Óriási élményekkel és szebbnél szebb halakkal köszöntöttek rám a domolykó tilalom utáni első napok. A patak teljesen más arcát mutatta, mint amikor két hónappal korábbal elbúcsúztunk egymástól; az úszó és szálas vízinövények sokasága víz alatti erdőként parancsoltak megálljt a legfogósabb, igazi domolykócsemegének számító apró wobblereimnek. Bizony meg kellett izzadni nemcsak a kapásért, de a halak biztonságos partra vezetéséért is!
.jpg)
Kristálytiszta víz és dús parti vegetáció fogadott, ahol legalább lehetett osonni, elbújni az éber domolykók orra elől
A vizet megközelíteni szinte csak kúszva lehetett, az akvárium tisztaságú környezet megkövetelte, hogy mindig rejtve maradjak, takarásból dobjak. Nem kelthettem gyanakvást a domikban, hiszen akkor csak a menekülő halakat láthattam volna a következő másodpercben. El kellett hitetnem velük, hogy én ott sem vagyok!
.jpg)
Egy négyzetméternyi szabad víz nem volt, mindenhol csak növény és növény.
Tudtam, hogy csak a beeső csalira lehet kapást kicsikarni, a szinte víztetőig erő növényzet miatt az apró wobblert vezetni lehetetlennek tűnő feladat volt. A növények alatt és között viszont ott úszkáltak a domik, egy-egy szedés mutatta, hogy nyugodt a banda, nem tudják, hogy ott vagyok fölöttük.
.jpg)
Pontosan kellett eléjük ejtenem a legkisebb Rattlin Hornetet, a leggyorsabb domi bizony rajtavesztett
Olyan ultra light botot kellett választanom, amelyikkel a legkisebb csalit is tűpontosan tudom dobni, ha kell nagy távra is, illetve gerincessége révén a termetes halat bátran tudom - ha kell a növénnyel együtt – villámgyorsan magam felé terelni.
.jpg)
A Wizard legkönnyebb és legkecsesebb FINE SPIN-je volt mindebben a segítségemre, hihetetlen, de halvesztés nélkül megoldott nekem mindent, amit csak szerettem volna!
.jpg)
Ez a 80 gramm (!) alatti bot a 2000-es Edge orsóval együtt nem éri el a 300 gramm össztömeget!
.jpg)
Leírhatatlan élmény ilyen könnyű cuccal ilyen halakat fárasztani
.jpg)
A Fine Spin tűspiccének hála katapultként lövi ki a legkönnyebb műcsalikat is.
.jpg)
A csörgős testű, 3,5 centis 3 grammos csoda, akinek nem tudnak ellenállni a domik
Ebben a víz alatti dzsungelben a klasszikus wobblerezést el kellett felejteni. Beesés után, ha a kapás elmaradt, szinte azonnal összeszedte a dupla drilling a hínárszálakat, megbénítva ezzel a csali mozgását. Plusz nehézséget és szívbajt okozott, amikor a beeső csalit elragadó hal befúrta magát a növénybe, és a szabadon lévő hármashorog minden ága belekapaszkodott egy jó nagy csokorba. A lényeg, hogy a profi kis UL botom állta a sarat!
.jpg)
Az alkar közepéig érő nyél lehetővé teszi, hogy csak úgy csuklóból, teljesen szabadon dolgoztassuk a pillekönnyű pergető pálcát
.jpg)
Megesett, hogy egy rontott kapás után így tekertem ki a wobblert
Átgondoltam a dolgot, és lecseréltem a wobblert Wizard plasztik lárvákra, melyekbe apró egyágú horgot bújtattam, abból a megfontolásból, hogy ha az az egy ág akad, akkor nem marad mellette szabadon semmi, ami növényt gyűjthetne össze, s legalább a fárasztás könnyebb és egyszerűbb lesz.
.jpg)
A Wizard Paddle Minnow plasztik csalijai várták a bevetést és szegeződött rájuk minden figyelmem
.jpg)
A pályát természetesen halanként bő fél órát pihentetnem kellett. Ilyenkor a parttól távolabbi bokor mögül kémleltem a halak mozgását, a víz megnyugvását
.jpg)
Volt így időm bőven kiválasztani a természetes színek közül a nyerő plasztikot
.jpg)
Ha nem szeretünk kötni, a legkisebb, legkönnyebb pergető kapcsokat használjuk a csalik cseréjének megkönnyítéséhez
.jpg)
Egy lágy mozgással bíró, de kiválóan dobható csali a Paddle Minnow
A könnyű plasztik csalik halkabban, diszkrétebben csobbantak a víz felszínén, de így is volt rájuk érdeklődés, s szerencsére nem is az aprajából érkeztek az éhes domik kapásai
.jpg)
A pálya pihentetése után egy az addiginál jóval hosszabb dobás végződött vehemens kapásban!
.jpg)
Egyszer-egyszer azért visszakerült még a wobbler a zsinórom végére
.jpg)
A víztiszta, vékony, 0,15-0,18-as Wizard Hard Game Mono-val lehetünk a legdiszkrétebbek a domolykók számára
.jpg)
Akik fonottal szeretik űzni az UL csodás módszerét, nekik ajánlom jó szívvel az új Wizard Edge Pro legvékonyabb, 8 szoros szövéssel készült lágy fonottjait!
.jpg)
Közvetlenebb, biztonságosabb, jobb kontaktot ad a csalival és a hallal a Wizard prémium fonottja!
.jpg)
Nyugtával dicsérd a napot. Minden addigi csalán és szúnyogcsípésre, vesződésre és izzadtságcseppre legyintettem ezután a domolykó után
Forrás: Halmos Mihály
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...