Benzár Jelly Baits - A sikertörténet
Megjelent: 2016. február 02. | Forrás: Energo Team | Írások

Mint azt sokan tudják, minden évben megrendezik az európai horgászcikk ipar szakmai kiállítását, az EFTTEX-et. A főszervező az angol székhelyű EFTTA – Európai Horgászcikk Forgalmazók Szövetsége -, és a kiállítás célja, hogy a szakma jeles képviselői egy helyen tudják bemutatni cégüket, illetve termékeiket, újításaikat az európai kereskedők számára. A kiállítás minden évben más európai városban kerül megrendezésre, és nemrég kaptuk az örömhírt, hogy 2009 után 2016-ban újra Budapest lesz a helyszín!


Az eredményhírdetés pillanata

A 2015-ös Show Varsóban került megrendezésre, és nem várt sikereket hozott az Energofish Kft.-nek. A háromnapos rendezvény legizgalmasabb része talán a „Best New Product Award" azaz a Legjobb Új Termék Díjak versenye. Erre a megmérettetésre minden cég 2 terméket nevezhet termék-kategóriánként. Itt minden EFTTA tag részt vehet. Gondolhatják, mennyire kemény harc folyik a nemzetközi gigacégek között a nem kis presztízsnek számító díjakért. Az Energofish Kft. idén a csali-etetőanyag kategóriába két termékkel nevezett a Benzár Jelly Baits-et, illetve a Champion Fluoro Micro Pelletet Szilvási Szilárd ajánlásával. A szombat esti gálát mindenki izgatottan várta, de ami akkor történt, arra senki sem számított. A „befutó", azaz a kategória második helyezettje a Champion Fluoro Micro Pellet lett, a győztes pedig a Benzar Jelly Baits! Ilyen sikert még egyetlen magyar cég sem ért el a nemzetközi kiállításon, hogy egy kategórián belül mindkét díjat elhozza!


Felhőtlen öröm!


A második helyezett

Bizonyára minden horgász átélte azt nem éppen örömteli pillanatot, amikor minden egyben volt egy jó pecához, időjárás, helyszín, felszerelés, csak éppen a csali főtt meg délután az autóban… Ilyen pillanatokban lehet életmentő egy igazán jó élőcsali imitáció. A Benzar Jelly Baits termékekkel már sokan találkozhattak, és mindenki számára az első szembetűnő dolog hogy ezek az élőcsali imitációk mennyire élethűek. A 2015-ös szortiment öt termékből állt, csonti, szúnyoglárva, két fajta giliszta, és a pisztráng horgászok kedvence, a kaviár. Az élethű megjelenés mellet, a csalik anyaga, felépítése is teljesen egyedi. A testen hosszában teljesen végigfut egy szilikon szál, amin ha a horgunkat keresztülszúrjuk, megnehezíti a finnyás, csalit csak csipkedő halak dolgát, hogy azt onnan letéphessék. A szilikon szálra öntött test nem más mint egy biológiailag lebomló, protein alapú szerves műanyag. Ez azt jelenti, hogy a csali egy pár nap alatt a vízben teljesen feloldódik, és az esetleges beszakadás után csak a vékony szilikon szál terheli a környezetet. Így a csali nemcsak élethű, fogós, hanem környezettudatos is.


A győztes

A meglévő szortiment sikerén felbuzdulva a fejlesztés nem állt meg, és 2016-ban újabb, még változatosabb tagokkal bővül a család. A csonti négy új színben lesz kapható, hófehér, fluo sárga, piros és fénytárolós színben. A színes változatok nagy előnye, hogy bármilyen helyzetben tudunk alkalmazkodni a halak kapókedvéhez. Zavaros vízben jól jöhet a feltűnő, fluo sárga szín, kristálytiszta vízben, óvatos, maszatolós kapásoknál pedig a mély piros. Igazi kuriózum a fénytárolós változat, mely előnyeit nem kell ecsetelni éjszakai vagy éppen mélyvízi horgászatoknál. A működése ugyan az mint a hagyományos fénytárolós szoftplasztik csaliknál, elemlámpával „feltöltve" néhány percig halvány fényt bocsát ki, mely segít abban hogy a mélyben táplálékot keresgélő hal felfigyeljen rá.


Benzár Zsolt, a Jelly Baits ötletgazdája


A színeket bátran kombinálhatjuk is egymással


Valódi Protein Bomba


A teljes szortiment!

A csonti mellett nagyon sikeresen bizonyított az előzetes tesztek alatt a Baby Worm család. A megjelenése ugyan az mint a már ismert „normál" változat, csak a mérete kb. fele akkora. Van úgy, ha a halak finnyásan kapnak, a nagyobb falat könnyen riaszthatja őket. A Baby Worm ebben a helyzetben lehet igazi telitalálat. Minden eddiginél nagyobb színválasztékban elérhető az új modell, ezáltal szinte minden helyzetben kínálhatunk vonzó falatokat a halak számára. A giliszták színkombinációi mesteri gondossággal lettek összeállítva, így ezeknél élethűbb csali imitációkat keresve sem találunk a piacon!

Hogyan tűzzük fel ezeket a csalikat?


Tűzhetjük horogra...


...vagy akár tüskére is!


Kombinálhatjuk soft pellettel


„Klasszikus" gilisztacsokor


Egy nem mindennapi trikolor


Csonti – giliszta…


...illetve a klasszikus csonti-kukorica szendvics

Forrás: EnergoTeam

BENZAR JELLY BAITS
1 100 Ft
A téli RSD pontyai
Megjelent: 2026. január 15. | Forrás: Skultéti László | Írások

A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...

Chilis őszi bajszosok
Megjelent: 2025. november 27. | Forrás: Heincz András | Írások

Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...

A budapesti jász
Megjelent: 2025. november 20. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...

Az igazi hosszúpuska - Distance Method Feeder
Megjelent: 2025. november 06. | Forrás: Heincz András | Írások

Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...

Őszi balinok
Megjelent: 2025. október 30. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...