Bemutatom az új Benzár etetőanyagokat!
Megjelent: 2020. március 03. | Forrás: Szabó Bence | Írások

Az év első horgászkiállításán, a Fehován debütáltak a 2020-as Benzár újdonságok, melyek között szokatlanul sokféle etetőanyag is helyet kapott. Hogy miért? Azért, mert úgy éreztük, hogy a meglévő szortimentünk még nem fedi le teljes egészében a horgászok igényeit. A most megjelent etetőanyagcsaládokkal azonban a paletta gyakorlatilag teljesség vált és bátran kijelenthetem, hogy nincsen olyan szituáció, amelynek megoldásához ne találnánk tökéletesen megfelelő Benzár kaját! Azért mondom ezt ilyen nagy magabiztossággal, mert rengeteg munka és kiváló horgászok tapasztalata áll e termékek mögött, melyek jelentős része már tavaly, hobbi és versenyszerű horgászatainkon egyaránt bizonyította fogósságát. Most pedig eljött az ideje, hogy részletesen is bemutassam ezek mindegyikét!

Benzár Rapid etetőanyagok

A Rapid kaják neve árulkodó, hiszen ezek a zacskóba már megnedvesítve, használatra kész állapotban kerülnek. Emiatt alkalmazásukkal nem kevés időt spórolhatunk a horgászat reggelén, hiszen a bekeverésükkel egyáltalán nem kell bajlódni. Sőt, hatalmas előnyük az is, hogy tulajdonképpen nem lehet őket elrontani! Ez azért fontos különösen, mert sokan még csak most ismerkednek a method technikával és számukra bizony hatalmas segítség, hogy ideális állagú etetőanyagot kapnak készhez a Rapid termékek személyében.

Ezeket az etetőanyagokat nem kell nedvesíteni! Sőt, szigorúan tilos bármilyen folyadék hozzájuk adása, hiszen az állaguk úgy tökéletes, ahogyan mi bekevertük!

A simítózáras tasak e termékek esetében is hatalmas előny!

Ahhoz, hogy tényleg tökéletes legyen az állaguk a Rapid etetőknek, célszerű őket egy 3 mm lyukbőségű rostán áttörni a horgászat előtt. Ez azért elmaradhatatlan lépés, mert e néhány másodperces művelettel homogenizálni tudjuk az etetőanyagokat, ami a bontásuk szempontjából kulcsfontosságú!

Természetesen érdemes áttörni őket használat előtt.

Ha ezt megtesszük, látni fogjuk, hogy milyen sok mikropellet van ezekben a kajákban.

A pelleteket mindenképpen célszerű visszatenni az etetőanyagba a rostálást követően!

Fontos tudni, hogy a Rapid kaják kifejezetten a flat kosaras method horgászathoz készültek. Összesen 6 különböző ízben érhetők el, melyek a tintahal&polip, a green betaine, a scopex&hal, a red krill, a chilli&fűszer és a csoki&mentol. Mindegyik típus erősen hallisztes, így ezek az etetőanyagok kiválóan működnek az intenzíven telepített tavakon is, ahol a pontyokat szinte már csak a magas halliszt tartalmú keverékekkel lehet kapásra ingerelni.

Kifejezetten a method kosarakba szántuk ezeket az etetőanyagokat.

Nagyon látványosan dolgoznak a mederfenéken, ami főként a tiszta vizű bányatavakban fontos igazán!

Az elmúlt hetekben nekem a tintahal&polip és a chilli&fűszer működött a legjobban.

Seria Method XL etetőanyagok

Azok, akik figyelemmel követik filmjeinket, biztosan észrevették már, hogy ha nagytestű pontyokra horgászunk, mindig igyekszünk etetőanyagunk beltartalmát tovább gazdagítani különféle darabos összetevőkkel. Ezt elsősorban mikropelletekkel, illetve nagyobb halibut pelletekkel tudtuk eddig megtenni. 2020-ra azonban készítettünk egy olyan etetőanyagcsaládot, melynek tagjai már „gyárilag" is hihetetlenül tartalmasak. Az XL-es kaják esetében ugyanis olyan keverékekről beszélhetünk, amelyek nagy mennyiségben tartalmaznak 2 mm-es és nagyobb méretű, roppantott halibut pelleteket.

Az XL-es kaják kaptak egy új, feltűnő, piros színű zacskót, így nem lehet összekeverni őket semmivel!

Telis-tele vannak egész és roppantott pelletekkel, illetve a növényi eredetű összetevőik is durvábbra vannak őrölve, mint egy klasszikus, methodos etető esetében.

Az XL-es etetőanyagok 7 különböző ízben kaphatók, melyek a már jól bevált Black Halibut, Red Krill, Green Betaine, Choko&orange, Scopex&fish, illetve a 2020-ban debütáló új típusok a Chilli&sausage és a Dark Choko M. Előbbi kifejezetten a nyári, döglöttnek tűnő vizekhez készült, utóbbi azonban akár már a tavasz folyamán is okozhat kellemes meglepetéseket.

Kifejezetten a bordás kosaras, nagyhalas pecához készültek ezek a kaják.

Nekem a csokis a kedvencem!

Ha nagytestű pontyokra horgászunk, ezektől az etetőanyagoktól aligha van megfelelőbb választás! Minden összetevőjük vonzó a kapitális pontyok számára, szemcseméretük pedig gondoskodik arról, hogy ne csak csalogassanak, hanem helyben is tartsák a halat. Kifejezetten azokon a vizeken ajánlom a használatukat, ahol a sok termetes bajszos mellett rengeteg a „zavaró", kisebb hal. Ilyen víz, a teljesség igénye nélkül persze, Maconka, Ohat, Fehérvárcsurgó, de említhetem akár a Balatont is.

Seria Method Pro Corn etetőanyagok

Palettánkról ezidáig hiányoztak olyan, kifejezetten a method technikához készült keverékek, amelyek egyáltalán nem tartalmaznak hallisztet. Az ilyen típusú etetőanyagoknak egyre nagyobb a létjogosultsága, hiszen sok olyan horgászvíz van hazánkban, ahol valamilyen okból kifolyólag a hallisztes kaják nem működnek. Ilyen például a Palotavárosi Felső-tó, azaz a tavalyi method ob helyszíne, de említhetném például a Maty-ért vagy a Pródi Horgásztavat is.

A Seria Method etetőanyagcsalád hallisztmentes tagjai a Pro Corn keverékek.

Az elérhető négy típus a natúr, a natúr fekete, illetve az édeskukoricás és a vajsavas.

Tavaly már egész évben használtuk ezeket az etetőanyagokat és úgy gondolom, hogy ez idő alatt minden igényt kielégítő keverékekké nőték ki magukat. Engem hozzásegítettek életem eddigi legnagyobb eredményéhez, hiszen a 4. helyen zártam a 2019-es method ob-t, de említhetném a Walterland Feeder Masters-t is, amelyen csapatunk a fekete Pro Corn kaját használva zárt a második legjobb magyar csapatként. E két eredményből jól látszik az is, hogy nem kizárólag a ponty horgászatára alkalmasak a Pro Corn etetők, hiszen Szegeden apró, 4-5 dekás kárászokra horgásztunk a fekete változattal.

Használat előtt mindenképpen át kell őket törni egy aprólukú rostán!

Tökéletesek a method technikához, illetve szinte bármelyik békéshalas módszerhez.

Finomszemcsés, porózus, igazi minőségi kukorica illatú, kellemes, naturális ízű keverékekről van szó, amelyek nagyon univerzálisak. A két natúr kivitellel az agyonhorgászott tavakon vagy feletetett versenypályákon is eredményesek lehetünk, míg az aromás változatok Jolly Jokerek lehetnek akár egy hobbipecán, akár egy kiélezett versenyszituációban. A két natúr és az édeskukoricás variáns igazi négyévszakos keverék, a vajsavas használatát azonban főként nyáron javaslom.

Szegeden, a Mastersen nálunk volt a világos és a fekete Pro Corn kaja is. Előbbivel a bóján pontyoztunk, utóbbival féltávon kárászoztunk.

Ezt a terítéket, amely szektorgyőzelmet eredményezett, a fekete Pro Corn etetőnek köszönhettem!

Fine Carp etetőanyagok

A sort 2020-ban (egyelőre) a Fine Carp névre keresztelt, Speciál szériás etetőanyagok jelentik, amelyek kifejezetten versenykaják! Fontos tudni róluk, hogy viszonylag finomszemcsések, de mégsem annyira, mint mondjuk a Pro Corn etetők. Hallisztet nem tartalmaznak, kizárólag növényi eredetű összetevőkből állnak, illetve egy nagyon kellemes, édes aromával rendelkeznek.

A Fine Carp etetőanyagok a Speciál széria tagjai lettek.

Két kivitel készült ebből az etetőanyagból, egy világos és egy fekete. Előbbi főként a már felmelegedett, utóbbi pedig a lehűlt vízben használható eredményesen. Természetesen lehet őket keverni is, ebben az esetben egy átmeneti, szürkés színt kapunk, ami egész évben jól működhet. A Fine Carp kaják nem kizárólag a method technikához készültek, sőt! Nyugodtan lehet őket használni bármelyik finomszerelékes módszer esetében, hiszen önmagukban is nehéz etetőanyagok ezek, így jól süllyednek már szárazon is, megnedvesítve pláne, tehát akár áramló vízben is lehet velük etetni a rakó alá vagy a match úszó köré.

Az összetétel ugyanaz, mindössze a szín különbözik.

A sor egyelőre itt véget ér, azonban hosszú még az év, így további újdongások várhatók! Tapasztalatból mondom, hogy a fentebb bemutatott etetőanyagokkal biztosan nem lehet „mellé lőni", így nyugodt szívvel ajánlom használatukat mindenkinek. Szerintem senki nem fog bennük csalódni!

Hasonlóan szép fogásokat kívánok mindenkinek!

Szabó Bence

Képek: Molnár Zoltán

BENZAR METHOD TÖLTŐSZERSZÁM
2 060 Ft
TÖRŐSZITA FÜLES KEREK 33CM
3 890 Ft
Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...