Megjelent: 2007. december 27. | Forrás: Székely Zoltán | Írások
A csukára történõ pergetés nem csak sportszerû, de rendkívül izgalmas horgászati mód. Egyben a hidegebb idõben egy kellemes túrázási lehetõség is, mikor az ember az õszi természet színes pompája és fanyar illat közepette egy mûcsalis táskával az oldalán elindul valamelyik víz partján dobálva, rábízva magát a szerencsére, és ha van, tudására, megfigyelõképességére. Májusban is sikerrel pergethetünk az ívó keszegek körül ólálkodó krokodilpofájúakra, nyáron is érdemes megdobálni az állóvizek, lassú folyások tartásait, de az igazi pergetési idõszak csukára az õsz, sõt a tél eleje, amikor a vízi növényzet lesüllyed a talajra, és ezáltal kedvencünk sokkal elérhetõbbé válik. A pergetéssel igen nagy területet meghorgászhatunk, és ez növeli halfogási esélyeinket, rengeteg tapasztalatot, élményt szerezhetünk így, sõt a csuka mellett, esetleg süllõt, balint és néhány nagyobb sügeret is.
Egy jól sikerült hármas, villantóval
Hazánkban a pergetéses csukázás legnépszerûbb mûcsalija a villantó, pedig eredményes lehet a wobler, a twiszter és a gumihal is, de én szép csukákat fogtam hal alakú szivarólommal is, hideg vízben balinra pergetés közben. Szerintem, vize és idõszaka válogatja, mikor mi a nyerõ csali, no meg a csukabõség. Territoriális hal, azaz minden egyednek megvan a maga táplálékszerzõ területe, amit csak íváskor, áradáskor vagy táplálékhiány esetén hagy el, ezért is praktikus a pergetés, mert kóborlásaink során nagyobb az esélyünk, hogy beletalálunk egy ilyen övezetbe. Annyi hátránya azért van, hogy erõsen benõtt vízen csak szenvedhetünk vele, no meg ha sok az akadó, bizony drága mulatság lehet.
Villantóval fogott hat és feles csukám a kiskunsági csatornáról
Általánosságban elmondható, hogy a hazai vizeken inkább a két méternél nem mélyebb vízszakaszokon található leginkább a csuka, ezért elsõsorban a könnyû villantókkal érdemes próbálkozni rájuk. A másik, hogy szereti, ha minél lassabban húzzuk a mûcsalit, ugyanakkor fontos, hogy maradjon meg az ingerlõ vibráció is. Ez nem is olyan egyszerû feladat. Ezeknek sok körforgó villantó megfelel, de van hogy a lehûlt vízben az általuk keltett pörgés már sok. Ilyenkor fogósabbak a könnyített, vonagló mozgású támolygó kanalak. A csukákra érdekes módon az is jellemzõ, hogy egyes vizeken, egyes villantókat fokozottan elõnyben részesítenek, ezért aztán alaposan fel van adva a lecke, ha új vízre megyünk, de ez egy igazi pergetõhorgász számára izgalmas kihívás. A nagyobb mérettõl ne idegenkedjünk, amellett, hogy termetesebb csukák jöhetnek rá, sokszor több is a kapás velük, és a pimasz sügereket is lerázhatjuk így. Bizonyságul, hogy milyen nagy méretnek képes nekimenni az éhes csuka, íme egy történet, ami velem esett meg a Kiskunsági fõcsatornán. Egy foltokban hínárral borított szakaszt dobáltam meg. Egy bronzszínû Kingdom kanálra végre egy öblösödés szélén rávágott egy kilós csuka. Nagy ugrások közepette vontattam magam felé, amikor egy hínársziget mögül rávetette magát egy 4-5 kiló körüli társa. Keresztbe kapta el és húzásom ellenére vitte volna vissza a leshelyére. Az orsó fékje a megmondhatója mekkorát vitatkoztunk, és csak akkor engedte el zsákmányomat, amikor magam elé vontattam és meglátott. Késõbb jutott eszembe, talán ki kellett volna nyitnom a felkapókart, hadd menjen, és amikor úgy érzem, hogy már beforgatta fejtõl a halamat, egy hatalmasat bevágni, hátha átakadt volna a merénylõbe a horog. Nem kapcsoltam, így csak annyi hasznom volt belõle, hogy szinte megpucolta a csukámat.
Tuskók közül kipergetett tiszai csuka
A pergetõ felszerelés összeállítása legyen kicsit szigorúbb, mint a süllõzésnél használatos, 20-50 gramm dobósúly közötti 2,4 – 3,3 méteres, könnyû bot, mint az EnergoTeam Silver Spinje, hozzá 30 – 40-es hosszított, jól feltöltött dobú, biztos fékû orsó és 25-30-as monofil zsinór. A fonottat nem igazán ajánlom, már az esetleges fagy miatt sem. A fárasztáskor a csuka hirtelen irányváltoztatásainál és vetõdéseinél nagy szükségünk van a kontaktustartásnál a damil nyúlására, ami nem jellemzõ a fonottra. Bármilyen mûcsalit is vontatunk, kössünk elé legalább 30-40 centis merevebb anyagú harapásgátló elõkét és forgókapcsot. Még így is meg van az esély rá, ha szembõl támad a csuka és elõbb éri el az elõkén a kötést, mint az elõkét. Ilyenkor szoktak születni a legendák, a pecások azt állítják, legalább 10-15 kilós csukája ment el, mert a csalin túl még a harminc centis elõke fölé ért a szája széle / tudni illik, nem a fogaival metszi el a damilt, hanem az elõttük lévõ késélességû szaruperemmel/. Valójában, lehet hogy csak egy kilós volt, csak szembõl jött.
Az õszi avar legszebb dísze
A könnyû körforgó villantókkal a kisebb mélységû vizeket pásztázzuk át, és váltakozó csévélési sebességet használjunk, a támolygó kanalakat a mélyebb pályákon érdemes a lehetõ leglassabban húzva, egyszer-egyszer megállítva, a talajra lehullajtva alkalmazni. Kapástalanság esetén próbálkozzunk más-más típusokkal. Történt velem olyan érdekesség is, hogy délelõtt csak körforgóra, délután pedig csak támolygóra evett, egy-egy órát. A csukánál muszáj nagyon sokat kísérletezni! A villantók színezete is lehet döntõ, azonban hiába is ajánlanék nyerõ bronz, réz vagy ezüst színt, piros pöttyökkel, ezt az adott helyen kell kipróbálni. Elsõdlegesen a látható leshelyeknek számító tartásokat dobáljuk meg, de hajítsunk párat a nyílt pályákra is, hiszen nem tudhatjuk, hol rejthet a meder a csukának alkalmas búvóhelyet.
Egy tiszai túrán villantóval elejtett rekesznyi csuka
A wobbler szintén kiváló csukacsali, fõleg amikor a megsüllyedt vízinövényzet, apróbb ágak felett kell elhúzni a csalit. A sárga, zöld, pirosas kétrészes felúszó típusokat ajánlom elsõsorban, de a törtcsõrû Salmo fazonok is nagyon beváltak. Lényegük, hogy egész lassú tekerés mellett is szépen riszálják magukat. Ha az aljzat még sûrûn hínaras, az alsó horgot le szoktam venni, így sokkal felhõtlenebb a peca és egyben nem kaparja fel a növényi szálakat, ami riasztó hatással van a csukákra. Kevesebb hal akad meg, de mégis eredményesebben lehet így horgászni. Egyes woblertípusok különösen alkalmasak nádfal elõtti, hínárfoltok melletti kisvizek meghorgászására, ezért öntözõcsatornákon, tavak lapos szélvizén érdemes próbálkozni velük. A nagyobb csõrû, dundi, kotyogós típusokkal inkább mélyebb vizeken érdemes használni, itt is az a lényeg, hogy lassú bevontatás mellett is jól veressenek. Egyes növényzetben gazdag vizeken, tapasztalhatunk olyan jelenséget, hogy valami többször követi, netán oda is koppint a csukázó wobblernek. Ilyenkor cseréljük egészen apróra mûhalunkat, és ha szerencsénk van, megfogjuk a tettest, a pisztrángsügeret /feketesügér/. A csukával teljesen azonos élettérben él, csak kisebb méretû víziállatokkal táplálkozik, legkisebb kifogható mérete 30 cm. Egy jó tanács még a wobbleres horgászathoz. A puhafából készült mûhalakat a nagyobb csukák, de még a süllõk is, alaposan összeharapdálják, megrongálják, ezért érdemes a „sebeket" a helyszínen pillanatragasztóval, vagy késõbb alapos szárítás után mûgyantával kijavítani.
Horgászöröm
A twiszter lágyan hullámzó farkának sokszor nem tud ellenállni a csuka, de sokszor megtréfálja a horgászt, csak a horog alatti részre vág rá és le is harapja azt. Se csalink, se halunk. Ezért csukára twiszterezni a lehetõ legkisebb ólomfejjel, nagyon lassan emelgetve
érdemes, bár van, hogy az egyenletes húzás a fogósabb. Természetesen használjunk mindig csukaelõkét, mert a másik véglet, mármint hogy teljesen bekapja a csalit, is gyakran elõfordul.
Ha a talajt lesüllyedt növényzet borítja, amibe sûrûn elakadunk, szereljünk másként. A fõzsinór végére kössünk kicsiny pálcikaólmot, fölé 20-30 centire csukaelõkén hosszúszárú horgot és húzzunk a kötésre apró parafát, majd a gumitestet. Így a növényzet felett fog lebegni a twiszter és ha jól vontatjuk, elõbb-utóbb elkapja egy csuka.
A csuka szájába csak fogóval nyúljunk bele, mert
fogazata fájdalmas sérüléseket okozhat
A mélyebb, vagy enyhe folyású vizeken csábító lehet még a csuka számára a gumihal is. Kapható fejre fixen ráöntött testtel és twiszterhez hasonlóan, külön ólomfejû horog és ráhúzható gumitest is. A lényege, hogy a farka azoknak lifeg ingerlõen, tehát fogósak, melyek anyaga lágy és farokkorongja kevésbé áramvonalas. Itt is megvan a farok leharapásának esélye, ezért érdemes a fõhorog öblére egy akkora hármashorgot akasztani, mely még nem zavarja a faroktövet a mozgásban. Igyekezzünk minél kisebb súlyú fejjel mûködtetni gumihalunkat, hogy a vontatási sebesség minél lassabb legyen, és néha ejtsük le csalinkat a talajra. Ahol süllõ is van, ilyenkor a legnagyobb az esély a kapására.
Európai Uniós Pályázataink