Bolognai horgászat a Tiszán
Megjelent: 2022. október 19. | Forrás: Ország Bálint | Írások

„A nagyhal megeszi a kishalat”- szoktuk gyakran használni ezt a mondást. Nekem legutóbb akkor jutott eszembe, amikor úsztatni voltam a Tiszán és a bedobott etetőanyag gombócokból leváló szemcsékre tömegével gyűltek össze a snecik. A lakomát egyszer csak egy hatalmas rablás szakította félbe, amelyet több hasonló követett. Ekkor jött az ötlet, hogy miért ne lehetne a keszegezés közben pergetni is…

A nyár végeztével számomra egyre inkább a keszegezés kerül előtérbe. Ebben az időszakban a szegedi Tisza szakaszon főként csónakban csordogáló pergető horgászokkal lehet találkozni, így „nem növelve a tömeget” a ragadozóknak szánt felszerelésemet le szoktam cserélni bolognai botra.

Tiszai naplemente Szegeden.

A nyár végén a pergető botot bolognaira szoktam cserélni…

…és elsősorban a keszegeket veszem üldözőbe.

A következő horgászatra azonban az L&K pergető botomnak, WIZARD orsómnak és néhány SALMO wobblernek is hagytam helyet a csomagomban arra számítva, hogy a nagy nyüzsgésre ismét összegyűlnek a ragadozók is. A 6 méteres ALPHA BOLO bolognai bolt és a BLACK FIGHTER BOLO orsó erősítette a békés halas vonalat. Utóbbira 18- as L&K FINE MONO zsinórt tekertem, mely kellően bírja a sok dobást és kitekerést.

A békés halas felszerelés mellé bepakoltam L&K botomat...

…WIZARD EDGE orsómat…

…és néhány SALMO wobblert.

A bolózáshoz kicsi, de megbízható orsó kell.

A FINE MONO kellően bírja a sok dobást és kitekerést.

A horgászatot ugyan úgy kezdtem, mint máskor: kaját kevertem a keszeg népségnek, majd amíg az pihent, feltérképeztem a medret és beállítottam a mélységet az úszón. Mire ezzel végeztem az etetőanyag kellően átnedvesedett, így lehetett belőle lapított gombócokat gyúrni és elvégezni az alapozó etetést. Ezután felhurkoltam a horogelőkét és a 4-5 szem csontival ellátott horgot már lendítettem is be a vízbe. Alternatív csaliként nálam volt néhány tégely BENZÁR JELLY csonti- és gilisztautánzat, illetve a szelektálás érdekében egy igazi „húsos” falat, a BENZÁR tonhalas LONG LIFE pellet is.

Az etetőanyag keverés mindig az első lépés.

Kezdődhet az alapozó etetés!

Már csak a horgot kellett kiválasztani…

…és feltűzni a 4-5 szem csontit.

Alternatív csaliként csonti- és gilisztautánzat…

…illetve tonhalas LONG LIFE pellet volt még nálam.

Az etetésen szokásos módon a „folyók törpeharcsája” jelent meg először, de nem sok akadt belőlük horogra, mert az éhes karikakeszegek, dévérkeszegek és bagolykeszegek gyorsan elzavarták őket. Miközben élveztem a sok kapást és fárasztást fél szemmel figyeltem a part széli vízben összegyűlő kishalakat is és vártam a napnyugtát, hogy a csökkenő fények között hátha el tudnék kapni ragadozókat is. Ahogy az árnyék a vízre vetült, már egyre többször riadtak szét a snecik, amik jelezték, hogy itt az ideje átállni a pergetésre. 

A gébek mindig beelőznek minden halat…

…de hamar eltűnnek, ha megjelennek a karikakeszegek…

…dévérkeszegek…

…és a bagolykeszegek.

A bolót összecsomagoltam és a maradék etetőanyagot jól felvizezve beöntöttem az aprónépnek. A pergető bot karabinerébe SALMO THRILL-t akasztottam, de jópár dobás után is érintetlen maradt. Ekkor elkezdtem a part széli régiót felkutatni egy kontrasztos (fekete- sárga) HORNET-tel. Az elméletem igazolást nyert, ugyanis a 3. dobásra erőteljes kapásra vághattam be. A csalit egy szép csuka ragadta el, ami a kezdeti kirohanásai után még egy szép „csukafejest” is bemutatott, de a horogtól nem tudott megszabadulni annak ellenére sem, hogy vékonyan a szája szélébe akadt. A kezembe véve a fotózás után segítettem neki a horogszabadításban (kézzel és ujjakkal még is csak könnyebb), majd engedtem is útjára. Érdemes volt tehát a pergető felszerelést is magammal vinni, mert eredményesen sikerült megvalósítani a „kettő az egyben” horgászatot.

A vékony akadás ellenére nem tudott szabadulni.

Szép csuka lett a „kettő az egyben” horgászat jutalma.

Írta: Ország Bálint

Fotózta: Ország Bálint

BENZAR JELLY BAITS
1 100 Ft
EXCALIBUR ROUND FEEDER BARBLESS HOROG 8 DB/CSOMAG
650 Ft
EXCALIBUR KÖTÖTT HOROG BOLO, RED
790 Ft
KAMASAKI CARBON HOROG K890BR KÖTÖZÖTT
690 Ft
KAMASAKI CARBON HOROG P890BR CSOMAGOLT
450 Ft
WIZARD EDGE ORSÓ
24 990 Ft
A téli RSD pontyai
Megjelent: 2026. január 15. | Forrás: Skultéti László | Írások

A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...

Chilis őszi bajszosok
Megjelent: 2025. november 27. | Forrás: Heincz András | Írások

Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...

A budapesti jász
Megjelent: 2025. november 20. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...

Az igazi hosszúpuska - Distance Method Feeder
Megjelent: 2025. november 06. | Forrás: Heincz András | Írások

Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...

Őszi balinok
Megjelent: 2025. október 30. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...