Cserkész leszek 2. - Rőghőz kőtve
Megjelent: 2008. május 15. | Forrás: Pásztor István | Írások
Na igen, vannak földhöz ragadtak, szárazföldi patkányok… Akik vagy nem akarnak, vagy nem tudnak csónakkal rámenni a vízre szeretett potykáik után. Ennek okai prózaiak is lehetnek, úgymint nincs csónakjuk, vagy az adott tavon, holtágon nem is lehet csónakból horgászni. De ha valaki keresve szeretné megfogni a halat, mondjuk fenekezve, ez a dimenzióvesztés sem lehet akadály!


Gyakori, hogy a tóvég nádasa előtt találjuk a halat

Elnézem néha, amikor kötelező jelleggel egy helyben ülve horgászom, hogy körülöttem néha-néha cserélődnek a sporik. Ezt magyarázhatja az is, hogy megfogták a kvótát, a hússzerzést letudva, irány a kiskert, mert zőccség sem árt az asztalra ugye. Ez egy gyakori jelenség, és én a rossz oldalát domborítottam ki, szándékosan, azzal együtt, hogy semmi közöm hozzá, kinek mit jelent a horgászat.
Azoknak, akik azért töltenek kevesebb időt egy álláson, mert keresik a halat, bizonyára többet jelent a peca, egyszerű lógatásnál.
Még a hagyományos fenekezős korszakban lettem figyelmes erre a jelenségre.
A fenekező horgászokat általában lefitymálja a többség, én is így tettem ifjonc koromban, és az egyik budai horgászboltban megerősítést is kaptam nézetemről, amikor egy dunai májer egyszerűen letavibuzeránsozta a kapásjelző huszárokat. Ez már egy kicsit sok is volt talán. A csipeszmágusok egy része biztosan nem lát tovább a neon végénél, de egy jelentős része igenis horgászias horgász. És attól, hogy a technika kicsit elavult (elavult?), még a taktika lehet felvilágosult.


Ha távolra dobunk, kellő tere van a pontynak
a menekülésre, és ez jó nekünk is


A taktika pedig nem más, mint a csónakos horgászat esetén, pontosabban a csónakos cserkészés esetén: a halakat keresve, a jeleket figyelve, a legesélyesebb helyre juttatni a csalit. Nem leülni és várni a csodát – azt is lehet persze –, hanem helyet változtatva követni a halmozgásokat.
Ennek egyszerűbb módját tették meg és teszik meg manapság is némileg körülményes módon azok a pecások, akik két (nehéz) fenekezőjüket bevetve, a horgászszéken ülve lesik a jelzőt. Egy nagyobb tó esetén lehetetlenség a víz minden porcikáját szemmel tartani, annál jobban látszik viszont, hogy hol fogják a halat.
Feltűnően sokáig áll a túlparton a horgász. Esetleg mellette is feláll valaki, láthatóan készül valamire, netalán szákolásra, tényleg, hopp, leguggol, és valami csillog a merítőben. Ha ezt túl sokszor látja egy horgász a víznek a másik felén, míg nála egy kapás sincs, érdemes elgondolkodnia azon, hogy jó helyen ül-e, és nem kéne máshol, esetleg a túlparton próbálkoznia tovább?


A partközeli akadókat mindig megtalálják, itt már nem árt keménykedni

Vannak, akik megteszik, de egy fenekezőpárossal, és a komplett cuccal, vödör láda, szék, kaja, nem sokan veszik rá magukat a hurcolkodásra. Még autóval sem.
Azonban lehet talán egyszerűsíteni a felszerelésen, és innentől mindjárt könnyebb a vándorlás is. Sőt, ha valaki cserkészős pecára rendezkedik be, akkor eleve csak a legszükségesebbeket hordja magával, és ebbe nem tartozik bele az ipari árammal működő hajszárító.


Bot, vödör, táska - elég

Egy egyhelyben ülő horgász elkényelmesedik, én is így teszek. Mindent viszek, hátha kell. Persze, hiszen nem tudhatom, hogy azon a pályán, amit kinéztem magamnak, mi lesz a leghatékonyabb módszer.
Egy cserkész ezt nem teheti meg. Egyrészt tehát kihegyez, kibont, specializál. (A pergető horgászok ennek a legjobb példái, de most a békéshalakról van szó, ezért hagyjuk a műcsalisokat.)
A másik út az univerzitás, a többfunkciós felszerelés. A szelektálás, leépítés az egyszerű mégis hatékony felszerelés felé.

A feeder bot egy fantasztikus találmány. Na, ezzel nagyot mondtam. Persze nem mintha, ne tudtunk volna már ezelőtt 20 évvel is spiccről horgászni a Dunán, de azért a technika, az technika. Vékony, könnyű gerinces, rugalmas pálcák. És a kapásjelző maga a csoda. Nem kell vele törődni, be van építve!
A kevésbé kemény pálcák elfogadják a kevésbé erős, vastag zsinórt is, tehát a finomítás oltárán megint nem kell emberáldozatot bemutatni, elég csak egy 0,22-es monofilt felcsévélni az orsóra.
A lehető legegyszerűbb végszerelék, ill. mondjuk annál egy kicsit összetettebb, de mégsem egy fullerén: a gubancgátlócsöves bordás kosár.

Nagyot lehet vele dobni. Elakadásra kevésbé hajlamos, mint a törtcsöves, oldalkosaras megoldások. És olcsóbb is, ami nem utolsó szempont.
A horoggal nem kell törődni egy átlagos, jól halasított vízen. Elég, ha megjegyezzük a 6-8-10-es számokat és kész. Ezek 0,16-0,20-as előkéken tökéletesen működnek. A horog méretet mindemellett nyilván az is befolyásolja, hogy éppen mekkora halat láttunk ugrani, mert egy tízes potyka esetén, lehet, hogy én is a 2-es kampó felé hajlok inkább, az ördög nem alszik elvet követve. Ezzel együtt a kisebb horog kevésbé hajlamos leakadni, beakadni, és jobban eltűnik a csaliban.


Estefelé már kézbe is vehetjük a botot, ha nem bízunk a szemünkben

A kiegészítők elférnek egy vödörben és egy vödörbe helyezhető tálban. Nálam mindenesetre elférnek. 1-2 kilónál semmiképpen nem kell több etetőanyag, de az egy kiló is kitarthat egy napig. Ne feledjük, intenzív aromára van szükség, nem a mennyiség kell, hogy domináljon, és sokszor egy helyre egy dobás juttat csak kaját, tehát ott kell hatnia, tök lokálisan. Egy deci csonti és egy doboznyi kukorica tovább növeli a hatékonyságot. Külön csalitartóra sincs szükség, az etetőanyagból csipegethetünk a horogra ami szem-szájnak ingere.
A mellényben sok minden elfér, de egy táska is jó szolgálatot tesz, olyan dolgoknak, amiket magunknál vagy a vödörben nem tarthatunk. Pl. egy tartalék orsó, vagy pótdob, gubancgátló cső, kosár, ólmok, fényképező, papucs orrán pamutbojt.
Elfér a vödörben, elfér akár kézben is egy bottartó, de ezt helyettesítheti akár a vödör, akár a táska, akár a sás, nád, fû.


A merítő használata kötelező, de ha kíméletesen bánunk a zsákmánnyal nem fognak szólni a hiányosságért – a cserkészõ horgászok nem szívesen visznek magukkal szákot

A terv roppan egyszerű, igaz, egy telepítés utáni időszakban, vagy egy szép hétvégi napon nehéz végrehajtani. Nehéz? Igen, de nem lehetetlen. A horgászok zömmel a nap közbenső óráiban szállják meg a vizet, legalábbis tömegesen. Vagyis a reggel és a késődélután, este, akár a miénk is lehet. A körbeült tavon, tározón kevés a szabad hely. Viszont, ha egymástól relatíve messze vannak az egyes állások, nem kell ragaszkodnunk a kitaposott úthoz, egy köztes nyiladék is elég lehet, ha be tudunk dobni. Figyelem! Azt is szem előtt kell tartani, hogy a megfogott halat ki is tudjuk venni, méghozzá kíméletesen.
A klasszikus látott halakra hol a sekélyesben, pl. egy tározó felső befolyó környéki részén (vigyázat, gyakran kíméleti területként működik!), hol épp a másik végen, a gát közelében bukkanhatunk. Ha találunk hínaras terepet, ott halat is találunk, szinte biztosan. Bokros, fás pályák nem csak a csónakosok vadászterületei: oldalról, távolról a parti horgászok is rápróbálhatnak.


Minden együtt, a siker pedig igazolja a módszert

A vizek mérete persze igen változó. Egy baranyai példát nézve, kereshetjük partról a halakat a Pécsi-tavon, ami 70 hektár, és a Pogányi-tavon is, ami 12. Ez utóbbit akár át is lehet dobni itt-ott, az előbbinél erre esély sincs, igaz, annyival nagyobb a partvonal, hogy talán szükségtelenek a távoli dobások – na amikor erre gondolunk, akkor kezdenek 80-120 méterre fürdőzni a potyeszok.
Olyan változatos tud lenni egy egyszerűnek tűnő víztározó medre, hogy a halak mindig találnak valami okot arra, hogy miért éppen itt, vagy ott tartózkodjanak. Elegendő annyi, hogy figyelünk, nézzük a mozgást a víz tetején, és rádobunk. Ja, igen, és ha nincs kapás, akkor tovább megyünk, és megismételjük az iménti programot.


Sásban, fűben, rejtőzködve – ez a cserkészõ feederezés varázsa

Ha kevés időnk van de annál több terünk, és még a potykák is elárulják magukat, ez a feederes keresgélő felérhet egy pergetős vándorlással. Ha a technikát nézve nem is teljesen, az eredményesség tekintetében mindenképpen.
A téli RSD pontyai
Megjelent: 2026. január 15. | Forrás: Skultéti László | Írások

A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...

Chilis őszi bajszosok
Megjelent: 2025. november 27. | Forrás: Heincz András | Írások

Itt van az ősz, itt van újra, halat fogni kell nekem. A pontyok is lényegében szinte minden evők, érdeklődőek, az újdonságra felfigyelnek, de a koruk előrehaladtával egyre tapasztaltabbak rafináltabbak és óvatosabbak lesznek. A Chilis ízekkel a hideg beálltával is jó eséllyel járhatunk túl bajszos barátainkon. Természetesen a túra oszlopos részét képezi a MAX szériás bot, kapásjelző és orsó. Viszont mostanában elég sokat horgásztam finom szerelékkel,...

A budapesti jász
Megjelent: 2025. november 20. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Akár hiszitek, akár nem, hazánk legnagyobb folyóján a Dunán ezelőtt még sosem pergettem, pedig rengetegszer vonatoztam át a nagy folyó felett, és sokszor tervezgettem a fővárosban horgászatot, de eddig ez valahogy sosem jött össze. Október utolsó napján aztán végre rászántam magam a túrára, és minimál felszereléssel elindultam meghódítani az Öreg Hölgyet... Na persze most megvolt a motivációm, hogy útra keljek, hiszen unokatestvérem csodaszép halak...

Az igazi hosszúpuska - Distance Method Feeder
Megjelent: 2025. november 06. | Forrás: Heincz András | Írások

Vannak az általam sokat használt kistavas 270-330 centis rövidebb botok no meg az általános és nagyobb távokon is bevethető 360-390-es parittyázók…aztán összetalálkozom egy 420-as bombázóval, amitől szinte leesik az állam... kipróbáltam a CXP Distance Method ’’hosszúpuskát”! Több okból sem szoktak a kezemben ilyen méretek landolni. Egyrészt az általam pecázott helyek és távolságok elérhetőek a rövidebb variánsokkal, másrészt a 175 centimhez...

Őszi balinok
Megjelent: 2025. október 30. | Forrás: Ország Bálint | Írások

Mióta elköltöztem Szegedről, az élő Tisza mellől, azóta nem volt szerencsém vizeink ezüstnyilához, a balinhoz. Azonban a szeptemberi, októberi gázolós horgászatom alkalmával több rablásra lettem figyelmes, ezért a domolykós wobblereket gyakran cseréltem őnös csalikra. Mivel a kristálytiszta vízben wobblerekkel nem sikerült kapást elérnem, ezért más megoldás után kellett néznem, hogy tudjak néhányat fogni az őszi balinok közül... Sajnos az említett...

Balatoni pontyozás, őszi esélyek
Megjelent: 2025. október 23. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember közepére a csökkenő balatoni forgatag újra lehetővé tette, hogy üldözőbe vegyem partról bojlis felszerelésemmel a pontyokat. Nemcsak a 17 fokosra hűlt víz, hanem a 60 millió köbméternyire becsült vízhiány is gondoskodott arról, hogy kevesebb legyen a vízpartot látogató fürdőző és turista. Balatonboglár egyik szabadstrandja mellé telepedve meglepődve tapasztaltam, hogy hogy alig van horgász, a vizen csak néhány SUP és vitorlás...