Beszélgetés egy győztessel
Megjelent: 2009. szeptember 21. | Forrás: Nagy Levente | Írások
Horgászok szemszögéből - III. ERDÉLYI HORGÁSZ – ENERGO TEAM – BUKI MIX KUPA

Túlvagyunk a III. ERDÉLYI HORGÁSZ – ENERGO TEAM – BUKI MIX KUPÁN, melyet én, mint a verseny főszervezője a korábbi években megrendezett versenyekhez hasonlóan egy sikeres rendezvényként könyvelhettem el. Köszönhető ez elsősorban az ENERGOFISH KFT.-nek , mely a tavalyi esztendőhöz hasonlóan az idei versenyen is felvállalta a főtámogatói szerepet, a BUKI MIX etetőanyag gyártó céggel együtt és köszönhető az összes horgásznak, akik jelenlétükkel megtisztelték e rendezvényt.
Az olvasók többségének, akik beleolvastak vagy éppen most olvassák a versenyről készült beszámolót, az írás „csupán" egy átlagos verseny képét mutatja… De merten, merem állítani, hogy ennél azért többről van itt szó!

Az első verseny ötlete három évvel ezelőtt, az első erdélyi horgászportál (www.horgaszat-vadaszat.ro) elkésztésével együtt született meg és fő célom az volt, hogy összehozzam az Erdély különböző településein élő horgászokat, hisz ne feledjük (bármennyire is szeretnénk felejteni), nem csak a hétköznapokat, hanem a horgászattal eltöltött órákat is kisebbségként éljük át még akkor is, ha nem jut ez eszünkben.
Visszatekintve az elmúlt három esztendőben megrendezett versenyekre, úgy érzem ez részben sikerült… legalábbis jó úton haladunk vele… Persze ez az én személyes véleményem és ahhoz, hogy hitele legyen szavaimnak szükségesnek tartottam más horgászok megszólaltatását is, akik részt vettek (vagy éppen kívülről szemlélték) a versenyen.
Elsőként az idei verseny győztesét Borbát Lászlót kérdeztem.
Mielőtt rátérnék a versenyre, kérlek, néhány szóban foglald össze, mióta horgászol, mióta versenyzel es mi késztetett arra, hogy versenyzéssel próbálkozz?

A horgászatot 5-6 éve, 14 éves koromban kezdtem és viszonylag hamar, rá két évre már az első versenyemen is túl voltam. Hogy mi vezetett arra, hogy a versenyzéssel is próbálkozzak? Elsősorban az, hogy, szerettem volna összemérni tudásomat a nálam tapasztaltabb, idősebb horgászokkal és idővel nevet szeretnék szerezni ebben a sportágban.


Borbát László a III. ERDÉLYI HORGÁSZ – ENERGO TEAM – BUKI MIX KUPA győztese.

Milyen eredményeid vannak eddig a versenyhorgászatban?

Első helyezés a LAMA CARP TEX KUPÁN (megyei bajnokság felnőtteknél) 2009-ben.
Az országos döntőn 10. helyezés (18-22 évesek kategóriájában) 2009-ben.
Néhány második és harmadik helyezés helyi versenyeken 2007 és 2008-ban.
És végül, de nem utolsósorban sikerült az idén megnyernem a III. ERDÉLYI HORGÁSZ – ENERGO TEAM – BUKI MIX KUPÁT, mely név azt hiszem, most már ismerősen cseng a legtöbb Erdélyben élő horgász fülének.

A verseny előtti nap, amikor beszéltünk azt mondtad, egyik álmod válna valóra, ha megnyernéd ezt a versenyt! Ez sikerült, hogyan próbáltál készülni rá, hisz első ízben horgásztál a verseny színhelyén, milyen technikát alkalmaztál, milyen módszerrel, felszereléssel horgásztál?

Az első fordulóban a part mellett forgolódó afrikai harcsákra számítottam, amiből egyet sikerült is elcsípnem, ami szektorgyőzelmet hozott nekem. A második fordulóban a kárászokra álltam rá, de meglepően még pontyot is sikerült fognom.
A felszerelésem! Az egy 10 méter hosszú Laserfish rakós botból és egy CLASSIC CARP MATCH botból állt. Tudom kicsit szegényes a kollekció… nem rég kezdtem a versenyzést, de az idei első helynek köszönhetően, most egy újabb bottal és orsóval gyarapodott arzenálom.


Mi a véleményed a versenyről, a szervezésről és a díjazásról?

Habár a halak nem igazán akartak együttműködni a horgászokkal, a verseny nagyon jó volt, látszott, hogy a szervezők a verseny mellé álltak. A díjazás is kimagaslóan jó volt, hisz nem csak az előkelő helyen végző horgászok részesültek jutalomban, hanem úgymond minden horgász díjazottként térhetett haza. Egyszóval egy egyedülálló verseny Erdélyben, melyet szerintem az tesz különlegessé, hogy nem kimondottan a versenyhorgászoknak szól, és a horgászat mellett az ismerkedés, a régi és új barátokkal való találkozás is fontos szerepet játszik.

Milyen érzés volt átvenni a verseny végén az első helyért járó serleget abban a tudatban, hogy náladnál sokkal tapasztaltabb versenyhorgászokat győztél le?

Nagy lámpalázam lett, amikor meghallottam a nevem, abban a pillanatban mintha meg állt volna az idő körülöttem, nem emlékszem igazából csak a boldogság maradt meg bennem, amit akkor átéltem.

Végezetül köszönetet szeretnék mondani a szervezőknek, a támogatóknak, hogy lehetővé tették e csodálatos verseny létrejöttét! Remélem, hogy jövőben is találkozunk, hisz szükség van Erdélyben az ilyen versenyekre, hogy még jobban összetartsa az itt élő horgászokat.


Újvári Krisztián talán a mezőny legrutinosabb versenyzője volt, már több hazai és külföldi versenyen bizonyított, a verseny végén hozzá is intéztem néhány kérdést…

Neked, mint a mezőny úgymond legrutinosabb versenyzőjének, aki már az elmúlt években több versenyen is részt vettél úgy Romániában mind Magyarországon, mi a véleményed a III. ERDÉLYI HORGÁSZ – ENERGO TEAM – BUKI MIX KUPÁRÓL, ahol a hatodik helyet sikerült megszerezned?

Nagy érdeklődéssel vártam a már harmadik alkalommal megrendezendő horgászversenyt (horgásztalálkozót), mely túl azon, hogy egy megmérettetés, egyre inkább egy jó kis összejövetel, ahol régi és új barátokkal találkozhatnak (találkozhatunk) az erdélyi horgászok, alkalmat adva az idei horgász eredmények elmesélésének, más versenyeken szerzett tapasztalatok cseréjének.


Újvári Krisztián a mezőny egyik legrutinosabb versenyzője. Három évvel ezelőtt neki sikerült megnyernie az
I. ERDÉLYI HORGÁSZ KUPÁT.

Mi a véleményed a helyszínről, hisz elég kevés halat sikerült a versenyzőknek fogniuk?
Sajnos csak a verseny hetében érkeztek a „rossz hírek" a helyszínen lévő gyenge fogásokról, ezért nehéz volt megfelelően felkészülni a váratlanra... Jómagam sem hittem, hogy a meleg ennyire befolyásolja a halak étvágyát. Másképp a helyszín nem volt rossz választás, hisz egy intenzíven telepített tóról, tavakról van itt szó (Ócfalva), ahol évente több mázsa hal kerül a vízbe, a környezet is szép és talán a megközelítése is könnyű, bármilyen irányból is érkezzenek is a horgászok.
Mi a véleményed a díjazásról?
Örülök, hogy évről-évre szebbnél-szebb és értékesebb díjak kerülnek a nyertesek kezébe. Örvendetes, hogy már második alkalommal fő szponzorként az ENERGOFISH KFT.-t tudtad elhozni a versenyre. Az is dicséretes, hogy gondolsz arra is, hogy egy versenyző se távozzék üres kézzel a versenyről és sikerült találnod egy támogatót, aki minden résztvevőt ajándékkal jutalmazott. Köszönet ezért a BUKI MIX etetőanyag és csali gyártó cégnek!
Szerinted jövőre mit kellene másként csinálni ahhoz, hogy még színvonalasabb, jobb versenyt lehessen szervezni?
Gondolom, fogod követni az elképzelésedet és minden évben más helyszínt fogsz választani az ERDÉLYI HORGÁSZ KUPÁKNAK. Lehet, hogy az idén sem lett volna gond, ha a versenyt mondjuk június végére vagy július elejére teszed, ezért ajánlom, hogy valamikor nyár elejére tedd jövőre a versenyt. Mivel évről- évre egyre nagyobb az érdeklődés a horgászok részéről, ajánlom, hogy olyan víz legyen a helyszín, ahol gond nélkül elfér 40-50 vagy akár 60 horgász is. Remélem, hogy jövőre is egy hasonlóan színvonalas versenyen fogunk majd találkozni, talán többen is…


A versenyen számos új horgászt ismerhettünk meg.


De régi ismerősökkel is találkoztunk… Tamás György a tavai verseny győztese, az idén ha csak nézőként is, de részt vett a versenyen.


Voltak ismerős arcok bőven…

Végezetül, mielőtt újra köszönetet mondanék a támogatóknak és a résztvevőknek, idézném Gotthárd Ferenc barátom szavait, kit ezelőtt három évvel az I. ERDÉLYI HORGÁSZ néven induló horgászversenyen ismertem meg és akivel azóta nagyon jó baráti viszonyban vagyunk:
„Tulajdonképpen ez nem egy vérre menő, mindenáron halfogó versenynek volt indítva, ahogy az elmúlt években egyik sem. A lényeg hogy egy kicsit összehozza az Erdélyben élő horgászokat, hogy kicsit közelebbről is megismerjék egymást. Ez ennek a versenysorozatnak a célja, és részemről teljesen eredményes volt. Ezúttal is sikerült újabb nagyszerű horgász embereket megismernem, és a régiekkel is találkoznom. Ezért arra kérek mindenkit, hogy ne a grammokban és a dekákban mérje a verseny sikerességét, hanem az ott kötött ismeretségekben, majdani barátságokban. Szerencsére úgy vettem észre, hogy akadtak nagyszámban olyanok, akik ezt is szem előtt tartották."
Köszönet még egyszer a támogatóknak, a résztvevőknek és mindenkinek, aki segítette e rendezvény létrejöttét.
Remélem, jövőre újra találkozunk!









A téli RSD pontyai
Megjelent: 2026. január 15. | Forrás: Skultéti László | Írások

A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...

Chilis őszi bajszosok
Megjelent: 2025. november 27. | Forrás: Heincz András | Írások

Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...

A budapesti jász
Megjelent: 2025. november 20. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...

Az igazi hosszúpuska - Distance Method Feeder
Megjelent: 2025. november 06. | Forrás: Heincz András | Írások

Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...

Őszi balinok
Megjelent: 2025. október 30. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...