Egy gyönyörű harcsa a Tiszából!
Megjelent: 2015. szeptember 03. | Forrás: Szabó Máté | Írások

A napokban kaptuk ezt a beszámolót, úgy gondoltuk példaértékű lehet a horgász hozzáállása, nem utolsó sorban pedig nagyszerű élmény lehetett. Következzen hát Szabó Máté élménybeszámolója!

Idén július utolsó napján, reggel hatkor az élő Tiszán gumihallal emelgetve sikerült a képen látható bajszost becsapnom. Több napra mentünk horgászni a folyóra. Sikerült egyéb ragadozóhalat is elejtenünk (süllőt, csukát, balint, kisebb harcsát) kizárólag pergetve. A túra második felét azonban kizárólag a harcsázásnak szenteltem. A felszerelésem egy 15-40g dobosúlyúL&K River Jig egyrészes pergetőbot, egy 4000-es méretű orsó és arra csévélt 16kg szakítószilárdságú fonott zsinór és egy 10 centis gumihal volt.




Már többször végigpásztáztam csónakkal a terepet. Ha már feljött a nap a mélyebb részeket faggattam vagy gumival, vagy nagyobb testű mélyen járó wobblerrel. Azon a reggelen annyit változtattam, hogy a kisebb sodrás miatt felraktam a gumitesthez képest egy kisebb jigfejet ahogy a kívánt területre értem. Így is kényelmesen éreztem, ahogyan a csali a fenékre ér, de valamivel lágyabban esett a halacska. Éppen 50 métert csoroghattam, amikor egy irdatlan rávágást éreztem. Azonnal reagálva be is vágtam egy rendeset, botom karikába hajlott. Elején alig éreztem nagynak a halat. Csak komótosan libegett a fenékhez tapadva, de onnan meg sem tudtam mozdítani. Aztán az első kirohanás után már tudtam, hogy nem mindennapi hallal van dolgom. Egy nekifutásra letekert 40-50 méter zsinórt. Mivel egyedül voltam a csónakban, hagytam a halnak hadd dolgozzon, ügyeltem a folyamatos erős terhelésre és végig feszesen tartottam a szerelést. Aztán olyan negyed óra fárasztás után ismerősöm átszállt hozzám - ott voltak tőlem nem messze egy másik hajóban - onnantól kezdve ő segített evezővel, ha sok zsinórt nyert a hal, le tudtuk követni. Kettőnket játszva húzott sodrással szemben. Pár perc múlva két-három orsókar tekerés, még egy hatalmas kirohanás, majd feljöttek az első buborékok, de még mindig nem tudtam igazából mekkora lesz a hal.



Amikor először megmutatta magát végigborsózott a hátam. Hihetetlennek tűnt, hogy ekkora halat akasztottam. Ezután már nem sokáig tartott a küzdelem, hála Istennek nem volt különösebb probléma a hal nem vitt akadóba, folyamatosan a mederközép felé törekedett és nehezen engedte magát felszín közelbe. Körülbelül fél óra fárasztás után sikerült a csónakba emelni a halat a barátom segítségével. Amikor már a csónakban volt a hal, gyorsan kivittem a partra, majd ahogy lekapcsoltam a motort, teljesen kimerülve, meghatódottan a hal mellé roskadtam, átöleltem és csak feküdtünk egymás mellett. Még mindig hihetetlen volt, hogy sikerült. Ez után gyorsan a sekély vízbe emeltük. Ott mértem le a hosszát, majd elkészültek a fotók. Hatalmas boldogság lett úrrá rajtam. Életem halát sikerült kifognom ezen a reggelen.Sajnos a súlyát nem tudom, mert nem volt nálam olyan mérleg, ami képes lenne mérni és fotózás után minél hamarabb vissza szerettem volna engedni. A hossza farok tövétől az orrcsúcsig 202cm, a teljes hossz 218cm. Soha nem felejtem el ezt a hatalmas élményt. Ahogy végeztünk a fotózással beúsztam a hallal a mélyebb részre és addig kísérgettem még újból erőre nem kapott, majd elúszott nyugalmat keresve magának. Visszaadtam a Tiszának amivel megjutalmazott.



Azért írom önnek ezt a levelet, mert szeretném önnel is megosztani, hogy az önök által fejlesztett bot remekül tesztelt a gyakorlatban és szeretnék köszönetet mondani!


Kedves Máté! Mi köszönjük, hogy megosztottad velünk ezt az élményt!

Forrás: EnergoTeam

Finnyás óriások Carp Expert kukoricákkal
Megjelent: 2026. július 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért  nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...

Pergetés Wizard Fine Jig Riggel
Megjelent: 2026. július 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll.  A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...

Carp Expert feeder botok tesztje
Megjelent: 2026. július 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt.  Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...

Carp Expert újdonságok - Amiket nyáron nem hagyhatsz otthon
Megjelent: 2026. június 24. | Forrás: Szabó Attila | Írások

Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...

Pergetés Wizard Vertixekkel
Megjelent: 2026. május 16. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...

Carp Expert Neo bojlik - amikor a tavaszi peca igazán beindul
Megjelent: 2026. március 31. | Forrás: Szabó Attila | Írások

A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...