Az öntözőcsatorna halai
Megjelent: 2023. október 07. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Többször mikor elhagytam a Szeged táblát egy csatornán kellett áthaladnom. Évek óta nézegettem az útról, ezt a 2-3 méter széles kis medret. Az egyik fele magán terület táblával büszkélkedett, de az út túloldalán egy zsilip állta útját majd kanyargott a messzeségbe. Térképen megnéztem a csatornát majd utána pár telefonhívás következett és a megfelelő utána járás után lehetett gondolkozni azon, hogyan is pecázzuk meg ezt a vizet. Fontos, ha elhagyatott helyet nézünk ki magunknak, mindig járjunk utána ne féljünk felhívni az önkormányzatot, vízirendészetet. Általában, ahol nincs kirakva, hogy horgászni tilos vagy magánterület esetleg üzemi terület, de kezelésben nincs a víz azon állami horgászjeggyel lehet horgászni, de ez benne van a horgászrendben is. Jobb félni, mint megijedni én mindig ennek voltam a híve járjunk utána!

    A vízterület megközelítése nem egyszerű ezért igazán le kellett minimalizálnom a felszerelést, amivel neki tudtam vágni gyalog a pusztaságnak. Sok-sok séta után egy tiszta partszakaszhoz értem, ahol lepakoltam és kifújtam magam. Az éjszaka ott hagyta a nyomát a kis csatornán a mínusz 5 fok pár helyen jégbe burkolta a part szélét. Otthon bekevertem már az etetőanyagot a meredek part miatt. Benzar ponty kárász került a vödrömbe az ilyen elhagyatott vadvizeken óvatosan kell bánni az aromákkal, mert az ellenkezőjét kiválthatjuk vele, mint amit szeretnénk. A halak itt nagyon óvatosak ki vannak szolgáltatva a vízi madaraknak és a többi ragadozónak horgásszal nem nagyon találkoznak egy óvatlan hangos lépés vagy vödör zörgés hosszú órákra elriasztja a pikkelyes barátainkat.

A csalogató anyag semmi flanc.

Nádasok között.

A halk előkészületek között szembesül vele az ember, hogy amikor kiszakad a rohanó hétköznapokból mennyire fura ez a csend és csak a természet hangjaira kapja fel a fejét.

Szeretem ezeket az elszigetelt kis oázisokat itt tudunk igazán eggyé válni a természettel, de sajnos egyre kevesebb az ilyen kincs. Rajtra készen egy jó kis spiccbotos pecára a Kamasaki River Pole 600-ra esett a választásom jogosan merül fel a kérdés, minek egy ilyen hosszú 6 méteres bot egy ilyen keskeny csatornára. A vad körülmények indokolják meg ugyanis, ha magam elé horgásznék nagyobb eséllyel vesznek észre a halak, ezért oldalra fogok horgászni ezért kell hosszabb pálca. Az enyhe tél miatt nagyon meggyűlt a bajom a vízi növényekkel   keresnem kellet olyan helyet, ahol a horog leért a fenékre és nem akadt fenn egy-egy hínár mezőn. A hosszadalmas keresés után óvatos etetés következett egy marék csalogatóanyag ment a hínártenger mellé. nem kellett sokat várni az első vendégekre a küszök aktívak voltak.

Óvatos peca.

Minimál felszerelés egy vödör elég.

Küszkoma.

 Az egy szem pinkit gyorsan leváltottam két szem csontira mert lesem ért a horog már egy éhes szájra talált. Egy kis idő elteltével elmerült az 1.5 grammos ET Joker és egyenesen a hínár mező alá menekült. Egy 15dkg körüli kárász volt a tettes. Ezen felcsigázva még egy kis csalogató anyagot dobtam gombócok formájában és megspékeltem egy kis élő csontival.

Élőcsali a nyerő.

Jó erőben lévő kárász a horgon.

Alkalmazkodva a sötét vízhez majdnem feketék a kárászok.

Tartalmas etetőanyag.

Egy óra legalább kellett mire a halak reagáltak az etető anyagra ez is bizonyítja, hogy igazi vadvízi csatornán vagyunk. Nem mutatták magukat a halak pár küsz szedegetett a víz felszínen, de alatta csak a végtelen vízinövény tenger és a nádasok voltak. Már a pakoláson gondolkodtam, mikor elkezdett enni a hal. Sorban jöttek a kapások, de mindeközben ügyelve a csendre és óvatosságra. Kárászok éheztek meg és jöttek lakmározni a finomnál finomabb falatokból.  A kapást követve minél hamarabb kellett kiemelni a vízből a halat, hogy az etetést ne verjük szét és a halak a közelben maradjanak. A Benzár zsinór és a Kamasaki bot bírta ezeknek a tenyeres kárászoknak a reptetését, úgyhogy ez nem jelentett gondot.

Küzdelem.

Már a parton.

Jól mutat a bottal.

Kárász portré.

Egész jó ütemes horgászat alakult ki és sorra jöttek a szebbnél szebb halak. Annyira érdekes volt itt, ahol nincsenek olyan mértékben háborgatva a halak, mennyire egészségesek és sötét a színük alkalmazkodva ezzel a körülményekhez és izmosak tele erővel. A sokadik ezüst halacska után egy óvatos kapás után felrobban a meder a bot karikába hajlott és egy igazán jó hal kívánta meg a két szem csontit. A párbaj sajnos nem tartott sokáig és ő nyerte meg a viadalt bizonyítva ezzel, hogy sosem lehet tudni mit rejtenek ezek a kis elszigetelt vadregényes vizek. Ezen felbuzdulva pár gombóc ismét csobbant az úszó mellett. Pár kárászba belefeledkezve teltek a percek, de sajnos nem tért vissza, aki miatt megremegett a lábam.

Most ő nyert de megdolgoztatta a botot.

Az Excalibur horgok jól akadnak.

Sejtésem szerint ponty lehetett a tettes, de ezt már sosem tudjuk meg. Jól esik néha kilátogatni ezekre az elfeledett vagy még fel sem fedezett vizekre egy kis minimál pecára sok szép halat rejtenek, de kár lenne értük, hogy ezek is nyüzsgő betonba zárt kalitkák legyen, mint sok más „modern” horgászhely. Nagy mosollyal ballagtam a csatorna parton a kocsim felé semmi csalódottság több mint negyven kárászt fogtam és elmerültem a tájban, ahogy a nyulak egymást kergették és a fácánoktól volt hangos az erdősáv. Belegondoltam abba vajon gyermekein is tudnak majd hasonló helyeken horgászni? Sajnos nem vagyok benne biztos, de örülök, hogy én még az a generáció vagyok, akinek ez megadatott. Sikeres szezont kívánok mindenkinek.                                                                      

Szerző: Csala Viktor

BENZÁR MIX ETETŐANYAG 1KG, 3KG
1 290 Ft
EXCALIBUR BREAM COMPETITION HOROG
590 Ft
BENZAR MONO FEEDER HOOKLINK TRANSZPARENS ELŐKEZSINÓR 50M
1 150 Ft
KAMASAKI RIVER SPICCBOT
6 790 Ft
Halvédelem felsőfokon a Carp Experttel
Megjelent: 2025. október 09. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...

Hard River Feeder-rel a Dunán
Megjelent: 2025. október 02. | Forrás: Heincz András | Írások

Beköszöntött a szeptember és a vénasszonyok nyarában bizony jóleső érzés vízparton átélni a langyos szellőt, a lenyugvó nap kellemes melegét, na meg egy új bot adottságainak felfedezését! A Carp Expert River Feeder már jól ismert és bevált termék volt az Energofish palettáján és most kezembe vehettem az idén megjelent újabb generációt, ami nem csak új köntösbe öltözött, hanem a jelenkor igényeihez mérten történtek rajta...

Felszíni feketesügérhorgászat
Megjelent: 2025. szeptember 25. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Hazánkban a feketesügér – vagy régebbi nevén pisztrángsügér – megosztó halfaj: idegenhonos és invazív is egyben, viszont falánksága, látványos kapásai, erőteljes kirohanásai igazi sporthallá teszik őt. Mára több hazai vízben is stabil állománya alakult ki, így egyre népszerűbb a pergetők körében. Az Egyesült Államokban viszont a "bass fishing" igazi életstílus, ahol a profi versenyzők olyan népszerűek, mint itthon a Forma-1-es pilóták: hatalmas...

Wizard plasztikos pergetések
Megjelent: 2025. szeptember 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Annyi gyönyörű ponty, amur, és oly sok bojlis botok mögött töltött peca után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Pontosan ez jelezte azt, hogy pergető botot ragadva meg kell indulnom a Sárszentmihályi-tavak felé, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság az iránt is, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihal családja, a Vertix Blade.  Pergetéshez nem éppen a...

Nyári csalizási tippek pontyra
Megjelent: 2025. szeptember 04. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A nyári meleg vizek legkülönlegesebb és legnagyobb vonzerővel bíró természetes csalija a tigrismogyoró. Édes illata és természetes cukortartalma miatt ellenállhatatlan a pontyok és amurok számára. Tavasz végétől és is előszeretettel alkalmaztam a tigrismogyorót a hajszálelőkéimen, több gyönyörű pontyot és amurt köszönhettem neki.  Célzott ponty és amurhorgászatom erős bojlis felszereléssel egy sekély vizű, lassú áramlású...

Nyári ponty- és amurparádé
Megjelent: 2025. augusztus 28. | Forrás: Sisa József | Írások

A nyár derekán Pető Gabi csapattársammal, és állandó segítőjével, Karcsival, úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy hétköznapi teszthorgászatot. Ismerősöktől, horgászbarátoktól nagyon sok jót hallottunk a Nógrádmarcal községben található Mixi-horgásztóról. Az elmondások alapján kiváló halállománnyal rendelkezik, nem nagy a vízmélysége, viszonylag sok amur él benne és a pontyok átlagmérete is 5 kg körül van. Igaz Gabitól, vagyis Budapesttől és...