Sejtem, lesznek, akik azt mondják a cikk láttán, jókor írja, már elkezdődött a pontytilalom, ezért mentegetőzéssel kezdem. A történet még április közepén kezdődött, mikor a hosszúra nyúlt tél után hirtelen beköszöntött a koranyár és megindultak a pontyok. Mikor megtaláltam őket, ami nem volt könnyű, boldogan kaptam a botjaimat, csalikat és a fotómasinát. Már szépen gyűltek a halak, velük együtt az anyag, mikor egy váratlan szélroham nagyot lökött a csónakon, miközben a nád előtt vártam a pontyokat és a fotómasinám nagyot csattanva lebillent mellőlem a csónak aljára. Annyit jelzett csak ki, hogy megnyekkent, amire magam is rájöttem volna, hát nem igazán használt a kedvemnek a megerősítés. Két hét beletelt, míg visszakaptam a szervizből, működött, de a memóriájából az összes felvétel odaveszett.

Kezdhettem volna elölről, de ahogy az ilyenkor lenni szokott, jöttek az orkánszerű szelek, majd a Nagy-Duna áradása miatt besárgult a víz. Ez hát késésem oka. Remélem, hogy mivel a természetes vizek kivételével a legtöbb helyen már rég óta nincs pontytilalom, esetleg némi korlátozással a pontyozás szabadon gyakorolható, bízom benne irományom nem pusztába kiáltott szó.

A reggel fényei biztatóan ragyogják körül az állásomat, szinte a Rubin Carp 270-esen is éreztem a halvárás izgalmát.

A pontyok ugyanis itt a Ráckevei Duna-ágban szépen csipegetnek és úgy hallom más vizeken is, ezek közül is kiemelkedően a Balaton kecsegtet szép fogásokkal. Egy szép tavaszi hajnal engem is kicsalogatott a stégre és jó volt látni hogy a pirkadat feszített víztükrét milyen gyakran törik szét az itt is, ott is felvetődő halak loccsanásai. Én a meder pontyaira voltam elsősorban kíváncsi, ezért egy könnyű, de gerinces pálcát, a Rubin Carp 270-est választottam Monaco Gulp 50-es orsóval, mely szívós, rugalmas és a kagylóknak is aránylag ellenálló 30-as Carp Expert Fluor zsinórral volt feltöltve. A szereléssel nem sokat cicáztam, a főzsinór végére kötöttem a Technoplankton cég „Csusza" nevű szerelékét, mely erős fonott zsinóron, készre szerelve egy forgókapoccsal csatlakoztatható. A lapos-bordás önetetőbe a Carp Hunter Grundbait etető anyagát kukoricadarával keverve nyomtam, a horogra mézes Carp Expert üveges kukoricából egy szemet és ananász vagy fokhagyma ízesítésű aromásított pufival lebegtettem meg a horgot.

A meder meghorgászásához könnyű, rugalmas botot, kissé nyúlós, a kagylót is jól bíró fluor zsinórt és az erős áramlás miatt súllyal tölthető csiptetős kapásjelzőt használtam.

Végtelenül egyszerű, de jól működő a szerelék.

A „Csuszka" kész, komplett véghorgos szerelék, ha viszont kéthorgos, önetetős, cuccot kívánunk összeállítani, használjunk gumiütközőket, minőségi forgókapcsokat és speciális fenekező horgokat.

A horgászatnál használt csalik és etetők jól beváltak, de a masszát én még kukoricadarával dúsítom.

Az első kapásnál egyhelyben ugrándozott a csiptetős jelző, egy sütnivaló dévér volt az áldozat. Őt követően bő tenyeres karikák rántották fel a jelzőt, főleg ha fokhagymás pufi is volt a horgon. Ekkor bevetettem egy másik, hagyományos, kéthorgos szereléket is a gyakoribb kapás és a többféle variáció tesztelése miatt. Jött is rá egy olyan éhes karika keszeg, mely mind a két horgot csalistól felfalta. Az ötödik kapásnál végre komolyabb ellenállást éreztem, ezüstszínű, jó kilós dévér támolygott ide-oda a „Csuszka" horgán a merítő felé. Nyolc óra felé valami legényesen meghúzta a jelzőt, majd a bevágás után átúszva a másik bot zsinórja alatt, kitört a parti, serkenő nádas felé. Most áldottam a sorsot, hogy az egyhorgos cuccra jött a hal, de azért erőltetni kezdtem az ellenkező irányba. Erre feljött vízközé és most a másik zsinór felett visszaszáguldott a mederbe. Kockáztatva, hogy lazul a kontaktus, a két botot átforgattam, így már biztonságosan folyhatott tovább a fárasztás és hamarosan merítőbe került a kettő feletti pikkelyes.

Higyjék el, nem én akasztottam mindkét horgot a karika szájába, jó példa, ha egy hal igazán enni akar, nincs előtte akadály, vagy csak nem vagyok elég éber?

Az erősen pocakos 5,6 kilós szépség e fotó erejéig lett csak az enyém.

Végre egy jobb hal, kilós dévér a mederből „Csuszká"-ra.

Mézes kukoricára jött, ezüstös színe jól elüt a nádnál fogottakétól.

A tavasz mézgaillatú zöldje és a zsongító, szerelmes madárdal úgy vett körül, mintha a mennyországban lennék. Ilyenkor, mikor kapás is van, szerintem az sem lehet szebb. Ebben az ábrándozós hangulatban jól telt az idő, de egyszer csak felcsattant a kapásjelző a botra és le is esett a zsinórról. Óvatosan vettem kézbe a botot és már éreztem is, hogy igazán jó hal van a horgomon. Görbült rendesen a peca, kicsit lazítottam a Monaco Gulp fékjén, kellett is, mert eleinte nagyon vágtatott, de negyven méter után kifulladni látszott. Elkezdődött a húzd meg - erezd meg, az erős folyásban kellett vagy tíz perc mire magam elé erőltettem. Idei legnagyobb/5,6 kg/ pontyom lassan belebukott a merítőbe. Olyan nagy hasa volt a rengeteg ikrától, hogy egy puszi kíséretében, szerencsés ívást kívánva, azonnal visszaengedtem, nehogy megrepedjen a petetartója.

Tíz óra felé finomodni és ritkulni kezdtek a kapások. Egy jó halam akasztás után nem sokkal elment, de a déli ponty egy másfeles töves képében kötelezően megjött. Végül is jól vizsgáztak az eszközök, a „Csuszka" és a csalik is, vagy csak étvágyuknál voltak a halak? Talán jó időben jó helyen voltam, de azért az sem mindegy, hogy mivel horgászunk!

A Duna-ág medrében ezek a 2-3 kilós tőpontyok a leggyakrabban fogható példányok.

A kapásjelző hirtelen felvágódott és az óvatos bevágás után a Rubin Carp komoly ellenállásba ütközött.

A gyönyörű pikkelyes a mederből a szákba, onnan „áldott állapotára" való tekintettel vissza került a Dunába, hogy le tudjon ívni.

Ez a szerelem idejére elképesztően kidíszített dévérlegény is a mederből jött.

Forrás: Székely Zoltán