Batéi pontyok
Megjelent: 2024. július 27. | Forrás: Pető Gábor | Írások

Egy jó barátom meghívásának eleget téve volt szerencsém két horgásznapot is el tölteni Somogy megyében. Somogyban annyi szép, halban gazdag horgásztó van, hogy csak nehezen tudtuk kiválasztani, hogy melyikre is menjünk.  

Sudár Gergő csapattársam a nagybajomi Ötös-hárs horgásztavon indul a method OB selejtezőjén, ezért összebeszéltünk, és így dőlt el, melyik tóra esik az első napi túra. Ezen a napon is jól sikerült a peca, fogtunk sok halat, de itt inkább az volt a lényeg, hogy Gergő le tudjon szűrni némi tapasztalatot a távolságokról, csalogatóanyagokról, etetésről, stb.  Erről a pecáról a selejtező előtt nem illik írni, úgyhogy, ha szeretne, akkor majd Gergő ír, posztol róla. 

Megjegyzem, korábban egyszer már jártam ezen a vízen, akkor amikor OB döntőt rendeztek ott. Hogy finoman fogalmazzak, a döntő után maradt bennem némi hiányérzet. Úgy gondolom, hogy ha nem is versenykörülmények között, de sikerült revansot vennem.

És most jöjjön a második horgásznap. A barátom nagyon sok jót mesélt egy tavacskáról, ami Baté településen található. Mivel a házától kb. 15 percre található, ezért oda mentünk. 

Nem keltünk túl korán, felkelés után kényelmesen bepakoltunk az autókba és elindultunk. A tóhoz kb. 10 órakor érkeztünk. Közeli, 30-50 méteres pontyhorgászatra kellett készülni a barátom elmondása alapján. Ez a kedvenc módszerem, amihez a legalkalmasabb fegyver a 360 –as Concourse feeder bot. 

Aki már korábban olvasta valamelyik írásomat, annak unalmas lehet, de ezt a botot muszáj minden írásomban kiemelnem. A legmegfelelőbb jelző rá a tökéletes, mind az ilyen jellegű pontyos pecára, mind keszeg, vagy kárász horgászatához. 

Az írás végén ki fog derülni, hogy ennél a horgászatnál szükség volt egy kifogástalan fékrendszerrel ellátott orsóra is. Ez lehet, hogy hiányosságom, de én még nem a visszaforgás gátló kikapcsolásával, hanem a fék használatával – annak állítgatásával -  fárasztok. A Concourse Feeder 6000 orsó jól állta a sarat a batéi pontyokkal szemben. 

A pecára a barátom kevert fele-fele arányú (uni-classic) 2 mm-es pelletet. Ebből kb. másfél liternyi volt mindkettőnknél. Ezen felül kevertem egy csomag Concourse Sweet Green Groundbait por állagú etetőanyagot is. Ezt a fajta kaját az etető pelletek „sapkázására” vagy azzal keverve használom, és már nagy sok vízen - versenykörülmények között is - bizonyította fogósságát. Így volt ez Batéban is. Érdemes kipróbálni!

Én általában fél-egy év alatt szoktam elhasználni egy adott doboz csalit, ha egyáltalán el tudom horgászni a dobozból az összeset. Amióta a Concourse Twister Mini csalik kikerültek a piacra, szinte mindig ezekkel horgászom. Nagyon meg vagyok velük elégedve: méret, forma, felhajóerő, illat és állag tekintetében is. A barna színű, fishmeal ízű, illatú a kedvencem – bocsánat a halak kedvence. Ebből a csaliból Batéban már a második dobozt kezdtem meg, pedig a szezon szinte még el sem kezdődött. A halak ezen a tavon is nagyon szerették, és akkor még finoman fogalmaztam!

A pecán néhány alapozó dobás után rögtön az első bedobásra fogtam egy 6-7 kg közötti, gyönyörű, nyurga testű pontyot. Először meglepődtem a hal méretén, mert persze már a bevágást követően éreztem, hogy nagyobbacska, de amikor megláttam, hogy mekkora, kicsit megijedtem.

Már fogtam nagyobb halat a Concourse feeder bottal, de ezt a halat szinte nyíl egyenesen ki tudtam húzni a stég elé. Meg sem kottyant a botnak, ha erősebben meg kellett húznom fárasztás közben. A stég előtt azután kezdődött a ramazuri, mintha nem is fáradt volna a hal odáig, itt a Concourse feeder 6000 orsó fékje volt, ami nagymértékben segítette a fárasztást. 

Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy milyen botot ajánlanék 30-50 méteres pontyhorgászathoz, akkor biztosan a cikkben említett bot-orsó összeállítást ajánlanám. 

Ez a bot-orsó páros a batéi horgásztavon, a négy órás rövid peca alatt összesen 13 db pontynak vette el ideiglenesen a szabadságát. Az ott kifogott pontyok átlagsúlya megközelítőleg 5 kg volt, emiatt bátran merem pontyhorgászathoz is ajánlani a Concourse feeder botot a hozzá méretben passzoló Concourse feeder 6000 orsóval. 

Ezt írtam már, de magamból kiindulva, szerintem jobb, ha többször említem, hogy a Concourse feeder botoknak jön az új változata!

Hajrá Energo!

Pető Gábor

BENZAR CONCOURSE FEEDER 6000 ORSÓ PÓTDOBBAL
49 990 Ft
BENZÁR CONCOURSE TWISTER MINI
1 990 Ft
BENZÁR CONCOURSE METHOD FEEDER ZSINÓR 300M
7 990 Ft
BENZAR MIX CONCOURSE METHOD ETETŐANYAG ÉS PELLET 800G
2 590 Ft
Chilis őszi bajszosok
Megjelent: 2025. november 27. | Forrás: Heincz András | Írások

Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...

A budapesti jász
Megjelent: 2025. november 20. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...

Az igazi hosszúpuska - Distance Method Feeder
Megjelent: 2025. november 06. | Forrás: Heincz András | Írások

Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...

Őszi balinok
Megjelent: 2025. október 30. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...

Halvédelem felsőfokon a Carp Experttel
Megjelent: 2025. október 09. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Az online térben és a nyomtatott médiában a legtöbb írásunkban azt mutatjuk be, hogy milyen csalikkal, csalizási módokkal és horgászmódszerekkel tudunk eredményesebbek lenni. Kevés olyan foglalkozott eddig azzal, hogy tippeket és tanácsot adjon azon horgászok számára, akik felelősséget és késztetést is éreznek ezeknek a gyönyörű halaknak az egészségének a megóvására. Jelen cikkünk olyan halvédelemmel kapcsolatos kiegészítőket mutat be, amely...