A busa a 60-as években került be hazánkba Kínából, azonban sajnos akkor még nem tudták, hogy mekkora mértékben képes elszaporodni, és szennyezni a vizeinket. Horgászata azonban egyre népszerűbb, hiszen egyébiránt egy fantasztikus sporthalról beszélünk, céltudatosan rá pecázni igazi élmény, melyben a Carp Expert és a Busalu Team együttműködésének hála részem lehetett.
.jpg)
Igazán különleges küllemű hal a busa, horgászata pedig nagyon izgalmas! Nézzük, miről is szól ez pontosan!
2024. júniusának közepén érkeztem operatőr kollégámmal az Esztergom mellett található Táti-sóderos partjára, ahol 48 órát terveztünk eltölteni a Busalu team, és reményeink szerint sok-sok busa társaságában. A peca azonban annyira fantasztikusan sikerült, hogy egy nappal hamarabb haza tudtunk indulni a tervezettnél.

Ha egy ennyire különleges horgászmódszerről és halról van szó, a kamerának forognia kell!
A módszer, amely alkalmazásra került, nem volt más, mint a letalpalt úszós busázás. A lelkét természetesen a Busalu, tehát az alumíniumból készült busafa adta, amelyre most a csapat tagjai főként a két kosár megtöltése helyett két tablettát húztak, így került bevetésre a szerelék.

Gondosan megtervezett, strapabíró munka.
A busák rendkívül aktívak voltak, sorban érkeztek a kapások. A csapattagok rutinosan vágtak be a kapások érkezésekor, és az erős halakat is könnyedén megszelídítették a Hard River Feeder botokkal a kezükben.

Igazán élménydús, és rendkívül fárasztó időtöltés a busahorgászat!

A srácoknak ez már rutinmunka volt, sok szép busa van már a hátuk mögött.
A busák horgászata, habár nem könnyű fizikai munka, nem csak a férfiaknak való! Zsuzsi is aktívan kivette a részét a halfogásból, sok-sok szép "planktonzabálót" a partra segítve.
A Busalu Team termékei az együttműködés értelmében már a Carp Expert kínálatában is megtalálhatóak, így szortimentünk olyan produktumokkal egészült ki, amelyek segítségével bármelyik, a busa horgászata iránt érdeklődő horgásztársunk eredményes pecákat abszolválhat. Nézzük sorban, melyek ezek:
Essen szó először a horgászat során használt szerelékről, a Busaluról!
A Busalu egy olyan speciális, alumíniumból készült busafa, mely 2 kosárral kerül forgalomba. Így, a csomagolásból kivéve etetőanyagos busahorgászathoz jelent kiváló megoldást, azonban a menetes szárat a rombuszból kicsavarva a kosarak eltávolíthatóak, és helyettesíthetőek planktontablettákkal, vagy akár egyszerre is használható a két csalogatóanyag. A két előkét az oldalsó fülekbe kell hurkolnunk, a főzsinór pedig a felső, középső fülben fogja megtalálni a helyét.
Következőként vegyük szemre a Carp Expert ólomkarikát, ami kimondottan a letalpalt, úszós busahorgászathoz lett tervezve.
Az ólomkarika adja meg a letalpalt úszós szerelék "letalpalt" részét, hiszen a középen található lyukon kényelmesen átcsúszik az úszó megütköztetésére használt cérnaütköző. Ennek köszönhetően az ólomkarika zsinóradagolást követően a mederfenékre süllyed, ezzel tulajdonképpen lehorgonyozva, letalpalva a végszerelékünket. Csúszó mivoltának köszönhetően akár 8-10 méteres vízmélységben is kiválóan alkalmazható, a sodráshoz pedig 30-40 és 100 grammos kivitel választásával tudunk alkalmazkodni.
Végül pedig nézzük a tablettákat, amelyek abszolút elengedhetetlenek a siker szempontjából!
A Carp Expert kínálatban 4-es csomagolásokban kaphatóak plankton tabletták, a halak ízléséhez pedig összesen 6 különféle variánssal tudunk alkalmazkodni. Ezek között van natur, méz, málna, illetve egy fluo változat is! A tabletták oldódási ideje vízhőtől és sodrástól, áramlattól függően 2-2,5 óra, ezzel érdemes számolni.

Nagy örömömre a horgászat során én is felvehettem a harcot pár erőgéppel, a Hard River Feederekkel igazi élmény volt a fárasztás annak ellenére, hogy a bot feszességének köszönhetően nagyon jól irányíthatóak voltak a 10 kilógramm feletti példányok is.

Az alumínium szerkezet a legnagyobb busákat is biztosan tartja, a felszerelés ezen részén nem fog múlni a sikerességünk!
Az első busám, nagy élmény volt a megfogása!
Úgy gondolom, hogy a cikkben elhelyezett képek, illetve a hamarosan érkező kisfilm tökéletesen alátámasztja, mennyire izgalmas a busák céltudatos horgászata. Aki azt mondja, hogy a horgászat nem sport, biztosan nem volt még olyan horgászbot a kezében, amelynek a másik oldalán egy jó erőben lévő busa küzdött!

Egyszerűség, eredményesség, hatalmas élmények. Ezek a szavak írják le leginkább a Busalu termékek használatát!
Szívből buzdítok minden horgásztársat, hogy keresse a Carp Expert busázó felszereléseit kedvenc partnerboltjának polcain, beszerzésük után pedig látogasson ki egy olyan holtágra, vagy folyóra, ahol ez a halfaj megtalálható, és horgásszon egy fantasztikusat!
Szabó Attila
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...