Bevetésen a Wizard Chubok
Megjelent: 2020. október 20. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Amióta a pergetés műfaja létezik, a wobblertestű körforgók a hátsó sorból figyelték, hogy a pergetők végre kapocsba akasszák őket. Ha kissé méltatlanul is, de egyértelműen a wobblerek és a körforgó villantók uralták, és uralják a mai napig a műcsalis dobozok legelőkelőbb helyeit, pedig e kettő ötvözete – higgyétek el – legalább olyan eredményes működésre képes, mint bármelyik favoritnak számító műcsali típus. 

Méltánytalanul háttérbe tolt, de a gyakorlatban nagyon fogós Chubok a legütősebb színkombinációkban.

Nyári pergető portyáim során nagy figyelmet fordítottam rájuk, a Wizard Chubokról szerettem volna miénél több tapasztalatot gyűjteni, így tudatosan erőltettem őket a legváltozatosabb körülmények között. Húztam a Dunán és a Tiszán, kergettem vele balint és süllőt állóvizeken, és még harcsákat is fogott, meghálálva, hogy nagyon sok bizalmat szenteltem neki. 

Wizard Chubbal a Tiszán. A gyáriként 4 grammos csalikat a folyással sodortatva nyerhetünk értékes métereket.

Sokan, mint elsőszámú UL csali tartják számon, mondván, hogy kiváló jászra, domolykóra, sügérre és pisztrángra. Ez mind oké, de azzal tisztában kell lenni, hogy a felsorolt halakfajok legnagyobb egyedeit hozza a kicsinek egyáltalán nem mondható wobblertestű forgókanál. 

A legjobb hajnali és alkonyati színkombináció a mai napig a GT, azaz a Green Tiger!

A Wizard Chub négy centis körforgója 8 grammot nyom, mely ugyan nem sok, de pont elég egy közepes dobás kivitelezéséhez jól összehangolt könnyűpergető felszereléssel. Max. 22-es monofillal, vagy tízesnél nem vastagabb fonott zsinórral érhetjük el a 25-30 méteres dobástávokat. Ennél nagyobb távra csak az általam fabrikált, házi tuningon átesett példányok voltak küldhetők. 

A 210 cm-es Wizard Samurai pergetőbotot egy 2000-es Samurai Spinnel egyensúlyozhatjuk ki a lehető legoptimálisabban, az így összehangolt cucc a könnyű csalik legjobb barátai!

Egy kis házi barkácsolás során a wobblertest hasi részét fúrtam ki négyes fúróval 1 cm mélyen és tömtem tele gondosan a rést Carp Expert ólompasztával. Az így nyert plusz kettő gramm nemcsak jobb dobhatóságot eredményezett, de a hasi súly mintegy excenter-súlyként funkcionálva megakadályozza a műcsali testének tengely körüli megforgását bevontatás közben. 

Fátyolfelhők által szűrt fény a tóparton, vajon melyik csalit válasszam ilyenkor?

Nem kérdés, a már sokszor bizonyított, visszafogott, de mégis kellően feltűnő megjelenésű Red Head kerül a kapocsba.

Akár intenzív, akár lassabb bevontatás mellett döntünk, a Chub jó választás minden körülményre. Visszafogott, lassú tempó esetén is ingerlő rezonanciát kelt a kicsi forgó kanál, így az egyik legjobb csalinak bizonyulhat a legváltozatosabb állóvízi pergetések során is, vagy lassabb sodrású patakokon, csatornákon egyaránt süllőre, balionra és csukára is. Egy igazán univerzális csali tehát, aki nem kér sokat, csak annyit, hogy ne hagyd sokat pihenni a dobozod mélyén!


Nemcsak a házi tuninggal nyert plusz tömeget, de a hátszél segítségét is érdemes kihasználni, ha a körülmények adják annak lehetőséget.

No nem nagy, csak 80 centis a harcsa, aki elcsábult a Wizard Chub-nak.

Fantasztikus hal, egy sügereknek és domolykóknak tervezett csalival!

A Chub a Dunán is bizonyított, éhes süllő lett áldozatául annak a műcsalinak, amely majdnem a feledés homályába merült. De nagyon kár lett volna hagyni! Ti is bízzatok benne!

Forrás: Halmos Mihály

WIZARD CHUB SPINNER
790 Ft
Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...