Amint a vörös napkorong lebukik a Duna-delta horizontja felett, hatalmas csobbanások jelzik, hogy az õnök már étvágyuknál vannak: kisebb-nagyobb rajokba verõdve riogatják a békésen úszkáló kishalakat, melyek mit sem sejtve, nyugodtan falatoznak a víz tetején sodródó rovarokból. Lassan én is elfoglalom helyemet a már elõzõleg kiszemelt partszakaszon, és nem akármilyen mókára készülök a sötétség leple alatt… Pergetni fogok! Mégpedig süllõre, és nagy kedvencemre: a harcsára. Ezúttal Miklós barátom is csatlakozott hozzám.


Alkonyati pergetés az élõ Dunán csónakból – így kevesebb szúnyoggal kell számolni

Ha éjszakai pergetésre adjuk a fejünket, ajánlatos már napközben kiválasztani a helyet, amelyet szeretnénk meghorgászni, és még a sötétedés elõtt legyünk ott. Kellemetlen ugyanis, ha teljes sötétben botorkálunk a parton, és fölösleges zajjal elzavarjuk a partközelben álló halakat. Ezután már csak reménykedhetünk, hogy valami eltévedt hal megtalálja a wobblerünk. Rosszabb esetben a kövezésen való akrobata mutatványunk tervezetlen fürdéshez, vagy akár bot- illetve csonttöréshez is vezethet, ami nem egy kellemes kalandként fog megmaradni emlékezetünkben! A fölösleges lámpázást is kerülni kell, ugyanis a sötétséghez szokott ragadozók nem veszik jó néven, ha mi kivilágítjuk számukra a vadászterületet.
A sötétben való pergetések alatt nekünk is ragadozó módjára kell viselkednünk… Fülelünk, lesben állunk, és a mi fegyverünk csupán egy horgászbot, ezzel szállunk harcba. A bottal vezetett wobbler minden kis rezdülését követnünk kell, gyakorlatilag minden érzékünk erre összpontosul. Csak így lehetünk eredményesek igazán.


Ezekkel a wobblerekkel vágtam neki az éjszakai kalandnak: STING (S9F- GT, BL , LPD): MINNOW (M9F- GT): FANATIC (IF7F- RTR, RG).

A Salmo STING-nek több olyan tulajdonsága is van, ami miatt különösen szeretek vele éjszaka dobálni: kemény mûanyag teste van, amin a legelszántabb süllõ sem tud komoly „sebet” ejteni, emellett még kis golyócskák zörögnek a testben, amelyek élénk jelet adnak le bevontatás közben. A Sting LPD (Luminescent Pink Dace) színváltozata mindemellett még fluoreszkál is a sötétben, tehát az éjszakai modellek közt is szó szerint ez tûnik ki a legjobban.
A SPIN BLADE 30-80 grammos pergetõbotomat egy 3000-es Ryobi Ecusima orsóval egészítettem ki, ami jól vizsgázott a korábbi csukázásnál is – de ezúttal húszas fonott feszített az orsó dobján.


Az elsõ vendégben ezt a süllõt tisztelhettem. Rögtön ment is vissza a Dunába, hogy nõjön még pár kilót

Az est beálltával egy ismerõs problémával kellett megküzdenünk: a szúnyogok szûnni nem akaró hadával. Nem volt mit tenni, hagytuk, hadd lakmározzanak belõlünk – azért hozzáteszem, hogy jó néhányuknak ez volt az utolsó vacsorájuk! Horgászat közben agyoncsaptunk pár maréknyit belõlük.
Amikor Miklós barátom STING wobblerére megérkezett az elsõ szebb süllõ, a szúnyogokat nyomban elfelejtettük!


Miklós kettõfeles süllõje, Salmóval ékesítve (hm, egészen jól áll neki a wobbler!).

A STING aznap este verhetetlennek bizonyult, a MINNOW, meg a FANATIC is fogtak néhány süllõcskét, de ezúttal nem voltak akkora sztárok. Sebaj, lesz ez még fordítva is!
Talán reménytelen is lenne kutatni, hogy miért volt jobb a Sting ezen az estén… Ki tudja, hogy a csillagok állása, a szél iránya (amely mellesleg nem is fújt), vagy akármi. Sok hasonló helyzetben éppen a Minnow vagy a Fanatic alakított nagyot. Nem véletlen tehát, hogy mindig igyekszem bõséges Salmo készlettel indulni a vízpartra. Sosem lehet tudni!


Újabb süllõ, ismét a Sting… Igaz nem egy hatalmas fogás, de kit érdekel. Szórakozunk, és kész.

Aztán történt valami, ami a legvadabb álmaimat is felülmúlta… Egy kisebb harcsa fárasztása közben iszonyú ránehezedést éreztem, csak úgy görbült a Spin Blade, a támadó pedig vitte a zsinórt! Megfogtam egy tengeralattjárót, ami feltévedt a Fekete-tengerbõl, vagy mi a szösz? Az egész talán hét-nyolc másodpercig tarthatott, aztán megkönnyebbült a cucc…. A harcsakölyök még a wobbleren maradt, de iszonyú nagy harcsa-fognyom éktelenkedet az oldalán. A harapás nyomából következtetni lehetett, hogy nem kisméretû harcsa volt a tettes! A kis harcsám pedig viszonylag „olcsón” megúszta: szabadon engedtem, hadd gyarapítsa tovább a Duna harcsaállományát.


A menekülõmûvész! Jól látható a harapás mérete az oldalán…

Éjfél körül a kapások ritkulni kezdtek, ezért mi is inkább a lefekvés mellett döntöttünk. Megérkezésünk óta nem pihentünk még semmit. Majd hajnalban ismét adunk esélyt a halaknak, hogy pótolhassák éjszakai mulasztásaikat! A hajnali órák is igen eredményesek tudnak lenni, persze ha elég korán kelünk. Közel négy órás pihentetõ (?) alvás után, a hajnali kelés kissé nehezen ment, de aztán mégiscsak vízpartra kerültünk, és ismét horgásztunk!


Hajnali fények a vízen. Már ez a látvány is megér egy koránkelést!

Még fenn voltak a csillagok, mikor már sikerült elfoglalnom a jónak ígérkezõ kõvéget… Repült is a wobbler azonnal, ugyanis süllõre utaló rablások körvonalazódtak a hajnali derengésben. Az éjszakai sikereire való tekintettel, elsõ dobásaimat a kilenc centis Sting LPD- vel hajtottam végre. A harmadik dobásnál járhattam, amikor megtörtént a csoda: wobblerem remegõ mozgása hirtelen megszûnt, és egy erõteljes rávágásnak suhinthattam be! Éreztem, hogy egy szebb halba akadtam bele, le is húzott pár méter zsinórt, majd lassan felém fordult, úszott néhány tiszteletkört: fröcskölve törte meg a felszínt egy tüskés hát. Süllõm ideges fejrázásokkal próbált szabadulni a szúrós falattól, de az elsõ adandó alkalommal tarkón ragadtam, és pár lépéssel odébb botorkáltam vele a köveken.
Izgatottan nyúltam a fotógépem után, azaz nyúltam volna, csakhogy a hajnali sietségben, a házban felejtettem – hát, ez az én formám... A gyors mérés 3,20 kilót mutatott.


A hajnali pergetésem eredménye

Alig tíz perce dobálhattam, ismét kapásom volt! Olyan váratlanul ért, hogy jóformán be sem tudtam vágni, de a gerinces botnak köszönhetõen mégis jól ült a horog. Ezúttal egy alig három kilós harcsa volt a tettes – ez kissé meglepett, vehemens védekezése alapján ugyanis némileg nagyobbnak tûnt…
Már magasan járt a nap, mire visszaértünk a házhoz, elõkerült a bent felejtett fényképezõ gépem is, és készült néhány fotó a fogott halakról. Egy ilyen deltai reggel után úgy tûnt, hogy megkaptam a szükséges delta-dózisomat, egy rövid idõre legalábbis. Ezzel jól megleszek, mondjuk… Estig. Akkor ismét a süllõkrõl és harcsákról szól az élet!