Na igen, vannak földhöz ragadtak, szárazföldi patkányok… Akik vagy nem akarnak, vagy nem tudnak csónakkal rámenni a vízre szeretett potykáik után. Ennek okai prózaiak is lehetnek, úgymint nincs csónakjuk, vagy az adott tavon, holtágon nem is lehet csónakból horgászni. De ha valaki keresve szeretné megfogni a halat, mondjuk fenekezve, ez a dimenzióvesztés sem lehet akadály!


Gyakori, hogy a tóvég nádasa előtt találjuk a halat

Elnézem néha, amikor kötelező jelleggel egy helyben ülve horgászom, hogy körülöttem néha-néha cserélődnek a sporik. Ezt magyarázhatja az is, hogy megfogták a kvótát, a hússzerzést letudva, irány a kiskert, mert zőccség sem árt az asztalra ugye. Ez egy gyakori jelenség, és én a rossz oldalát domborítottam ki, szándékosan, azzal együtt, hogy semmi közöm hozzá, kinek mit jelent a horgászat.
Azoknak, akik azért töltenek kevesebb időt egy álláson, mert keresik a halat, bizonyára többet jelent a peca, egyszerű lógatásnál.
Még a hagyományos fenekezős korszakban lettem figyelmes erre a jelenségre.
A fenekező horgászokat általában lefitymálja a többség, én is így tettem ifjonc koromban, és az egyik budai horgászboltban megerősítést is kaptam nézetemről, amikor egy dunai májer egyszerűen letavibuzeránsozta a kapásjelző huszárokat. Ez már egy kicsit sok is volt talán. A csipeszmágusok egy része biztosan nem lát tovább a neon végénél, de egy jelentős része igenis horgászias horgász. És attól, hogy a technika kicsit elavult (elavult?), még a taktika lehet felvilágosult.

A taktika pedig nem más, mint a csónakos horgászat esetén, pontosabban a csónakos cserkészés esetén: a halakat keresve, a jeleket figyelve, a legesélyesebb helyre juttatni a csalit. Nem leülni és várni a csodát – azt is lehet persze –, hanem helyet változtatva követni a halmozgásokat.
Ennek egyszerűbb módját tették meg és teszik meg manapság is némileg körülményes módon azok a pecások, akik két (nehéz) fenekezőjüket bevetve, a horgászszéken ülve lesik a jelzőt. Egy nagyobb tó esetén lehetetlenség a víz minden porcikáját szemmel tartani, annál jobban látszik viszont, hogy hol fogják a halat.
Feltűnően sokáig áll a túlparton a horgász. Esetleg mellette is feláll valaki, láthatóan készül valamire, netalán szákolásra, tényleg, hopp, leguggol, és valami csillog a merítőben. Ha ezt túl sokszor látja egy horgász a víznek a másik felén, míg nála egy kapás sincs, érdemes elgondolkodnia azon, hogy jó helyen ül-e, és nem kéne máshol, esetleg a túlparton próbálkoznia tovább?

Vannak, akik megteszik, de egy fenekezőpárossal, és a komplett cuccal, vödör láda, szék, kaja, nem sokan veszik rá magukat a hurcolkodásra. Még autóval sem.
Azonban lehet talán egyszerűsíteni a felszerelésen, és innentől mindjárt könnyebb a vándorlás is. Sőt, ha valaki cserkészős pecára rendezkedik be, akkor eleve csak a legszükségesebbeket hordja magával, és ebbe nem tartozik bele az ipari árammal működő hajszárító.


Egy egyhelyben ülő horgász elkényelmesedik, én is így teszek. Mindent viszek, hátha kell. Persze, hiszen nem tudhatom, hogy azon a pályán, amit kinéztem magamnak, mi lesz a leghatékonyabb módszer.
Egy cserkész ezt nem teheti meg. Egyrészt tehát kihegyez, kibont, specializál. (A pergető horgászok ennek a legjobb példái, de most a békéshalakról van szó, ezért hagyjuk a műcsalisokat.)
A másik út az univerzitás, a többfunkciós felszerelés. A szelektálás, leépítés az egyszerű mégis hatékony felszerelés felé.

A feeder bot egy fantasztikus találmány. Na, ezzel nagyot mondtam. Persze nem mintha, ne tudtunk volna már ezelőtt 20 évvel is spiccről horgászni a Dunán, de azért a technika, az technika. Vékony, könnyű gerinces, rugalmas pálcák. És a kapásjelző maga a csoda. Nem kell vele törődni, be van építve!
A kevésbé kemény pálcák elfogadják a kevésbé erős, vastag zsinórt is, tehát a finomítás oltárán megint nem kell emberáldozatot bemutatni, elég csak egy 0,22-es monofilt felcsévélni az orsóra.
A lehető legegyszerűbb végszerelék, ill. mondjuk annál egy kicsit összetettebb, de mégsem egy fullerén: a gubancgátlócsöves bordás kosár.

Nagyot lehet vele dobni. Elakadásra kevésbé hajlamos, mint a törtcsöves, oldalkosaras megoldások. És olcsóbb is, ami nem utolsó szempont.
A horoggal nem kell törődni egy átlagos, jól halasított vízen. Elég, ha megjegyezzük a 6-8-10-es számokat és kész. Ezek 0,16-0,20-as előkéken tökéletesen működnek. A horog méretet mindemellett nyilván az is befolyásolja, hogy éppen mekkora halat láttunk ugrani, mert egy tízes potyka esetén, lehet, hogy én is a 2-es kampó felé hajlok inkább, az ördög nem alszik elvet követve. Ezzel együtt a kisebb horog kevésbé hajlamos leakadni, beakadni, és jobban eltűnik a csaliban.


Estefelé már kézbe is vehetjük a botot, ha nem bízunk a szemünkben

A kiegészítők elférnek egy vödörben és egy vödörbe helyezhető tálban. Nálam mindenesetre elférnek. 1-2 kilónál semmiképpen nem kell több etetőanyag, de az egy kiló is kitarthat egy napig. Ne feledjük, intenzív aromára van szükség, nem a mennyiség kell, hogy domináljon, és sokszor egy helyre egy dobás juttat csak kaját, tehát ott kell hatnia, tök lokálisan. Egy deci csonti és egy doboznyi kukorica tovább növeli a hatékonyságot. Külön csalitartóra sincs szükség, az etetőanyagból csipegethetünk a horogra ami szem-szájnak ingere.
A mellényben sok minden elfér, de egy táska is jó szolgálatot tesz, olyan dolgoknak, amiket magunknál vagy a vödörben nem tarthatunk. Pl. egy tartalék orsó, vagy pótdob, gubancgátló cső, kosár, ólmok, fényképező, papucs orrán pamutbojt.
Elfér a vödörben, elfér akár kézben is egy bottartó, de ezt helyettesítheti akár a vödör, akár a táska, akár a sás, nád, fû.


A merítő használata kötelező, de ha kíméletesen bánunk a zsákmánnyal nem fognak szólni a hiányosságért – a cserkészõ horgászok nem szívesen visznek magukkal szákot

A terv roppan egyszerű, igaz, egy telepítés utáni időszakban, vagy egy szép hétvégi napon nehéz végrehajtani. Nehéz? Igen, de nem lehetetlen. A horgászok zömmel a nap közbenső óráiban szállják meg a vizet, legalábbis tömegesen. Vagyis a reggel és a késődélután, este, akár a miénk is lehet. A körbeült tavon, tározón kevés a szabad hely. Viszont, ha egymástól relatíve messze vannak az egyes állások, nem kell ragaszkodnunk a kitaposott úthoz, egy köztes nyiladék is elég lehet, ha be tudunk dobni. Figyelem! Azt is szem előtt kell tartani, hogy a megfogott halat ki is tudjuk venni, méghozzá kíméletesen.
A klasszikus látott halakra hol a sekélyesben, pl. egy tározó felső befolyó környéki részén (vigyázat, gyakran kíméleti területként működik!), hol épp a másik végen, a gát közelében bukkanhatunk. Ha találunk hínaras terepet, ott halat is találunk, szinte biztosan. Bokros, fás pályák nem csak a csónakosok vadászterületei: oldalról, távolról a parti horgászok is rápróbálhatnak.


A vizek mérete persze igen változó. Egy baranyai példát nézve, kereshetjük partról a halakat a Pécsi-tavon, ami 70 hektár, és a Pogányi-tavon is, ami 12. Ez utóbbit akár át is lehet dobni itt-ott, az előbbinél erre esély sincs, igaz, annyival nagyobb a partvonal, hogy talán szükségtelenek a távoli dobások – na amikor erre gondolunk, akkor kezdenek 80-120 méterre fürdőzni a potyeszok.
Olyan változatos tud lenni egy egyszerűnek tűnő víztározó medre, hogy a halak mindig találnak valami okot arra, hogy miért éppen itt, vagy ott tartózkodjanak. Elegendő annyi, hogy figyelünk, nézzük a mozgást a víz tetején, és rádobunk. Ja, igen, és ha nincs kapás, akkor tovább megyünk, és megismételjük az iménti programot.

Ha kevés időnk van de annál több terünk, és még a potykák is elárulják magukat, ez a feederes keresgélő felérhet egy pergetős vándorlással. Ha a technikát nézve nem is teljesen, az eredményesség tekintetében mindenképpen.