Csukák között
Megjelent: 2009. november 27. | Forrás: Nagy Levente | Írások


Lakhelyemtől közel száz kilométerre van egy horgásztó, ahova mindig szívesen járunk pergetni, ahol mindig történik valami izgalmas, mely újra és újra vízpartra mozdít bennünket...

Jó hely arra, hogy új „holmikat” próbáljunk ki, vagy megmentsük azok becsületét, melyekről azt tartottuk, hogy nem tudnak halat fogni.
A számos kisebb ragadozó mellett az elmúlt hetekben akadt néhány szebb kettő és négy kiló közötti csuka is, sőt legutóbbi látogatásunk előtt pár nappal egy 6,58 kg-os gyönyörű csukáról is hírt kaptunk, melyet Lukács Levente barátunknak sikerült kapásra bírnia...


Késő délután...


... ide mindig szívesen járunk át dobálni.


Ilyen és ehhez hasonló sekély
részeken keressük a csukákat.

Gyönyörű ragadozók is élnek a homoródszentpáli horgásztóban.


Tömören fogalmazva ez a víz egy kiváló adottságokkal bíró pergetőpálya, ahol szinte mindig történik valami (ha nem fogunk halat, akkor is) és, ahol szinte mindig kerül valami új próbára váró műcsali a kapocs végére, melyeket néhány dobás erejéig felkínálunk a tó lakóinak.


Indul az expedició.

Lassan előre a nádfal vonalát követve.


Az eladásra hálóval bekerített halakat két gyönyörű kandúr őrzi... Kecskére bízni a káposztát...macskára a halat, hát hol élünk?


Így történt ez legutóbbi alkalommal is, de ezúttal nem egy ismert márka, valamely elismert modelljét dobtam a halak közé, hanem 5 ismeretlen, egyszerű megmunkálású viszont első ránézésre meggyőző külsejű wobblerre voltam, voltunk kíváncsiak, hogy hogyan is mozognak a vízben.

A műcsalikról csak annyit tudtam, amit a forgalmazó az Energofish honlapján találtam, hogy Miroslav névre hallgatnak és többféle színben, méretben ötösével csomagolva kerülnek a boltok polcaira.


Ezek még halat nem láttak.


Harmadik alkalommal horgászom vele és egyre jobban kedvelem a 240-es E.T EXCALIBURT.

Szeretem a kisméretű
megbízható orsókat –
RYOBI APPLAUSE.


Így találtam rájuk én is egy horgászbolt polcán és elsőre az alacsony árukkal hívták fel magukra a figyelmet. Kíváncsivá tettek, hogy alacsony árfekvésükkel milyen értékkategóriát képviselnek, hogyan mozognak, hogyan is működnek egyáltalán.

Meghúztuk mind az 5 „próbadarabot” és meglepve tapasztaltuk, hogy igen jól mozognak, jól elhúzhatók a sekély vízben, a nádtorzsák fölött. Talán egy-kettő szorul egy kis igazításra, de ez a hiba egy neves gyártó termékeinél is előfordulhat és egy kis csípőfogóval másodpercek alatt orvosolható.

Az biztos, hogy szorítok helyet nekik pergetőtáskám valamely dobozában, annál is inkább, hisz halat is sikerült fognunk egyikükkel, egy átlagosnál sokkal gyengébb napon, amikor a csukák legtöbbször csak lekövették a műcsalit.


Csukára akadt a kis Miroslav.


Nem egy kapitális hal, de bizonyíték arra,
hogy működik a kis wobbler.

Nem is néz rosszul ki, a csuka
szereti ezt a színkombinációt...


Ide vele, még szükség
lesz rá.

Ha jól megfigyeljük, látszik, hogy a csuka
alsó állkapcsa elvan csavarodva.


Természetesen a wobblerek mellett körforgók, és támolygók is bevetésre kerültek a nap folyamán, mint ahogy máskor is, de halak tekintetében nem sikerült másfél kiló fölé jutnunk. Csak a kisebb csukák érdeklődtek a műcsalik iránt, hisz valószínű csak azok voltak kint a sekély vízben, ahol mi is dobáltunk.

Ahol a nagyobb halakat reméltünk, ott értelmetlen volt a dobálás, hisz a víz, az előző napi szeles időjárás miatt besűrűsödött, lehetetlenné téve az eredményes pergetést.


Egy újabb csukakölyök.

Egy fotó...


...hisz többet nem is bír végigvárni.

Mennie kell!


A sokadik másfeles.


És ez is megy vissza a többi közé.


Marad tehát a sekély, de tiszta víz, ahol sikerült néhány kisebb csukát és egy fiatal süllőt is elcsípnünk, melyek újra értelmet és reményt adtak egy következő látogatás betervezéséhez.

Néhány nap múlva, ha a szél csendesedik és a víz is tisztul, újra visszatérünk és megnézzük a mélyebb vizet, ahol a nagyobb csukák bujkálnak. Viszlát legközelebb...



Kapcsolódó termékek:




ET Excalibur Spin

Ryobi Applause

Wobbler Miroslav




Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...