A tavaszi időszakban sokunkban már pezseg a horgászvér. Ezt talán egy picit csillapíthattuk a Syma csarnokban a Horgászshow alkalmából, ahová az Energofish ismét számos újdonságot és meglepetést vitt magával.
Koós Ferenc neve alatt már találkozhattunk számos újdonsággal ebben az évben, azonban most is maradt puskapor. Új harcsázásra szánt zsinórok kerültek forgalomba, a Koós Monster egy igazi nagyágyú, a nagyharcsákra és a kemény körülményekre tervezve. Minden tulajdonságában arra tervezték, hogy a legkeményebb küzdelmekben is megállja a helyét. A zsinór 12 szálból font, aminek a keresztmetszete cső alakú, így könnyedén visszafűzhetjük magába, vagy akár egy másik zsinórba is. A másik egy igazi kemény körülményekre tervezett pergető zsinór a Koós 12X Spin Braid, mint a nevéből is kiderül egy erős hacsapergető zsinórról van szó, amely szintén 12 szálból font.
![]() Cahmpion etetőanyag nem csak bajnokoknak |
![]() A Champion etetőanyagok, fogós ízesítésekben kerültek forgalomba |
A zsinóroknál maradva érdemes megemlíteni Bokor Károly nevét, akinek szintén egy kiváló fonott zsinórja debütált, a Bokor Full Contact-8. Mint a neve is sugallja, 8 szálból készült, annak minden előnyös tulajdonságával. A színe a pergetéshez igazodva sárga; az utóbbi fontos tulajdonság, hiszen a kapásokat a zsinóron hamarabb észrevesszük, így kevesebb lesz a rontott bevágás.
![]() Megtisztelt bennünket Piotr Piskorski, a Salmo első embere |
![]() Egy boldog nyertes |
Az elmúlt évben került a boltokba a Benzár Mix soft pellet, amely rendkívül népszerű lett Magyarországon is, így nem véletlen hogy továbbfejlesztették és elkészült az XL változat, amely a nagyponty horgászok kedvenc csalija lehet a jövőben. A teszteredmények több, mint biztatóak, érdemes odafigyelni erre a csalira!
![]() Érdemes volt a folyópart látványos előadásait is nyomon követni |
![]() Érdekes dolgokat tudhattunk meg |
![]() Szilvási Szilárd is sokat beszélt az új etetőanyagjáról |
Szivási Szilárd Európa bajnok finomszerelékes horgászunk sem tétlenkedett, egy új etetőanyag családdal jelentkezett, a Championnal. Mint a neve is jelzi, egy igazi minőségi etetőanyag családról beszélünk. Mellette a hozzá illő mikropelletek is megjelentek, sőt a kettő kombinációjából készültek olyan keverékek, melyek nem csak csalogatják, de egy helyben is tartják a halakat.
![]() Láttál már hasonló színű Salmo wobblert? |
![]() Volt, aki felkészült az idényre rendesen |
A kiállítási forgatagban volt egy olyan újdonság, amelyik remélhetőleg szintén nagy népszerűségnek örvend majd a jövőben. A The One bojlis standja mellett egy új termék képviseltette magát, ami mint a neve is jelzi egy igazi bombázó. Sokan ismerik a PVA termékeket, és persze használják is, persze macerás a töltögetése, ennek az eszköznek, ráadásul sok esetben jönne jól, ha tökéletesen egyforma kiszerelésben lennének. Ez most a múlté lett. Egy praktikus vízálló csomagolásban tökéletesen egyforma kiszerelésben PVA hálóba csomagolt pelleteket, bojlikat, és egyéb keverékeket kaphatunk ezentúl, megkímélve magunkat a felesleges macerától.
![]() A Benzár XL soft pellet nagy siker lehet |
![]() A gyerekek kedvencei voltak, a halas párnák |
![]() Koós Ferenc az új botjait mutatja be éppen |
Megtisztelt bennünket a Salmo első embere Piotr Piskorski a kiállításon, aki hihetetlenül érdekes dolgokat mutatott be a közönségnek. Több 2016-os újdonságot hozott el, amelyeket a világon elsőként itt láthatott a nagyközönség. Természetesen a 2015-ös újdonság a Ratlin Hornet már megvásárolható, amely nagy népszerűségnek örvendett, főleg az UV festésű változata, amely elsősorban a süllők horgászatában lesz kiemelkedő.
![]() Ilyen ajándékot nem mindennap kaphatunk |
![]() Egy új bombázó a piacon |
![]() A finomszerelékes horgászoknak is volt miben turkálni |
Amire érdemes még figyelni, az Energofish új katalógusa, amiből ezekről és további újdonságokról is tájékozódhatnak, a katalógus hamarosan online is elérhető itt a honlapunkon.
![]() Köszönjük, hogy meglátogattatok bennünket, várunk titeket a következő kiállításon, és a boltokban |
Forrás: EnergoTeam
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...