Év vége, év eleje… Mindenütt visszatekintenek, összegeznek, értékelnek. Így hát számomra is roppant kézenfekvõ, hogy átfésüljem az elmúlt év teszthorgász-tapasztalatait. Valószínűleg nem fogok eget rengető tanulságokat levonni, de nem is ez a célom. Csupán rendbe szedném, helyükre tenném az emlékeket. Ja, és fotókat.

Minden jó, ha vége jó! – mondogattam az év elején, hiszen mást nem igazán tehettem… Az első tavaszi kiruccanások nagyon gyengén alakultak: hiába hoztam el bármit az Energofish lerakatából, amit csak éppen megkívántam, egy ideig képtelen voltam értékelhető halat felmutatni. Egyre elkeseredettebben jártam hol a hegyi vizeket, hol pedig az alacsonyabban fekvő tavakat, holtágakat – többnyire nulla eredménnyel.

Ekkor teljesen lefinomítottam a pergetőcuccomat, és miniwobblerekkel igyekeztem halat kicsikarni a vizekből… Így került sor a domolykós-sügéres kalandjaim nagy részére. Kissé élménydúsabb időszak következett: végigpróbálhattam a Salmo apróbb darabjait – a Tiny-ket, Minnow-okat és kis Hornet-eket. Igen, azért számolok be erről ilyen szűkszavúan, mert amint megtaláltam a testesebb ragadozókhoz vezető utat, rögtön búcsút is intettem a könnyű pergetésnek.


Hm, kevés a műcsali… Ennél sokkal többre lesz szükség!

Kemény leszek! – határoztam el hirtelen, és vissza is kanyarodtam a lerakatba, hogy a tervhez illõ felszerelést válasszak magamnak. Éppen egy Delta-túra előtt álltam, igazán mindenes felszerelésekre volt tehát szükségem – hosszas nézelődés után a Ryobi Zauber legnagyobb darabját választottam fő orsónak, és ez volt az elmúlt évem legsikeresebb választása! Ezzel a géppel végighorgásztam a Deltát: egész napos pergetés csukára, süllőre, este pedig harcsapergetés – egy hétig szó szerint le sem tettem a kezemből. Azután pedig az év hátralevő részét is a Zauberrel pergettem végig, és nem győztem csodálkozni az orsó strapabírásán!


Korábbi orsóim mindig nyögve szenvedtek a Delta iszapjában, pedig igyekeztem a legdrágább és legismertebb orsókkal felfegyverkezni magam. Bevallom, a Zaubert is csak erre az egy túrára „terveztem", de ma már a kollekcióm legmegbízhatóbb darabja! Mert ugye, nálam ragadt a drágaság…

Az Energofish botjai közül már sokkal nehezebb volt választanom. A bűvös tízezer forintos kategória körül annyi tetszetős pálca van, hogy elsőre öt botot választottam ki magamnak, ebből aztán két típus jutott tovább: a Blade Spin különböző méretekben, és Classic Trio család süllős pálcája, a Trio Zander – ez utóbbit főleg a rövid szállítási hossza miatt szemeltem ki, de már az első horgászat alatt megszerettem ezt az érzékeny, kezes pálcát.
A Trio Zandert a pár éve még igen népszerű szürke grafit-kompozícióból hozták össze, és ma már valószínűleg ódivatúnak tűnhet. Talán ezért is száműzték az alsóbb kategóriába – pedig volt idő, amikor a legnagyobb gyártók írták nevüket erre az anyagra, és 20-30 ezer forintot is képesek voltunk adni érte…
De a Trio Zander nem csak emiatt szimpatikus számomra, hanem a klasszikus, jó ízléssel kialakított nyélrésze miatt is. Egyszerűen szép ez a bot! Igen, lehet párezer forintból is szerethető botot venni…


Ketten a Trio Zanderrel, valahol a Maros partján


A Spin Blade botot már többször is méltattam a korábbi írásaimban. Ez a bot jól hozta azt, amit mindenki elvárt tőle – masszív, jól használható cucc. Ilyen értelemben nem okozott különösebb meglepetést. Nem is térek rá ki részletesebben, legyen elég most annyi, hogy minden ismerősöm ezt az Energofish botot használja legszívesebben… Jó botnak nem kell cégér!


A legnehezebb automata fotók egyike: saját magamat fotózni a tájban… Beélesítettem a parton hagyott botomra, majd volt 10 másodpercem, hogy a berohanjak hozzá a sziklás parton, és horgászatot mímeljek vele. Kábé nyolcszor bírtam lesprintelni a távot…


Vadiúj cuccok – gyors orsócsere két fotó között

A zsinóros pult feltérképezése még nehezebb feladatnak tűnt… Voltak minőségi zsinórok meg olcsóbbak, de nekem aranykezem van, és itt is szinte elsőre belenyúltam a tutiba, haha! Itt volt például a Sufix Primo XP monofilja, amelyről gondolkodás nélkül kijelenthetem, hogy a legjobb monofil, ami valaha a kezembe került!
Monofilból korábban is csak a legdrágább zsinórokat vettem, mert ezen nem érdemes spórolni! Mégis, a legjobb zsinórok is általában négy-öt horgászatot értek meg, azután megfordítva még egy ennyit, majd végleg lecseréltem őket.

A Primo XP ezzel szemben csak 10-12 horgászat után kérte a fordítást, így még ma is rajta van a pótdobokon… Ez a zsinór furcsamód sokáig őrzi a fényét, a csomótűrése legendás, az élvezetes lágysága, és vizeinkhez leginkább passzoló világosbarna színe pedig ideális zsinórrá avatja az én szememben. Igen, ilyen zsinórt szerettem volna egykor, a monofil hőskorában.


Útban a Duna-delta felé, három csomaggal: egy zsák Salmo, egy zsák kaja, meg a botok… :)

A fonottak közül a Sufix Matrix Pro-val kezdtem, és majdnem végighorgásztam vele a teljes idényt, de meg tudom indokolni, hogy végül miért cseréltem le:

A Matrix Pro egy felsőkategóriás, igényes zsinór, öröm kézbe venni, és hatalmas ajándéknak tűnt, amíg a partra nem értem vele… Ott aztán hamar megkopott, szálkásodott, nehézkessé vált vele a dobás, és három nap után a sötétzöldből világos szürkére váltott. Becsületére váljék, hogy szakítószilárdságát mindeközben változatlanul megőrizte, így nem vált annyira sürgőssé a zsinórcsere, de az őszi pergető-szezon előtt aztán a Sufix élénksárga Performance Braid fonottjára váltottam, és ezzel megint egy vidám időszak következett: ez a zsinór már mindent tud, amit egy fonottnak tudnia kell! Simulékonyan pereg le a dobról, nem szőrösödik, a csomókat jól viseli, és az már plusz, hogy közben a színét is megtartja. Nagyon hamar megszerettem!


Véletlenül exponált felvétel: készül az önkioldós trófeafotó… Előbb a halat kell betartani a tájba, arra élesíteni, majd az időzítés alatt beugrani és pózolni!


Összejött!

Talán a Salmo wobbleres pultja elõtt időztem leggyakrabban az elmúlt évben… Voltak régi kedvenceim, de a Salmót elég egy évre szem elől tévesztenünk, és máris ezernyi új modellel bővül a kínálat – volt tehát behoznivalóm bőven! Serényen próbálgattam a kisebb és nagyobb Salmókat, mindenféle vízen, minden időben. Szinte mindegyik típussal sikerült halat fognom, de most mégis megpróbálom kiemelni a kedvenceimet… Itt van például a Tiny, meg a kisebb Minnow-ok, aztán a Hornetek – ez utóbbiak közül csak az év második felében fedeztem fel magamnak a nagyobb, 4-6 centis modelleket is, azóta már gondolkodás nélkül markolom fel a legnagyobb Horneteket. A legemlékezetesebb kalandjaim mégis a Slider-hez kötődnek – ez a modell nemcsak gyönyörű, hanem meglepően jól vezethető, és persze fogós is. Van egy ronccsá rágott Sliderem az íróasztal fölött, a Deltából hoztam haza… Szép emlék.


Az elmúlt évem No. 1-es wobblere munka közben… Slider forever!

Nos, a fentiekben igyekeztem kiemelni néhány felszerelést, amely nagyban megédesítette az elmúlt évben elkövetett teszthorgászataimat. Persze, amint utaltam rá, mindenképp érdemes végignézni az adott kategóriák többi darabját is, mert ugye nem vagyunk egyformák – mindenki mást tarthat vonzónak.

Itt az összefoglaló végén pedig hadd engedjem szabadjára a régóta bennem feszengő költői kérdést: miben különbözik a teszthorgászat egy átlagos horgászattól? Hiszen én is szórakozni járok ki, halakat fogok, és közben ugyanazt teszem, amit mindenki, ha egy új cuccot kap kézbe – figyelgetem, ízlelgetem, majd megfogalmazok egy véleményt róla. Igen, egy roppant szubjektív véleményt, amire adott esetben azt is mondhatnánk, hogy „egy a millióból". Mert véleménye általában mindenkinek van.
Tény viszont, hogy én bármit kipróbálhatok, és bármit összehasonlíthatok bármivel, anélkül, hogy a legcsekélyebb anyagi áldozattal is járna. Igen, ez inkább szórakozás, mint munka… Egy-egy csillogó, új felszerelés pedig plusz motiváció, hogy mihamarabb vízpartra induljak, és ott élményeket meg emlékeket gyűjtögessek a következő év végi összegzéshez.