyek eredményességük miatt kerültek a listára. Nézzük hát sorra, a virtuális dobozom tartalmát!


Frisky a mindenes

Frisky 7 SR igazi mindenes wobbler. Nem is tudok kiemelni ragadozót, amelyre elsõsorban ajánlom, kiváló balinra, harcsára, csukára, süllõre vagy akár domolykóra is. Elsõsorban az álló, vagy lassan áramló vizek egyik kiváló csalija. Bevontatásra lassú kígyózó mozgást végez. Átlagosan 1 méter mélyen lehet vezetni, a csukák esetében sokszor bevált a rendkívül lassú bevontatás, annyira le kell lassítani, hogy éppen csak érezzük a veretését, és legyen egy minimális merülési mélysége. Mivel kétrészes így a gyorsabb vizeken már túlvereti magát. A színvariációk közül nekem a CMD vált be, amely piros fejet, sárga hátat és ezüst testet jelent, a balin esetében még a SBO kiváló, ami egy kékes ezüstös szín. Nagy elõnye hogy szinte minden álló vizünkön el tudjuk vezetni, és az intenzív veretése miatt könnyen elsajátítható vele a helyes wobblervezetés.


Hornet, az egyrészes ász

Hornet 4 F A Hornet maga egy külön kategória, hihetetlen szín és méretvariációk jellemzik, egyet mégis kiemeltem belõle, hogy könnyítsek a dolgon. Ez is egy mindenes csali, a legapróbbtól az óriás ragadozóig mindent megfoghatunk vele. A vezetése ennek is egyszerû, mert a veretése megadja az ütemet, ezt már a gyorsabb vizeken is bevethetjük. A színek közül a tisztább vizeken kiemelkedõen teljesít a BT fekete hát arany csíkokkal, ez a domolykók jászkeszegek réme. Az élénk színekbõl nekem az egyébként is népszerû GT vált be, ez harcsára, süllõre és csukára is egyaránt fogós lehet.


Hornet 9, nagy csali, nagy hal

Hornet 9 Nem véletlenül van kiemelve a Hornetek közül a 9 centis változat, alakjában természetesen megegyezik a kistesóval, azonban számos olyan tulajdonsággal rendelkezik, ami a harcsapergetés egyik kiváló csalijává teszi. Speciálisan olyan karikákkal és horgokkal van felszerelve, amely ellenáll a kapitális harcsák minden próbálkozásának. Mivel a harcsánál a szín számít a legkevésbé, ezért a horgász kenve szerint választ színt (bár sok egyéb esetben is így történik) nekem az LMG színkódú jön be a legjobban, ami egyébként lumineszkál is ami annyit jelent, hogy erõs fénnyel megvilágítva még sokáig „világít" a sötétben. Gyorsabb vezetéssel 3-4 méterre is simán lehúzhatjuk, így elsõsorban a mélyebb vizek hatásos harcsa csalija, de a sekélyebb vizeken egy lassú vontatással is boldogulunk. Az utóbbi idõben egyre több helyrõl hallani, hogy rengeteg harcsát fognak vele.


Tiny, az apró herceg

Tiny 3 S A mérete is mutatja, hogy ez az apróbb ragadozókra lett tervezve, az egyik fontos tulajdonsága hogy kiválóan dobható, ami egy apró csalinál óriásai elõny, a másik pedig hogy mágnesként vonzza a halat, sokszor húzott már ki a csávából, amikor az apróbb ragadozókat célzom meg van, hogy csak erre hajlandóak rávágni. A célhal ennél elsõsorban a domolykó jászkeszeg, vagy a sügér, de az egyéb ragadozók kisebb példányai is szeretik. Színben nehéz kiemelni akár egyet is, talán az YT vagyis a sárga tigris, és a már említett BT fekete arany változat a két kedvencem. Merülési mélysége mindössze 30 centiméter, így a rendkívül sekély vizeket is biztonsággal meg tudjuk vele horgászni.


Slider a csukák kedvence

Slider 7 S Amennyiben csukára pályázunk, ez lehet az egyik legjobb - ha nem a legjobb - megoldás. Mivel nincs terelõnyelve ezért a dobások pontosak és nagyok, hihetetlen mozgásvariációt lehet belõle kihozni. Ha megállítjuk, akkor is vibrál, attól függõen, hogy felúszó vagy süllyedõ, oldalra billegve emelkedik vagy süllyed. Ezt azért már nehezebb vezetni, de folyamatos bevontatással is életre kelthetjük, legjobb ha szakaszosan, rángatva vezetjük, és néha szünetet tartunk a bevontatásban. Átlagosan 0,5-1 méter mélyen lehet vezetni. A színvariáció talán ennél a legnagyobb, közel harminc színváltozatban kapható, nekem a két favorit a vörös és a zöld tigris, vagyis a GT és a RT.


Zipper a titkos favorit

Zipper 7 Ez is egy terelõnyelv nélküli wobbler, azonban ennek a hátára kell csatolni a zsinórunk. Kizárólag süllyedõ változatban kapható, és mindegyik el van látva apró golyókkal, ami a csörgõ hangért felelõs. A Salmo elsõsorban a süllõ horgászatára fejlesztette ki, de nekünk rendkívüli módon bevált a csukára is. Nagy elõnye hogy szinte bármilyen mély vízben bevethetjük, mert mi szabályozzuk a vontatási mélységet. Ez is kiválóan dobható, a bevontatása apró belepöccintések sorozatából áll, persze elõtte ellenõrizzük hogy elértük e a kellõ mélységet. A szín kérdésben itt a GT használom elõszeretettel.


Boxer a hangos vadász

Boxer 4 SR Egy tömzsi kis wobbler annak minden elõnyében, jelenleg ez az egyetlen mûanyag testû csali, a Salmo kínálatában. Ez is csörgõs mint a Zipper, elsõsorban a balin és a harcsa lehet az elsõdleges célpont de a csuka és a süllõ is szívesen odavág neki. A bevontatásában, nincs semmi különös, persze lehet némileg cifrázni, de ne kell hozzá sok gyakorlat hogy eredményesek legyünk vele.


Thrill a balinok réme

Thrill 7 A legvégére hagytam a világ egyik legjobb balin csaliját. Annak ellenére, hogy rendkívül egyszerû a vezetése, sokan nem használják megfelelõen, aki viszont ráérez az ízére hihetetlen sikereket érhet el vele. Egy titka van rendívül gyorsan kell vezetni, talán ahhoz hasonlítanám, mikor elontunk egy dobást és gyorsan kitekerjük a csalinkat, nos ez a sebesség a helyes a Thrillnél. A színben itt nincs nagy variáció mindegyik a snecire hasonlít csak más árnyalatban, én ezek közül a OB színkódút használom elõszeretettel.

Itt végére értem a felsorolásnak, persze korántsem teljes a paletta, hiszen számos olyan fogós csalija van a Salmonak amiket nem említettem, de az volt a célom, hogy kiemeljek egy párat a sokaságból amikkel a magyar vizekre bátran elindulhatunk ragadozóra pergetni. Aki kíváncsi milyen eredményeket érünk el a Salmo csalikkal az látogasson el a Salmo Hungary Facebbok oldalára: wwww.facebook.com/SalmoHungary, itt naponta megpróbálunk érdekességekkel, újdonságokkal szolgálni, az érdeklõdõknek.

Forrás: Lukácsi Béla

SALMO FRISKY
4 890 Ft
Salmo Slider 7cm, F, S
6 490 Ft
SALMO THRILL
4 490 Ft
Salmo Tiny 3cm, S,F
4 090 Ft
Nyári csalizási tippek pontyra
Megjelent: 2025. szeptember 04. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki.  Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...

Nyári ponty- és amurparádé
Megjelent: 2025. augusztus 28. | Forrás: Sisa József | Írások

A nyár derekán Pető Gabi csapattársammal, és állandó segítőjével, Karcsival, úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy hétköznapi teszthorgászatot. Ismerősöktől, horgászbarátoktól nagyon sok jót hallottunk a Nógrádmarcal községben található Mixi-horgásztóról. Az elmondások alapján kiváló halállománnyal rendelkezik, nem nagy a vízmélysége, viszonylag sok amur él benne és a pontyok átlagmérete is 5 kg körül van. Igaz Gabitól, vagyis Budapesttől és...

Úszók minden helyzetre! - iBite
Megjelent: 2025. augusztus 21. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Évek óta használom az iBite úszó család különböző típusait, melyek lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match, rakós vagy spicc botos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és rablóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választok közülük. iBite úszók. Az úszós módszerek közül a legközelebb a match botos...

Extrém pontyozás a Balatonon
Megjelent: 2025. augusztus 14. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A hidegfront betörések alkalmával történő pontyhorgászataim a Balatonon máig a legemlékezetesebbek. A légnyomás csökkenését eredményező szelek felkorbácsolják a Balaton vizét, az alsó vízréteg lebegő szemcséi, a felső iszapréteg felkeveredésével szürkévé festett tó vizében vad táplálkozásba kezdenek ilyenkor a pontyok óriási tömegei. Északi szélben, a Badacsony felől érkező orkán sem tántoríthat el a bojlizástól, sőt, a besétálós...

Nyári kalandok - Wizardos halak a Dunán
Megjelent: 2025. augusztus 07. | Forrás: Bokor Károly | Írások

A leggyakoribb vendég a nyári, folyóvízi pergetéseim idején a ragadozó őn, és a süllő, melyekkel a pikkelyesek közül találkozom. Ennek oka kettős, egyrészt belőlük elég szép mennyiséget találhatunk a folyóinkban. Másrészről legtöbbször célirányosan róluk szól a pergetésem. Főként mert megtalálásuk, kapásra csábításuk nem igényel olyan sok időt, mint a szintén pergetve is fogható harcsáké. Ám nekem más okom is volt, hogy elsősorban rájuk...

A Duna óriásai - egy felejthetetlen nap az amurok között
Megjelent: 2025. július 31. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Ugyan melyikünk fejében nem játszódott már le a gondolat hatalmas amurokkal való küzdelemről. Hát bizony az enyémben vagy ezerszer lepergett már ez a film, ilyen-olyan finisekkel. Hol happy end volt a vége, hol pedig az amurok kerültek ki győztesen kettők csatájából. A júniusi alacsony dunai vízállás és az átlagosnál magasabb, 25 fokos vízhőmérséklet cselekvésre parancsolt, és etetni kezdtem kukoricával a Pest alatti Duna szakasz általam sűrűn látogatott...