Többször mikor elhagytam a Szeged táblát egy csatornán kellett áthaladnom. Évek óta nézegettem az útról, ezt a 2-3 méter széles kis medret. Az egyik fele magán terület táblával büszkélkedett, de az út túloldalán egy zsilip állta útját majd kanyargott a messzeségbe. Térképen megnéztem a csatornát majd utána pár telefonhívás következett és a megfelelő utána járás után lehetett gondolkozni azon, hogyan is pecázzuk meg ezt a vizet. Fontos, ha elhagyatott helyet nézünk ki magunknak, mindig járjunk utána ne féljünk felhívni az önkormányzatot, vízirendészetet. Általában, ahol nincs kirakva, hogy horgászni tilos vagy magánterület esetleg üzemi terület, de kezelésben nincs a víz azon állami horgászjeggyel lehet horgászni, de ez benne van a horgászrendben is. Jobb félni, mint megijedni én mindig ennek voltam a híve járjunk utána!

    A vízterület megközelítése nem egyszerű ezért igazán le kellett minimalizálnom a felszerelést, amivel neki tudtam vágni gyalog a pusztaságnak. Sok-sok séta után egy tiszta partszakaszhoz értem, ahol lepakoltam és kifújtam magam. Az éjszaka ott hagyta a nyomát a kis csatornán a mínusz 5 fok pár helyen jégbe burkolta a part szélét. Otthon bekevertem már az etetőanyagot a meredek part miatt. Benzar ponty kárász került a vödrömbe az ilyen elhagyatott vadvizeken óvatosan kell bánni az aromákkal, mert az ellenkezőjét kiválthatjuk vele, mint amit szeretnénk. A halak itt nagyon óvatosak ki vannak szolgáltatva a vízi madaraknak és a többi ragadozónak horgásszal nem nagyon találkoznak egy óvatlan hangos lépés vagy vödör zörgés hosszú órákra elriasztja a pikkelyes barátainkat.

A csalogató anyag semmi flanc.

Nádasok között.

A halk előkészületek között szembesül vele az ember, hogy amikor kiszakad a rohanó hétköznapokból mennyire fura ez a csend és csak a természet hangjaira kapja fel a fejét.

Szeretem ezeket az elszigetelt kis oázisokat itt tudunk igazán eggyé válni a természettel, de sajnos egyre kevesebb az ilyen kincs. Rajtra készen egy jó kis spiccbotos pecára a Kamasaki River Pole 600-ra esett a választásom jogosan merül fel a kérdés, minek egy ilyen hosszú 6 méteres bot egy ilyen keskeny csatornára. A vad körülmények indokolják meg ugyanis, ha magam elé horgásznék nagyobb eséllyel vesznek észre a halak, ezért oldalra fogok horgászni ezért kell hosszabb pálca. Az enyhe tél miatt nagyon meggyűlt a bajom a vízi növényekkel   keresnem kellet olyan helyet, ahol a horog leért a fenékre és nem akadt fenn egy-egy hínár mezőn. A hosszadalmas keresés után óvatos etetés következett egy marék csalogatóanyag ment a hínártenger mellé. nem kellett sokat várni az első vendégekre a küszök aktívak voltak.

Óvatos peca.

Minimál felszerelés egy vödör elég.

Küszkoma.

 Az egy szem pinkit gyorsan leváltottam két szem csontira mert lesem ért a horog már egy éhes szájra talált. Egy kis idő elteltével elmerült az 1.5 grammos ET Joker és egyenesen a hínár mező alá menekült. Egy 15dkg körüli kárász volt a tettes. Ezen felcsigázva még egy kis csalogató anyagot dobtam gombócok formájában és megspékeltem egy kis élő csontival.

Élőcsali a nyerő.

Jó erőben lévő kárász a horgon.

Alkalmazkodva a sötét vízhez majdnem feketék a kárászok.

Tartalmas etetőanyag.

Egy óra legalább kellett mire a halak reagáltak az etető anyagra ez is bizonyítja, hogy igazi vadvízi csatornán vagyunk. Nem mutatták magukat a halak pár küsz szedegetett a víz felszínen, de alatta csak a végtelen vízinövény tenger és a nádasok voltak. Már a pakoláson gondolkodtam, mikor elkezdett enni a hal. Sorban jöttek a kapások, de mindeközben ügyelve a csendre és óvatosságra. Kárászok éheztek meg és jöttek lakmározni a finomnál finomabb falatokból.  A kapást követve minél hamarabb kellett kiemelni a vízből a halat, hogy az etetést ne verjük szét és a halak a közelben maradjanak. A Benzár zsinór és a Kamasaki bot bírta ezeknek a tenyeres kárászoknak a reptetését, úgyhogy ez nem jelentett gondot.

Küzdelem.

Már a parton.

Jól mutat a bottal.

Kárász portré.

Egész jó ütemes horgászat alakult ki és sorra jöttek a szebbnél szebb halak. Annyira érdekes volt itt, ahol nincsenek olyan mértékben háborgatva a halak, mennyire egészségesek és sötét a színük alkalmazkodva ezzel a körülményekhez és izmosak tele erővel. A sokadik ezüst halacska után egy óvatos kapás után felrobban a meder a bot karikába hajlott és egy igazán jó hal kívánta meg a két szem csontit. A párbaj sajnos nem tartott sokáig és ő nyerte meg a viadalt bizonyítva ezzel, hogy sosem lehet tudni mit rejtenek ezek a kis elszigetelt vadregényes vizek. Ezen felbuzdulva pár gombóc ismét csobbant az úszó mellett. Pár kárászba belefeledkezve teltek a percek, de sajnos nem tért vissza, aki miatt megremegett a lábam.

Most ő nyert de megdolgoztatta a botot.

Az Excalibur horgok jól akadnak.

Sejtésem szerint ponty lehetett a tettes, de ezt már sosem tudjuk meg. Jól esik néha kilátogatni ezekre az elfeledett vagy még fel sem fedezett vizekre egy kis minimál pecára sok szép halat rejtenek, de kár lenne értük, hogy ezek is nyüzsgő betonba zárt kalitkák legyen, mint sok más „modern” horgászhely. Nagy mosollyal ballagtam a csatorna parton a kocsim felé semmi csalódottság több mint negyven kárászt fogtam és elmerültem a tájban, ahogy a nyulak egymást kergették és a fácánoktól volt hangos az erdősáv. Belegondoltam abba vajon gyermekein is tudnak majd hasonló helyeken horgászni? Sajnos nem vagyok benne biztos, de örülök, hogy én még az a generáció vagyok, akinek ez megadatott. Sikeres szezont kívánok mindenkinek.                                                                      

Szerző: Csala Viktor