Az év első csukái
Megjelent: 2009. március 02. | Forrás: Székely Zoltán | Írások Végre eltakarodott a jég a vizekről. Állandó tettestársammal, Laci barátommal, el is határoztuk, hogy gyorsan elmegyünk csukázni, még mielőtt a tilalmi időszak eljönne. Pár, egész télen a stég előtt, hálóban aszalódott karikakeszegemet örömmel áldoztam fel a túra érdekében.


A vízre hajló füzek alatt mindig érdemes csukára próbálkozni

Mi úgy csukázunk, hogy a partszélen haladva, minden olyan helyre bepottyantjuk a kishalat, ahol búvó csukát remélünk. Az úszós készségen lévő csalit még a vízre hajló fák alá is igyekszem bejuttatni. Ilyenkor nagyon jó szolgálatot tesz a 3 méteres teleszkópos MMV Series Tourist bot, mely könnyű és erős, mindössze öt részes, de a szűk helyeken egy-két részt össze is tolok, ha be kell bújni a nehezebb pályákra. Nagy gyűrűi miatt fagyos időben is jól használható.


Az úszós csukázás lényegesebb eszközei

A kis fárasztási terület miatt, egy szigorú, Gold Star Cyklone NG 40-es orsót használok, dobjain 30-as Extreme, vagy ha nagyon akadós a pálya 40-es Carp Expert zsinórral, hiszen nem csak pontyra jó az. Néha fantasztikus kis vizekbe is ki áll a csuka, főleg télvégén, csak legyen körülötte valami takarás. A kishalat legtöbbször húzogatom, ezért a csali szájába akasztom a többnyire egyágú horgot.


Én nem bonyolítom túl a vontatós készséget

Harapásgátló előkét ilyen helyen ritkán alkalmazok, mert az akadók miatt úgy sincs sok idő nyeletni. Több is a kapásom, bár be kell vallanom érnek is néha csalódások. Nyíltvízi, letevős csukázásnál inkább eltartó szárra kötött előkét használok Grizzly hármashoroggal.


Az MMV Series Tourist kevés, nagy gyűrűi miatt fagyos időben is jól használható csukára

Sok bajom volt a rendszeresen kihajló kulcskarikákkal /különösen pergetésnél/, de amióta Predadek-félét használok a hármashorgok rögzítésére, nem ment el miatta halam. Ennél a kevésbé kedvelt módszernél /unalmas számomra/, a csali hátába tűzöm a horgot, de ha a terület engedi, nem fixálom a talajhoz, keresse meg a csali a csukát.


Laci első csukája.

Most is kitartóan húzogattuk a csalihalakat, egyszer csak Laci nagyon elcsendesedett. Olyan mereven állt és meredt a felszín alatt lassan bandukoló úszójára, száz méterről meglátszott hogy kapása van. Egy belógó fűz alá dobtam a karikámat és elmentem megnézni, mit is fog a komám. Mire odaértem bevágott.


A Maruto horog jól és szerencsésen akadt

Óvatos fárasztásba kezdett, mert ő sem használ előkét, de hamarosan megmerítettem. - Kiló feletti, bemelegítésnek jó lesz – mondta. Kissé „sárgán" bandukoltam vissza, de hamar felvillanyozódtam, mert az úszóm behúzva az ágak alá, alig láthatóan elsüllyedt. Nem tudtam, mióta nyelheti, ezért erősen dobogó szívvel azonnal bevágtam.


Az MMV Series Tourist öt részes, mindössze 95cm, ezért a bokros területek meghorgászására is kiválóan alkalmas.

Harmincdekás kaszakő rugdalózott a zsinór végén, így tovább nőtt irigységem Laci iránt, aki, hiába rejtegettem, észrevette apró zsákmányomat és odakiáltott: mindenki érdemei szerint részesül! Vissza kellett valahogy vágnom, kínomban odasziszegtem:- Elteszed? Szívesen oda adom, tudom te ilyenekkel szoktad tölteni a nagyobbakat – persze csak nevettünk.


Ha hármashoroggal horgászunk, a Griizly erejében bízhatunk

Télvége lévén, és délután, hamar nyúlni kezdtek az árnyak a vízen, és mi most már ezekbe a nád előtti árnyékfoltokba húzogattuk csalihalainkat Be is jött a dolog, mert Laci hamarosan újabb csukát fárasztott.


A Cyklone NG 40-es erőt sugárzó, komoly orsó

Nagyokat vetődött, mikor barátom a merítővel közelített felé, de sorsát nem kerülhette el, a háló hamarosan körülölelte. Nekem is hamarosan kapásom lett, de vékonyan akadt, lerázta magát fárasztáskor. Laci csomagolás közben lazán magához terelgette a harmadikat is, közben csak annyit mondott: - sötétedik, haza kellene már menni, nem?


A szépséges teríték

Ekkor nekem is elkapta újra, talán ugyan az, amelyik az előbb elment, mert szakasztott azon a ponton vágott rá ahol az előbb. Úszott vele komótosan vagy két métert majd megállt. Most többet nyelettem, bár ennek meg volt az volt a rizikója hogy elharap, de biztosra akartam menni, mert nem volt már időnk. Mikor az úszó ismét megindult finoman beemeltem neki.


Este felé a csukák gyakran kiállnak a nádszélek elé

Végig rohant a nád előtt, majd a meder felé kanyarodott, aztán furcsamód engedte magát a merítőig húzatni, amit gyorsan alá is toltam. A hálót megérezve nagy ribilliót csinált, de már későn harapta el a damilt. Gyors terítéket raktunk, és bár nem igazán krokodil méretűek voltak, mi el tudtunk bennük gyönyörködni.


Az év első csukái a helyükre kerültek
.
Kapcsolódó termékek:



GS MMV Tourist

Carp Expert

GS Cyclone

Bilincs

Energofish sapka

ET Vödör

Predatek kulcskarika

Grizzly hármashorog



Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...