Az állóvízi pergetés is nagyon izgalmas tud lenni, de amikor a folyó ereje kényszeríti szűnni nem akaró lüktetésre a wobblert, az valami egészen más. A Duna menti kövezések sok ragadozó halat rejtenek, és az univerzálisnak nevezhető minnow jellegű wobblerek valamelyikével balint, süllőt, csukát, vagy akár harcsát is akaszthatunk a szélvizekben.
.jpg)
Egyenetlen dunai kövezés, ahol a parttól akár centikre lapulhatnak jó halak.
Szeretek a lapos sóderes pályákon is nyáron vízben állva dobálni balinra, de még ennél is nagyobb kalandnak tartom, amikor az esti szürkületben lélegzet visszafojtva a kövezések széleiben süllőre vadászhatok.
.jpg)
Egy dunai mindenes a Wizard Samurai pergetőbot és orsó páros. Balinra, süllőre, harapásálló előkével kiegészítve pedig csukára vagyok jó vele.
Állóvízi módszeremmel és szokásaimmal ellentétben a folyón a wobblereket helyezem előtérbe, méghozzá az univerzálisnak mondható, legbeváltabb, keskeny minnow típusokat, melyek rendre felúszó, felszíni Salmo wobblerek.
.jpg)
Ha a balin elemében van, sokszor a lábunk előtt kapja el a finoman remegő falatot.
Ha rablásoktól hangos a felszín, könnyebb a dolgunk, de ha nem árulkodik a víz, akkor nem tudhatjuk, hogy hová álltak be, illetve merre járőröznek a ragadozók. A kezdetben csak magunk elé ejtett dobásaink hosszát növelhetjük, illetve Floating wobblerünket akár le is úsztathatjuk a sodrással. Fontos, hogy az egyrészes műhalaink már akkor is ingerlőn mozognak, ha csak megtartjuk őket a sodrásban, ezért figyeljünk, hogy csak lassan vontassuk őket, mert természetellenesen túlverethetik magukat.
.jpg)
Méretes balin kapta el a wobblert a burványló vízben.
A Dunán jól beváltak a Salmo klasszikus csalijai, mint például a Minnow 6-7 centis változatai, a hetes Thrill, vagy éppen a Stingek. Személyes kedvenceim idén viszont az újdonságnak számító, hatcentis Slick Stickek természetes színkódú példányai.
.jpg)
A kifli alakú, csörgős testű Slick Stick már lassú tempónál is gyönyörűen veret.
Aki nyomon követi a neves műcsali márkák fejlődéstörténetét, azonnal észreveheti a hasonlóságot a legnagyobb múlttal rendelkező finn gyártó Tail Dancere és a Slick Stick testformája között. A két csalinak azonban az anyaga és a terelőlemeze is különbözik. A Slick kemény műanyag teste belső csörgő rendszerrel van ellátva, a terelő lapkája, pedig ahogy a legtöbb felszíni wobblernek, neki is rövid, meredeken álló.
.jpg)
Nem telt sok időbe amíg az új csali és a dunai balin futó ismeretséget kötött.
.jpg)
A szabdalt, egyenetlen kövezés a legjobb haltartó hely, balin, süllő, csuka, de alkonyat után harcsa is jöhet.
Ahogy általában a cserkelő horgászatnál, a dunai parti pergetéseknél is elengedhetetlen a jó haltartó helyek felkeresése és pontos megjegyzése, hogy az aktuális vízállásnál mely napszakban adott halat. Ezek általában kövezett partszegélyek, mederegyenetlenségekre utaló megtört, fodrozó víztükrű szakaszok, kőzárások, limányok és visszaforgók, vagy éppen víz fölé boruló fasor, stb… A legjobbak természetesen a kevésbé látogatott kőgátak elvágó vizei, de ezek csónak hiányában a repülni nem tudó parti cserkelőknek a kívánságkosarában marad egyenlőre.
.jpg)
Egy igazi Jolly Joker, melyre akár kapitális dunai domolykó is jöhet.
.jpg)
Nekem balinokkal „kellett” beérnem, de higgyétek el óriási szórakozást jelentett.
Az új Salmo csaliról szerény szűk körömben mindenki elismerően beszél, bár valaki szerint túl hangosan csörög, mások pedig pont ezt szeretik benne. Én az utóbbi tábort erősítem. Ti mit gondoltok róla?
Forrás: Halmos Mihály
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...