Újra itt a kis folyók horgászainak böjti időszaka, ugyanis április 15-én megkezdődött a fejes domolykó fajlagos tilalmi ideje. Ilyenkor mindig visszatekintek a horgászatokra és egyfajta összefoglalót készítek (eddig csak fejben, most írásban is), hogy hogyan sikerült a szezon első fele. Nem kertelek, horgász pályafutásom egyik legrosszabb időszaka volt ez halfogás szempontjából, aminek lehetséges okait próbálom fejtegetni ebben az írásban. De ne aggódj Kedves Olvasó, azért lesz szó jó pecákról is...
Mikor kezdődik (vagy ér véget) a domolykószezon? Mondhatom, hogy a mostani telek enyhe időjárásának és az egyre kifinomultabb horgásztechnikának köszönhetően már csak a tilalmi időszak választja szét a téli-tavaszi és a nyári-őszi ciklust. Azonban mindkettőnek megvan a maga sajátossága, mindkettőnek megvan a maga kihívása és természetesen mindkettőnek meg van a maga szépsége.
.jpg)
Hatalmas a kontraszt a nyári...
.jpg)
... és a téli folyó között.
Pergető pályafutásom első olyan tele volt, amikor decemberben, januárban és februárban is tudtam domolykót fogni. Ráadásul úgy, hogy minden esetben tudatosan horgásztam rájuk, nem csak beestek süllőzés vagy csukázás közben. Az eredményességben kulcsfontosságú szerepet játszottak a WIZARD új apró villantói és wobblerei. A CHUBBY névre hallgató támolygó-család kétféle hosszban, három súlyban és megannyi színvariációban érhető el. További érdekesség, hogy a villantók oldalai eltérő festést kaptak, így számos izgalmas lehetőséget rejtenek.
.jpg)
Az apró támolygók télen is verhetetlennek bizonyultak.
A VIPER BUG pedig egy olyan kis méretű wobbler, amely hosszúkás vékony testtel és nagy terelőlemezzel rendelkezik, ezáltal nagyon lassan vezetve is jól mozog, könnyű prédát jelentve a lelassult életritmusú halak számára. Azt, hogy éppen melyik színűt alkalmaztam, mindig az adott napszak és időjárás fényviszonyai határozták meg: amikor erős napsütésben horgásztam, akkor a 007 és 008 színkódú modellek váltak be, alkonyat környékén nagyon jó választás volt a 002 és 006, míg borult időben nem riadtam el a sárgás (001) vagy akár a fehér színű (004) csalitól sem.
.jpg)
A WIZARD VIPER BUG hiánypótló az apró wobblerek piacán.
.jpg)
Erős napsütésben válasszunk sötét modellt.
.jpg)
Alkonyatban nagy kedvencem a rózsaszín (002)...
.jpg)
... és a barnás-narancsos (006) csali.
A jó csalit jó helyre kellett dobni a siker érdekében, különösen télen, amikor egy apró csobbanás a vízben nem vonzó, hanem riasztó a domolykók számára. Ahogy már említettem, a technikai fejlődés lehetővé teszi, hogy a közel 0 fokos vízben is lehessen gázolós horgászatot művelni, Így elő lehetett venni a legfinomabb felszereléseket, mint például a WIZARD FINE SPIN UL botot és a 2000-res EDGE orsót 7-es VIOLET fonott zsinórt. Ezzel a kombinációval ezeket a néhány grammos csalikat pontosan és viszonylag nagy távolságra (a csizma keltette hullámokon túlig) el tudtam dobni, ami kulcsfontosságú volt a siker érdekében.
.jpg)
A megfelelő öltözékkel télen is lehetett a folyóban gázolni.
.jpg)
Kedvenc UL pergetőbotom télen sem hagyott cserben.
.jpg)
Könnyű orsó vékony fonottal segítette a hosszú dobásokat.
Ilyen előzmények után nem gondoltam volna, hogy márciusban és április elején, amikor ébredezik a természet, egyetlen árva domolykót sem sikerül fogni. Sorra jártam a legkedveltebb helyeimet: hol mély vízben, hol sekényben, hol az erdős részen, hol a pusztában, de sehol nem akadtam halakra. Kerestem a hibát az időjárásban, a túlhorgászottságban, a tiszta vízben, a koszos vízben, végül pedig már magamban, hogy mit csinálhatok rosszul. Ilyen őrlődések közepedte köszöntött be a tilalmi időszak, úgyhogy lesz min gondolkodnom júniusig és remélem akkor majd ismét rátalálok a helyes útra és akkor eljön számomra is az igazi domolykószezON.
Írta és fotózta: Ország Bálint
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...